Kajsa Ekis Ekman svéd újságíró, író és aktivista így ír a prostitúcióról: „A prostitúció igen egyszerű dolog. Szex két ember között: az egyik akarja, a másik nem. A vágyat fizetség pótolja.”

Nem is próbálkozom ennél egyszerűbben és találóbban megfogalmazni a prostitúció lényegét. Az egyik legalapvetőbb egyenlőtlenség, amire a prostitúció épül, az, hogy a prostituált nem szexelni akar, hanem arra a pénzre van szüksége, amit a használó szexért fizet neki. A prostitúcióban tehát gazdag férfiak használnak és zsákmányolnak ki kedvükre szegény nőket.

A prostitúció a nők elleni erőszak legszélsőségesebb, szegény nőket, lányokat tömegesen érintő formája. Hogy miért nők elleni erőszak a prostitúció, többek között az a mélységesen elkeserítő tény is bizonyítja, hogy a világon több mint 40 millió nő van elkerítve arra, hogy férfiak szexre használják őket. Egy prostituáltnak átlagosan naponta legalább 5 klienst (a továbbiakban: használó) kell fogadnia azért, hogy ki tudja fizetni a futtatóját, és a hely (legyen az szoba, kirakat vagy utcasarok) bérleti díját, a saját napi bevételét pedig még ezen felül kell megszereznie.

Szeretjük ilyenkor azt gondolni, hogy a prostituált nők abban különböznek a nem prostituált nőktől, hogy ők szeretnek naponta több, mint 5 vadidegennel szexelni. Vegyük észre, hogy mekkora aljasság bárkiről ilyet állítani. Ez az állítás pontosan úgy hangzik, mintha azt állítanánk, hogy vannak nők, akik kifejezetten szeretik, ha a hét minden napján többször megerőszakolják őket.

Ez az elképzelés egyrészt elfedi a prostitúció valóságát, vagyis azt, hogy mélyszegénységben élő nőknek és lányoknak anyagi kényszerből idegen férfiakkal kell szexelniük; másrészt normalizálja a nemi erőszakot, hiszen a prostitúcióban a szexet kényszerhelyzet és nem szexuális vágy szüli.

Azt sem szabad elfelejteni, hogy amikor a prostituált kettesben van a használójával, mennyi verbális, szexuális és fizikai erőszaknak van kitéve, semmiféle védőháló nincs mögötte, és senki nem avatkozik be, amikor a használó erőszakos vele, és sajnos az sem ritka, hogy az őket fogva tartó, emberkereskedő stricik erőszakosak a prostituáltakkal.

A szexkereskedelemnek – szemben az önmagát az utcán áruló prostituált mítoszával – elkövetői vannak: stricik, madamok és futtatók.

Az egyik oldalról a kínálatot anyagilag kiszolgáltatott, mélyszegénységben élő nők és lányok (a prostitúcióba szervezés átlagos életkora ugyanis 13 év) alkotják. A másik oldalon a kereslet patriarchális: létezzenek nők, akik rendelkezésre állnak a férfiak szexuális igényeinek kielégítésére. A kielégítendő férfiak teljesen tisztában vannak a nők kiszolgáltatott kényszerhelyzetével, pontosan ezt használják ki; hiszen ők azok, akik fizetnek.

Ahogy ez a pénz forog, a stricik, bordélyház tulajdonosok, futtatók, pornóproducerek profitérdekei tartják fent az intézményt – sőt, olykor az állam is beszáll a legális bordélyházaktól beszedett adókon és prostitúcióturizmuson keresztül. Németországban, ahol a prostituálthasználatot és futtatást legalizálták, hatalmasat ugrott a prostituálthasználók száma. Mára a német köztereket nőket árusító bordélyházak reklámjai borítják, de a prostitúció digitális térbe vonulásával, akár még online is megrendelhetik őket a kényelemre vágyó férfiak.

A prostitúció elleni harcnak része kell, hogy legyen azon mechanizmusok és uralkodó ideológiák megnevezése, amelyek legitimálják és fenntartják a prostitúciót.

Dualizmus

A mára hegemónná vált dualizmus fogalma Descartes-tól származik. Ez azt jelenti, hogy a személy leválasztható a testről. Ez az ideológia könnyen alkalmazható a prostitúció legitimációjára, ha elhisszük, hogy a férfi csak a nő testét használja, és minden szörnyűség (erőszak és megalázás), ami a prostitúcióban történik, csak a testét érinti, a személyét nem.

Ez ellen szól, hogy a prostituáltak körében gyakori a disszociáció, vagyis az, amikor trauma hatására az áldozat kiszáll a testéből, és az események passzív, külső szemlélője lesz. A legtöbb prostituált beszámol erről interjúkban, még olyankor is, amikor pozitívan nyilatkozik a prostitúcióról.

A disszociációt a következő idézet is jól szemlélteti: „Egy másik világba léptem, ami a fejemben volt, és úgy éreztem, nincs is testem.”

Az az ideológia, amely szerint a prostitúció a nő egyéni és szabad döntése, szintén a dualizmusra épít. Aki ebben a keretrendszerben gondolkozik a prostitúcióról, úgy tekint rá, mintha az a nő szabad választása lenne.

Persze, biztos úgy választja a prostituált a prostitúciót, hogy felmegy az internetre, vagy bemegy a munkaügybe, végig nézi az álláshirdetéseket, majd a prostitúció mellett dönt önként és dalolva. Ezen ideológia képviselői előszeretettel hangoztatják és lobbiznak azért, hogy prostitúció helyett hívjuk ezt a szép hivatást szexmunkának.

Eldologiasítás

Az eldologiasodás elmélete Lukács György marxista filozófustól származik; amikor prostitúcióról írok, a (szintén használt) eldologiasítás megnevezést fogom használni, ami alkalmas az elkövetők megnevezésére.

A prostitúció eldologiasítása az, amikor a szex a prostituáltról leválasztva életre kel és az embertől különálló dologként lesz piacra bocsátva. Ebben a keretezésben a szex nem emberi tevékenység, vagy két ember közti interakció, hanem egy szolgáltatás.

A kapitalista piacon olyan dolog lesz belőle, ami már azelőtt is létezett, hogy két ember szexelt volna, önálló dologként kel életre; és ami a prostitúciókereskedelem szempontjából a legfontosabb: vásárolható és eladható absztrakt termékké válik, ami onnantól kezdve, hogy a prostituált eladja, a használóhoz tartozik, és nem hozzá.

Valahogy így hangzana, ha a prostitúcióról való általános közbeszédből kivonnánk az eldologiasítást: a prostituáltat a futtatója piacra dobja, őt megveszi a használója, ezért cserébe valamennyi időre megkapja a (prostituált) testét, amely fölött szabadon rendelkezhet.

Ez nemhogy társadalmilag és morálisan elfogadhatatlan, de teljesen törvényellenes is. Ahogy pedig sokaknak érdekében áll, hogy a prostitúció társadalmilag és morálisan elfogadható és törvényes legyen, elkerülhetetlen ennek a rettenetesen neoliberális ideológiának az alkalmazása.

Lehet, hogy azért, mert nem tudok neoliberálisul, de nem világos számomra, hogy a szexet hogyan lehet a személytől teljesen különálló dologként kezelni. Hogy lehet szexelni anélkül, hogy az ember ott lenne, testileg és érzelmileg bevonódna?

Persze, ahogy már fentebb is írtam, valamennyire ez történik, amikor a prostituált kiszáll a testéből, miközben erőszak éri. Nevezhetjük egyáltalán szexnek, amikor használók prostituáltakat erőszakolnak? Ezt én inkább erőszaknak nevezném.

És nevezhetjük szexnek ezt a rendkívül elpiacosodott és absztrakt dolgot, amiből hiányzik az interakció? Érdemes elgondolkozni azon, hogy milyen hatással van a szexről alkotott képünkre és szexualitásunkra, ha hiszünk ezeknek a mechanizmusoknak.

A dualizmus és az eldologiasítás kétféle lépés az elidegenítés felé

A dualizmus leválasztja a személyt a testéről, ezzel a prostituáltat a tökéletes munkásként ünnepeljük, aki egész testét a munkájának adja. Az eldologiasítás pedig megteremti a tökéletes vállalkozót, aki egy szolgáltatást – szexet árul.

Ezek mentén szerveződnek a „szexmunkás” szakszervezetek is, bár működésüknek van egy olyan abszurd következménye, hogy a prostituáltak helyett a szexkereskedelem haszonélvezőinek érdekeit védik, legfőbb lobbitevékenységük a prostituálthasználat és -futtatás legalizálása és dekriminalizációja.

Ez olyan, mintha a McDonald’s dolgozói szakszervezetekbe tömörülnének azért, hogy a McDonald’s-nak adókedvezményeket harcoljanak ki. Ezek a szakszervezetek általában abból indulnak ki, hogy a prostitúció intézménye nem megszüntethető, én viszont másból indulnék ki: a prostitúció felszámolása elengedhetetlen, mert bebetonozza a társadalmi hierarchiákat, kizsákmányolja a nőket, összeegyeztethetetlen az egyenlőséggel, patriarchális és piacalapú.

Kiemelt kép: Közszemlére kitett prostituáltak a mai Tokió területén létezett Josivara piros-lámpás negyedében, a Meidzsi-korban (1868-1912); fotó: feltehetően Kusakabe Kimbei, forrás Wikipedia.