Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Ideiglenesen szabadlábra helyezik, majd kitoloncolják Ahmed H.-t

Ez a cikk több mint 5 éves.

A szír származású Ahmed H.-t 2015. szeptember 16-án, a szerb határ lezárását követő úgynevezett „röszkei zavargásban” való részvétele miatt tartóztatták le, a magyar ügyészség azzal vádolta, hogy köveket dobált a röszkei átkelőnél a rendőrökre, megafonba beszélve próbálta irányítani a menekülteket, a rendőröket pedig erőszakkal próbálta rávenni, hogy engedjék be őket Magyarországra, mindezt végül terrorcselekménynek minősítették.

A kormány végig nagy figyelmet szentelt az ügynek, amit mi sem példáz jobban, mint hogy a Magyarország Kormánya Facebook-oldalon még képgalériát is készítettek neki, melynek címe lényegretörően „Ahmed H. egy terrorista”, a leírásban pedig a következő áll:

„Felháborító, hogy a Soros által támogatott szervezetek és a bevándorláspárti brüsszeli politikusok nyomást gyakorolnak a magyar bíróságra egy terrorista szabadon engedéséért.”

A férfit a bíróság elsőfokon tavaly márciusban határzár tiltott, tömegzavargás résztvevőjeként elkövetett átlépése és társtettesként elkövetett terrorcselekmény bűntettéért 7 év fegyházbüntetéstre és 10 év kiutasításra ítélte.

A Szegedi Ítélőtábla tavaly szeptember 20-án végül jogerősen öt év börtönre ítélte Ahmed H.-t.

A férfi akkor az utolsó szó jogán elmondta, a szülei és a testvére családja már négy éve szenvedett a szíriai háborúban, amikor úgy döntöttek, hogy már nem bírják tovább. Ő is aggódott az életükért, ezért ciprusi lakhelyéről, ahol családjával élt, elment, hogy segítsen nekik. Úticéljuk Németország volt, ahová először legálisan próbáltak eljutni (vízummal), de ezt megtagadták tőlük.

Elmondta, nem azzal a céllal érkeztek a magyar határhoz, hogy problémát csináljanak, ez sem a vallásukból, sem a kultúrájukból nem következik. Vallomása szerint nem követelt, hanem kért, tisztelettel beszélt a hatóságokkal, aztán valóban dobált, amit sajnál.

Azt mondta, úgy érzi, valamiben ártatlan, valamiben bűnös, végül arra kérte a bírót, hogy igazságos döntést hozzon, mert már túl sokat volt börtönben, és haza szeretne menni a családjához.

Azóta a tiszaröszkei börtönben ült, a mai napon viszont az MTI információi szerint arról döntött a bíróság, hogy a férfit a Szegedi Ítélőtábla ítéletének végrehajtása érdekében idegenrendészeti őrizetbe veszik, és kiutasítják Magyarország területéről. Ahmed H. január 19-én szabadul a börtönből, ahol 2015. Szeptember 19-e óta tartják fogva.

Azért kerülhet szabadlábra a megadott napon, mert pontosan ekkor tölti le a kiszabott ötéves büntetése kétharmadát (40 hónap). Mivel szabadulását követően kitoloncolják az országból, feltehetően újra családjával lehet.

Ahmed H. ügyéről ide kattintva olvashatsz részletesen.

Címlapkép: Ahmed H. másodfokú pere 2017. októberében. Fotó: Pál Anna Viktória