Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Az iskola nem politizál, de szívesen gyakorol elnyomást, ha úgy van, és általában úgy van

Nagy megütközéssel láttam ellenzéki érzelmű Facebook-ismerőseim megnyilvánulásait, melyekben korrektnek, jogosnak találják, hogy iskolája, a Kiskunfélegyházi Móra Ferenc Gimnázium elhatárolódott a több tüntetésen is felszólaló Nagy Blanka gimnazistától. Az iskola nyilatkozata kijelenti, hogy a diákoknak szabad politikai véleményt nyilvánítaniuk, de a lány megnyilvánulását méltatlannak tartják. (A posztot azóta eltávolították.) Szeretnék egy lépéssel hátrébb lépni, és rámutatni néhány strukturális tényezőre, ami láttatja, hogy miért gondolom helytelennek a gimnázium döntését.

Nagy Blanka, Fotó: Zsolnai Péter

Az a koncepció, amelyben a mindenkori iskoláról gondolkodunk, pláne olyan kereszténydemokrata időkben, amelyben a hittannak és az erkölcstannak helye van az órarendben, de mondjuk alapozó ideológiai ismereteknek nincsen, a tudás átadása egy elfogadottan hierarchikus rendszerben történik.

Legtöbbször az az érvelés szól e mellett, hogy az alá-fölé rendeltség, a fegyelmezés, a „nevelés” teszik hatékonnyá a tanítást, a tanulást. Amikor az oktatási rendszer problémáiról beszélünk, a forráskivonásokról, az alacsony bérekről, a nevetséges propaganda-tankönyvekről, a túlterheltségről van szó, amelyek mind-mind hatalmas gondok, és a tanárok is áldozatai a rendszernek, de érdemes említést tenni a tanulónak és az intézménynek, illetve a tanulónak és a tanárnak a hatalmi kapcsolatáról, érdekérvényesítési lehetőségeikről. Már csak azért is, mert  mindannyiunknak vannak olyan tapasztalatai, amikor a fókusz eltolódik, és funkció nélkül, érdemi tudásátadás hiányában csak magáért a hierarchiáért, tiszteletért, a tekintélyelvűség és a tanárok, vezetők hatalmának fenntartásáért fegyelmezik a diákokat.

Ha valakit tanítok, akkor az a célom, arra esküdtem fel, hogy munkám során őt részesítsem a tudás privilégiumából azért, hogy boldogabb életet éljen és a közösség hasznára váljon. Ha az a véleményem, hogy érettségire készülvén, 18 évesen egy diákom helytelen módon tart szónoklatot a nyilvánosság előtt, azonban motivációja lenne, akkor vannak jobb eszközeim arra, hogy ezt a problémát megoldjam, minthogy hideg sajtónyilatkozatban határolódjak el a közösségem tagjától, akinek fejlődéséért részben én felelek.

Az iskolákban a politika nagyrészt tabu, a gyerekek órán nem politizálhatnak, nem igazán tehetnek fel főleg aktuálpolitikára vonatkozó kérdéseket, ha egy tanár esetleg politizál, akkor ennek kereteit ő határozza meg, úgy és addig van szó a témáról, ameddig ő akarja. A diákönkormányzatok munkája a legtöbb helyen kiüresített, szimbolikus, érdekérvényesítésre nem, nagyjából focikupák és sulidiszkók megszervezésére alkalmas. A diákok nem kapnak hozzáférést, terepet, mintát és eszközöket ahhoz, hogy politikáról beszéljenek, ami annak fényében például kifejezetten kínos, hogy a végzős diákok általában már választójoggal is rendelkeznek.

Milyen alapon mondja azt egy gimnázium, hogy politikai véleményét bárki kinyilváníthatja, csak elvárt a megfelelő stílus, ha a közoktatás struktúráiból fakadóan az iskolák alkalmatlanok arra, hogy a politikai véleménynyilvánítás kérdésében pallérozzák a gyermekeket?

Az iskola mint intézmény írásbeli és szóbeli eszközökkel folyamatosan hatalmat gyakorolhat az intézménybe járókkal szemben. Beírásokkal, igazgatói irodába rohangálásokkal oldódnak meg olyan problémák, amelyeket a büntetéssel voltaképp csak elmélyítenek. Olyan szinten kezelik azokat, hogy a hatalmat gyakorló intézménynek ne legyen fejfájása belőle, de a probléma okának feltárására nincs erőforrás, a diák egyedül marad vele. Visszhangzik a fejemben ezer olyan mondat, amikor a tanárnak a végső érve az volt, hogy „mert azt kértem”.

A diákok rá vannak utalva az iskolára, egyértelműen alárendelt és kiszolgáltatott pozícióban vannak az intézménnyel szemben és társadalmilag teljesen elfogadott, hogy ez így legyen, holott mindenki tudja, hogy ez hogyan működik, mindenki járt iskolába. Mit jelent hát valóban a mester és tanítvány romantikus mítosza? Talán csak nem egy elnyomó viszonyt esztétizál és leplez el a tudás (esetleges) megosztásával? Egy olyan viszonyt, amiben az egyik fél a kompetens, az illetékes a jó viselkedés, a megfelelő modor, a morális kérdések megítélésében is, joga és „kötelessége” az alárendelt felet a nevelés köntösébe bújtatva számon kérni, kioktatni, büntetni. Milyen alapon?

És egyébként is, mi ez a prüdéria? Amikor az ország jórésze a munkahelyén nem mer megszólalni a köz ügyeit érintő kérdésekben (és ők ugye már felnőtt emberek), mert tartanak a retorziótól, akkor nem örülni kéne, hogy vannak olyan fiatalok, akik ezt meg merik tenni és arcukat, nevüket vállalva kiállnak saját gondolataikkal? Ilyenkor komolyan a csúnya szavakkal kell foglalkozni? Senkinek nem jut eszébe az, hogy esetleg elgondolkodjon, mi a trágár beszéd oka? Miből fakad az a düh, ami így ölt testet?

Abban a nagyon fontos kérdésben, hogy egy tanuló csúnyán beszél, nyilvánosan állást kell foglalni, de a közoktatást valóban érintő témákban nem?

Magyar állampolgárként nem lett volna álmatlan éjszakám, ha nem értesít nyilvános felületen a gimnázium arról, hogy a vezetőségnek mi a véleménye stilisztikai kérdésekben. Teljesen érdektelen ugyanis. Az jobban érdekel már, hogy azzal kapcsolatban születik-e bármilyen iromány a direktor tollából, hogy szolidaritást vállalnak a pártsajtó által petárdázott diákjukkal? Felváltja-e a szolgaságot a szolidaritás?

A mindenkori diákság köszönje meg szépen, a Móra Ferenc Gimnázium sokat tett ezzel a lépésével a magyar ifjúság felvirágozásáér’!

Írásomban a Móra Ferenc Gimnázium konkrét eljárását kritizálom, nincsenek ismereteim az ottani pedagógusokról, az iskola légköréről, azonban a magyar oktatásra vonatkozó véleményembe beleilleszkedik az iskola ezen lépése, egy szemléletes tünetnek tartom. Az elmúlt években egyébként számtalan pozitív példát láthattunk tanárok és diákok egymással való szolidaritására, összefogására, gondolok itt például a „kockásinges” tüntetésekre.

Címlapkép: Nagy Blanka (Fotó: Mérce)
Olvass tovább!