Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Vasutasok Szakszervezete: a 8 százalékos béremelés elfogadása a munkavállalók elárulása

Ez a cikk több mint 5 éves.

A Vasutasok Szakszervezete közleményt adott ki, miután nem valósult meg a szakszervezetek által kért 13-15 százalékos bérfejlesztés, illetve a megfogalmazott minimum, a 10 százalék sem a minimálbérről szóló tárgyalásokon, és azt csak a Magyar Szakszervezeti Szövetség utasította el.

A Vasutasok Szakszervezete a munkavállalók elárulásának tartja azt, hogy a két érdekvédelmi koalíció, a Liga szakszervezetek és a Munkástanácsok elfogadta a 8 százalékos béremelést.

A szakszervezet „elfogadhatatlannak tartja a kormány jövő évre szóló minimálbér és a garantált bérminimum 8 százalékos emelését a Vasutasok Szakszervezete, ezért mélyen elítéli, hogy a három tárgyaló konföderációból kettő – a Liga szakszervezetek és a Munkástanácsok – megállapodott a kormánnyal. A két szervezet elnöke ezzel gyakorlatilag lepaktált a munkáltatókkal és cserbenhagyta a tagjait, a munkavállalókat” – írják a közleményükben.

Meleg János, a szakszervezet elnöke azt is elmondta, hogy a béremelésről való döntést nem is lehet megállapodásnak tekinteni, csak egy paktumnak, amellyel megosztani szeretnék a szakszervezeteket. Döbbenetes pálfordulásnak tartják azt, hogy a Munkástanácsok elnöke úgy fogadta el a 10 százalék alatti bérfejlesztési ajánlatot, hogy egészen addig azt hangsúlyozta, hogy két számjegyű emelés alatt nem lehet megállapodni.

Az elnök szerint „még jó, hogy véget ér ez a borzalmas év, és ez az ámokfutás, amelynek a magyar munkavállalók az áldozatai. Ezzel a mostani megállapodással ugyanis rövid időn belül háromszor ütött a kormány a munkavállalókon, jól időzítve: év végére”.

Az első ilyen intézkedés a béren kívüli juttatások megadóztatása volt, a második a rabszolgatörvény, a harmadik pedig a két szakszervezet behódolása a hatalomnak.

A vasutasok hozzátették, külön szégyellik, hogy az ágazatukban működő Mérnökök és Technikusok Szabad Szakszervezetének (MTSZSZ) elnöke a Liga konföderáció társelnökeként szintén elfogadta és aláírta a megállapodást.

A szakszervezet a történtek ellenére azonban továbbra is ragaszkodik a két számjegyű bérfejlesztési igényéhez, amit levélben a MÁV vezérigazgatójának el is küldtek.