Az Átlátszó kikéri a Varju Lászlóval erőszakoskodó őrök nevét, készek perelni is

Ahogy arról a Mérce is beszámolt, Varju László több ellenzéki társával december 16-án azért ment be a köztévé Kunigunda útján található épületébe, hogy beolvashassák a kint tüntetők és az ellenzék 5 pontos követelését az élő adásban. Akkor elhatározták, addig maradnak bent, amíg ez meg nem történik.

Az MTVA vezetősége viszont úgy döntött, hogy nem csak nem hajlandóak a követelésekkel foglalkozni, de az épületben éjszakázó képviselőket december 17-én hajnalban már a biztonsági szolgálat távolította el az épületből durva jelenetek kíséretében.

Azóta a 444 birtokába jutott egy felvétel, amit a közmédia egyik munkatársa készített, és amit azóta titokban tartottak. Ezeken a képsorokon jól látszik, hogy Varju képviselő ellen tényleges erőszakot alkalmaznak, tekintet nélkül a honatya mentelmi jogára, illetve hivatalos személy státuszára.

Az Átlátszó a hivatalos személy elleni erőszak alkalmazása, mentelmi jog megsértése, valamint a rendőrségi intézkedés elmaradása és a rendőrök székházból való kizárása miatt most közérdekű adatigényléssel fordul az illetékes szervekhez.

A cél az, hogy kiderítsék és nyilvánosságra hozzák a szerintük jogsértő módon eljáró, fegyveres biztonsági őrök, valamint az összes, ebben az ügyben eljáró rendőrök, illetve ügyészek neveit, és ha ezt megtagadják, a blog kész pereket is indítani.

Az Átlátszó szerint:

„a parlamenti képviselőknek az MTVA épületébe való belépése egyértelműen jogszerű volt az Országgyűlésről szóló törvény szerint, a biztonsági őrök pedig a hivatalos személy elleni erőszak bűncselekményét követték el, illetve súlyosan megsértették a képviselők mentelmi jogait. Az érintett képviselők kérései alapján a rendőrök jogsértően nem intézkedtek, illetve jogellenesen nem engedték be őket a székházba. A feljelentés alapján a legutóbbi nyilvános információk szerint nem történt semmi.”

(Átlátszó; 444)
Címlapkép: Demokratikus Koalíció / Facebook
Olvass tovább!