A NEM!-et (Nők Egymásért Mozgalom) azért hoztuk létre, mert megelégeltük azt, ahogyan a patriarchális társadalmi berendezkedés és gazdasági rendszer kihat a nők mindennapi életére. Az elnyomás  különböző formáiról minden nőnek van tapasztalata, osztályhelyzettől függetlenül.

A NEM! egyik célkitűzése, hogy a nőket érő hátrányos megkülönböztetés különböző formáit a köztudatba emelje, és kialakuljon ezekről a témákról egy széleskörű társadalmi párbeszéd  – legyen szó mindennapi szexizmusról, párkapcsolati vagy családon belüli erőszakról, nemi erőszakról, reproduktív munkáról és a nőket érő diszkrimináció bármely egyéb formájáról. Emellett A NEM! egy olyan kezdeményezés, amely a magyarországi nők valós helyzetével kíván foglalkozni, valamint a nők között szolidaritást és közösséget teremteni.

A NEM! egy  nők számára létrehozott Facebook-csoporttal indult, azért, hogy a csoporttagok megbeszélhessék a bántalmazással kapcsolatos különböző tapasztalataikat. Főként  olyan kérdésekről beszélgettünk, hogy mi a teendő, ha valakit vagy valakinek a barátnőjét, hozzátartozóját bántalmazzák.

Az igen hamar világossá vált, hogy rendőrséghez fordulni, ilyen eseteket jogi útra terelni még az ismétlődő és brutális fizikai bántalmazás esetén is rendkívül nehéz és hosszadalmas, sok esetben gyakorlatilag lehetetlen. Emiatt is különösen fontos (volna), hogy a bántalmazott fél legalább a közvetlen környezetétől, barátaitól, ismerőseitől támogatást és segítséget tudjon kérni. A résztvevők közös tapasztalata volt azonban, hogy társaságban, ha nyíltan szó is esik a bántalmazó férfiak cselekedeteiről, számonkérés vagy a bántalmazótól való elhatárolódás nem történik meg.

Ennek egyik oka, hogy az emberek fejében a bántalmazás távoli, életidegen jelenségként él, annak ellenére, hogy párkapcsolati erőszak minden társadalmi csoportban jelen van; Magyarországon minden ötödik nő áldozata testi erőszaknak, és minden második nő tapasztalt lelki-szóbeli erőszakot párkapcsolaton belül, az élete során (NANE Egyesület, 2015, p. 18).

A bántalmazás felismeréshez pedig szükséges lenne a tájékozottság és a figyelem, hiszen gyakran a testi erőszak jelei is elrejthetők, nem feltétlenül látványosak; szóbeli-lelki erőszak esetén pedig sokszor hosszan tartó, kisebb gesztusokból felépülő folyamatról van szó.

Ilyen folyamatok lehetnek például a bántalmazó által a nő  önbizalmának folyamatos leépítése, barátoktól való elszigetelése, minden lépésének ellenőrzése, kontroll alatt tartása, ép eszének megkérdőjelezése, zaklatása, vagy egyéb, akár súlyosabb bántalmazó magatartások. Egy-egy elszigetelt jelenet vagy beszélgetés alapján még közeli barátok sem feltétlenül sejtik a háttérben húzódó folyamatokat, vagy ismerik fel a mintázatokat.

Különösen ilyen esetekben a bántalmazott saját elbeszélése lehet az egyetlen információforrás, azonban ahhoz, hogy olyasvalaki, aki rendszeres szóbeli-lelki erőszak elszenvedője, képes legyen beszélni a helyzetéről, és akár segítséget kérni, szükséges (lenne) a megbízható, támogató környezet. Mivel azonban a bántalmazás (f)elismerése radikális állásfoglalást várna el a környezettől, a válasz gyakran burkolt elutasítás vagy megkérdőjelezés.

Lundy Bancroft (2015, p. 331) „Mi jár a bántalmazó fejében?” című könyvében azt írja, hogy „senki sem akarja elhinni, hogy az ő fia vagy bátyja bántalmazó lehet”, miközben nincs vagy csak korlátozott a rálátása az illető párkapcsolati viselkedésére. Ismerősök, barátok, munkatársak esetében ugyanez a helyzet: senki sem akarja elhinni, hogy valóban bántalmazó lehet az a férfi, akivel „tegnap olyan jót beszélgettünk”, aki „annyira vicces”, „kompetens” és „menő”.

A bántalmazó férfiak viselkedésének, akár vonzó részeként is értelmezhetőek erőszakos megnyilvánulásai, tűnhet úgy, hogy az illető csak „nagyon elvhű”, „nem szereti az érzelmeskedést”, vagy „ragaszkodik a függetlenségéhez”, és így a bántalmazott partner tűnhet fel olyan színben, mint aki korlátozni akarja a bántalmazót.

Egy ilyen férfi a külvilág szemében gyakran kifejezetten megnyerő, karizmatikus, a társaságok központi egyénisége, „lelke” lehet,  az elhatárolódást tovább nehezítik tehát a közeg hatalmi játszmái, rétegződései (Dés 2017). Minél nagyobb a bántalmazó férfi szociális tőkéje, minél több formális és informális közegbe ágyazódik be minél fontosabb pozícióban, közvetlen környezetének annál nagyobb a pozícióvesztés kockázata, ilyen például a társaságokból való kizáródás.

A semlegesség mítosza (Herman, 2003, p. 19) is a fent ismertetett folyamatokat  erősíti. Azt hívjuk a semlegesség mítoszának, amikor a bántalmazó és a bántalmazott közös ismerősei úgy vélik, részükről az a felelős, objektív hozzáállás, ha mindkét felet meghallgatják, és pártatlanok maradnak. Az „erkölcsileg semleges pozíció” ezzel szemben valójában annak üzenete, hogy „kettőn áll a vásár”: vagyis hogy a nő is hibásnak tekinthető a bántalmazásban, minden bizonnyal valamivel kiprovokálta azt, vagy felfújja, túlreagálja a helyzetet. A „semlegesség” így a bántalmazó viselkedéssel szembeni fellépést nehezíti, és a bántalmazó érdekeit szolgálja,  a bántalmazott tökéletes cserben hagyását eredményezi.

Férfi kívülállók esetében, még ha el is ítélik a bántalmazót, szerepet játszik az is, hogy úgy érzik, egyedül vannak a véleményükkel, emiatt pedig tartanak attól, hogy a többi férfi mit fog róluk gondolni, ha nyilvánosan kiállnak a bántalmazással szemben  (Berkowitz, 2011, p. 161, 166-171).

A globális érzékenyítés, az emberek ösztönzése saját viselkedésük felülvizsgálatára, különösen magukat eleve érzékenynek tekintő közegekben, szervezeti aktivizmus szintjén rendkívül nehezen kivitelezhető,  illetve a nyilvános kiállás veszélyes is lehet az érintettekre nézve. Így arra törekszünk, hogy reflektáljunk a saját viselkedésünkre hasonló helyzetekben, projektjeinkkel segítsük támogató, szolidáris női közegek kialakulását, illetve bátorítsuk a közös gondolkodást a különböző (főleg) nőket érintő problémákról.

Olvasókör nőknek

A Nőügyek 2018 jelenti az egyik támpontot a céljaink (a szolidaritás és egy magyarországi nőközösség építésének) megvalósításához. A kutatásból készült kiadvány  olyan problémákat tesz megközelíthetővé, amelyekkel egyébként csak személyes tapasztalataink nyomán vagy egyáltalán nem találkozunk.

Így például azt, hogy a magyar nőket hogyan tartja fogva az idősgondozás, a bérkülönbség, a krónikus időhiány, a gondoskodás, a kettős teher, amit a gyermeknevelés és a munka okoz; és hogy mindezt úgy élik meg, hogy ezekkel a problémáikkal egyedül vannak, és nem számíthatnak a megoldásukban senkire (Gregor, Kováts 2018: 39-42, 123-125). Nyilvánvaló, hogy ezeket a terheket egy csapásra nem lehet eltüntetni. Viszont egy támogató közösség kialakítása segítséget nyújthat abban, hogy senki ne érezze úgy, hogy teljesen magára maradt ezekben a helyzetekben.

Úgy gondoljuk tehát, többek között az amerikai író és aktivista, bell hooks nyomán, hogy a feminista aktivizmus kis csoportokon keresztül valósítható meg leghatékonyabban (hooks 1994: 102-104). Ezért hoztuk létre az olvasókörünket, ami egy olyan tér, ahol a nők szabadon és biztonságban beszélhetnek a tapasztalataikról. Alkalmainkat a Közkincs Könyvtárban tartjuk kéthetente, 15 fő részvételével.

Jelenleg egy kört működtetünk, de ahogy növekszünk, illetve ahogy kiépülnek kapcsolataink a fővároson kívül is, törekedni fogunk arra, hogy több csoportot is  létrehozzunk, és hogy ezeket mindenhol a helyi igényeknek megfelelően alakítsuk ki.

Ezek az alkalmak azért csak nők számára nyitottak, mert egyrészt a körök tematikájának alapja jellemzően maga a közös női tapasztalat. Másrészt a közegünkben – és saját magunkon is  – sokszor tapasztaljuk, hogy a tipikus női szocializáció miatt a mindennapi kommunikációban, és nyilvánosabb beszélgetések során különösen hajlamosak vagyunk elbizonytalanodni abban, hogy vajon elég felkészültek és meggyőzőek vagyunk-e, eléggé hozzáértőnek számítunk-e az adott témában, sokszor odáig megy ez a folyamat, hogy megkérdőjelezzük azt, hogy megszólalhatunk-e egyáltalán.

Ezt nem könnyíti meg, hogy a férfiak (a maszkulin szocializációnak megfelelően) általában magabiztosabban, dominánsan, és nem ritkán kifejezetten elnyomóan viselkednek ezekben a szituációkban. Gyakran szembesülünk olyan helyzetekkel, amelyekben leuralva érezzük magunkat, és ezért nem szólalunk meg, noha tartalmasan hozzá tudnánk járulni a diskurzushoz. Egy kizárólag nőkből álló közegben viszont nem alakulnak ki a fentebb leírt dominancia-viszonyok.

Az olvasókörökön  bármilyen cikk, szépirodalmi alkotás, film és akadémiai szöveg előkerülhet, ami valamilyen módon a nők társadalmi helyzetére reflektál. Ha tudományos szöveggel dolgozunk, a közérthetőségre törekszünk: célunk egy olyan közös nyelv használata, amely mindenki számára megkönnyíti a tartalom befogadását és az arról való gondolkodást.

Nőszervezeti hálózatépítés

Egyik legfontosabb célunk egy szolidáris közösség megteremtése a nők között. Ehhez fontos, hogy kilépjünk ,saját budapesti közegünkből.  Szeretnénk egy országot átívelő, nőszervezeti háló felépíteni. A Nőügyek 2018-ra alapozva igyekszünk reflektálni arra, hogy mely problémák érintik leginkább a magyar nőket. A kiscsoportos olvasókör tapasztalataiból, a Nőügyek 2018 eredményeiből és a vidéki nőszervezetekkel való kapcsolatfelvétellel  igyekszünk egy olyan, a másik tapasztalataival szolidáris női közeget megteremteni, amely az együttműködés, tapasztalat- és erőforráscserére alapszik.

Elkezdtük felvenni a kapcsolatot budapesti nőszervezetekkel, ezzel is egy mikrohálózatot kezdeményezve. Ez a hálózatépítés nem csak kapcsolattartásban, kommunikációban valósul meg, hanem közös programokon, együttműködéseken, kollektív felelősségvállaláson és az erőforrások összedolgozásán alapul. Egy folyamat elején tartunk még, de szeretnénk, ha ezt is a segítségnyújtás és a szolidaritás határozná meg, így a folyamat végére a nők összefoghatnának, és több ember számára volnának elérhetők a megosztott erőforrásaink és tudásunk.

Végezetül

A fent leírt elsődleges kezdeményezéseken felül egyik fő tervünk egy előadássorozat indítása, ahol nőket érintő témákat járnánk körül, és vitatnánk meg, egy-egy meghívott vendéggel közösen. Az előadások célja is a nőket érintő témákról és problémákról folyó párbeszéd serkentése lenne, azonban – és az olvasókörökkel ellentétben-, az előadások nyitottak lennének, hogy bárkinek legyen lehetősége részt venni, kérdéseket feltenni.

Igyekszünk továbbá az erőforrásaink egy részét – akár más nőszervezetekkel, illetve magánszemélyekkel együttműködésben is – olyan konkrét projektekre fordítani, amelyeknek azonnal hozzáférhető, kézzelfogható eredménye van. Ilyen a menstruációs eszköz gyűjtő programunk, amihez a bemutatkozó gyűjtődoboz készítő-dekoráló eseményünk is kötődött, az adománygyűjtés folyamatos, és az összegyűlt betéteket és tamponokat rászoruló fiatalokhoz juttatjuk el.

Középtávú terveink között szerepel még egy bárki számára hozzáférhető feminista szakember (orvos, pszichológus, kozmetikus, stb.) jegyzék összeállítása, szerkesztése is, illetve egy saját Zine, elsősorban a tizenéves korosztályt megcélozva, amelyet szeretnénk online is elérhetővé tenni. Dolgozunk egy olyan platform megteremtésén is, amelyen bárki megoszthatja a bántalmazással kapcsolatos történetét. Ezen kívül tervezünk egy ún. feminista tartalomfigyelőt indítani, ahol a tagjaink ajánlanának különböző, feminista szemmel is értékelhető kulturális termékeket.