A Népszava szerint felfüggesztették a Párbeszéd és a Momentum állami támogatását

A Népszava ma reggel közölte, hogy információi szerint felfüggesztették a két párt állami támogatását, a Jobbikot pedig újra több, mint százmillió forintra tervezi büntetni az Állami Számvevőszék.

A lap információi szerint a büntetésről még nincs végleges döntés, egyelőre csak egy jelentéstervezet létezik, amit a Jobbik véleményezhet. A pártot korábban már elmarasztalták, és 662 millió forintra büntették a választások előtt tiltott kampányfinanszírozásért, ami miatt többek között nem indultak a fővárosi időközi választásokon, és 2004 óta először nem tartották meg a május 1-i rendezvényüket.

A Népszava információi továbbá felfüggesztődött a Momentum és a Párbeszéd állami támogatásának a folyósítása is. Kocsis-Cake Olivio, a Párbeszéd pártigazgatója szerint a párt legutóbb októberben kapta meg az állami támogatását, 23 millió forintot, azonban most az első negyedéves támogatás, aminek hasonló összegnek kellene lennie, nem érkezett meg.

Hasonlókról számolt be Hajnal Miklós, a Momentum elnökségi tagja, ők 12 millió és 21 millió forintot vártak, azonban a támogatás sem a párthoz, sem a párt alapítványához nem érkezett meg.

Az ügy mögött az állhat, hogy az Állami Számvevőszék állítása szerint nem tudta ellenőrizni a két párt kampányköltéseit, és nem találta őket a bejegyzett székhelyeiken sem. Ugyanakkor a Párbeszéd szerint ők december 11-én beadtak minden szükséges dokumentumot, ahogy a Momentum álláspontja is az, hogy időben rendelkezésre bocsájtottak minden szükséges dokumentumot.

A Népszavának a Momentum és a Párbeszéd politikusai is egyaránt azt mondták, hogy borzasztóan nehéz helyzetbe kerültek. Jelenleg jogászokkal vizsgálják az ügyet a Párbeszéd pártigazgatója szerint, azonban, ha nem kapják meg a támogatást, nem tudnak a munkatársaiknak sem fizetést adni. Hajnal Miklós elmondta, hogy abban az esetben, ha nem érkezne meg továbbra sem az állami támogatás a Momentum részére, közösségi adakozásból próbálnák megoldani az EP-kampányt, bár ekkora összeg összegyűjtésével még sosem próbálkoztak.

(Népszava)

Címlapkép: MTI/Koszticsák Szilárd
Olvass tovább!