Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Nem engedték dolgozni az újságírót, aki a kaposvári rabszolgatörvény-ellenes tüntetésről akart írni

Ez a cikk több mint 5 éves.

Objektív beszámolót akart írni a keddi kaposvári kormányellenes tüntetésről, ma már nem  dolgozik a hely hírportálnál az a pályakezdő újságíró, aki történetét levélben juttatta el szerkesztőségünkhöz.

Elmondása szerint csak a munkáját akarta végezni azzal, hogy beszámol a keddi kaposvári demonstrációról, amely az országos, rabszolgatörvény elleni tüntetéshullám részeként szerveződött.

„Úgy gondoltam, hogy a KaposvárMost.hu hírportálnak – ami a MostMédiacsoport tagja, és aminek 30 ezer lájkolója van Facebook-on, Kaposvár lakosságának a fele – kötelessége beszámolnia erről az eseményről.”

– így indokolta szándékát főnökének tegnap reggel, aki azonban az újságíró elmondása szerint nem fogadta jól a javaslatát, ebből pedig egy elég hangos vita kerekedett.

Ez végül azzal zárult, hogy nem készülhet beszámoló a demonstrációról, vagy ha készül, akkor csakis azután, hogy azt megbeszélték a városvezetéssel, és különben sem adnának egy ilyen fontos és kényes témát egy olyan kezdőnek, mint amilyen a levelet küldő fiatal férfi.

Sőt azt is megtiltották neki, hogy elmenjen a demonstrációra, mert az „szembemegy az újság és a cég álláspontjaival, és akkor valószínű, hogy nem kell tovább dolgoznia a szerkesztőségben”. A tüntetésre végül ennek ellenére elment az újságíró, majd – elmondása szerint a beszámoló megírásának szándéka nélkül –  visszaült a számítógép gép elé, hogy folytassa esti hírügyeletes munkáját, ám a szerver eközben egyszer csak ledobta a szerkesztőségi rendszerről. Az újságíró rögtön arra gyanakodott, hogy ez már a retorzió része, és mint írja, egy munkatársa kérdésére megerősítette, hogy

a városvezetés – mint később kiderült a főszerkesztő beleegyezése nélkül – megvonta tőle a hozzáférést az oldal felületeihez, mert hátha valami meggondolatlan dolgot csinálna ma este az oldallal.

Mint írja, szerint egy „halott hírt” tartott veszélyesnek a városvezetés, és „elvették tőle az eszközt, amivel a munkáját végezte”, ezért csalódottságában másnap felmondott.

Azt is hozzáteszi: kedden este a KaposvárMost.hu kivételével minden kaposvári sajtóorgánumban készült beszámoló a tüntetésről. (A kapos.hu-n például ide kattintva érhető el egy rövid tudósítás, a KaposvárMost-on pedig ma délelőtt jelent meg egy, a résztvevők alacsony számát hangsúlyozó beszámoló.)

 A fiatal újságíró nagyjából egy évvel ezelőtt kezdett el dolgozni a kaposvári hírportálnál, ahol riporterként és fotósként munkálkodott, és elsősorban kulturális eseményekről számolt be. Emellett azonban napi szinten kellett közéleti témákkal is foglalkoznia, részben azért is, mert hetente egyszer ő vitte a hírügyeletet, azaz ő felelt a hírportál és a hozzátartozó Facebook-oldal hírtartalmáért, így rendelkezett adminisztrátori jogokkal is mindkét platformon.

Bár a KaposvárMost nem a Mediaworks-portfólió része, az újságíró szerint eddig érezhető volt a nyomás fideszes városvezetés részéről: ez –mint írja – leginkább úgy kristályosodott ki a mindennapokban, hogy olyan hírt nem oszthattak vagy írhattak meg, ami a kormányra, Kaposvárra, a város vezetőségére vagy Szita Károlyra rossz fényt vethetne.

Azt is hangsúlyozta, hogy nem a szerkesztőkre haragszik:

„Arra kérek mindenkit, hogy aki ezt elolvassa, az NE támadjon és NE zaklassa a KaposvárMost.hu-t és az ott dolgozókat. Ezt a történetet nem azért írtam meg, hogy őket atrocitás érje, hanem azért, mert az embereknek joga van az igazsághoz, és ahhoz, hogy tudják mi folyik a színfalak mögött, és hogy nincsenek egyedül.”

Frissítés, 15:07: A kaposvári újságíró más szerkesztőségeknek is elküldte levelét. A 444.hu-nak a KaposvárMost főszerkesztője „határozottan visszautasította”, hogy megtiltotta volna az újságírónak, hogy részt vegyen a demonstráción. „Sőt, éppen ellenkezőleg, helyettesítését megoldottuk, hogy részt tudjon venni a számára fontos eseményen” – írta. Szerinte munkatársuk „az elmúlt napokban – nyilván a budapesti események hatására – szélsőséges érzelmi megnyilvánulásokat tett több alkalommal is”, ezért „fel sem merült bennünk, hogy kollégánkat küldjük erre az eseményre”.

A főszerkesztő állítása szerint az újságíró hozzáférését nem a városvezetés, hanem a kaposvarmost.hu felelős szerkesztője, „függesztette fel”, miután a kedd esti tüntetés végén „rágalmazó tartalmú matricát” ragasztottak szerkesztőségük bejáratára.