Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Bírósági döntés ellenére sem engedi be a szegedi Új Nemzedék Központ a helyi LMBT-szervezetet

Ez a cikk több mint 5 éves.

Még tavaly novemberben tiltotta ki saját épületéből az uniós pénzekből létrehozott, állami fenntartású szegedi Új Nemzedék Központ (ÚNK) a helyi szexuális kisebbségeket képviselő Szegedi LMBT Közösségért Csoport rendezvényeit. A döntésről az Egyenlő Bánásmód Hatóság később kimondta, hogy a döntés jogsértő, és hátrányos megkülönböztetést jelent.

Az ÚNK bíróságon támadta meg a határozatot, ám a napokban a Fővárosi Törvényszék is úgy döntött, nincs rendben a kitiltás.

Az állami fenntartású intézmény azonban az elsőfokú bírósági ítéltet után sem akarja visszafogadni a civil szervezetet, így annak aktivistái szerda délután demonstrációt is tartottak.

A csongrádi megyeszékhelyben található központból való kizárásról az országos vezetés döntött, azután hogy a melegszervezet a sajtónak szeretett volna nyilatkozni a ÚNK-val kapcsolatos addigi pozitív élményeiről. A szegedi Új Nemzedékes vezetők a sajtónyilatkozat előtt megkérdezték a budapesti központot, aki nemcsak a nyilatkozatot tiltotta meg, de elrendelte: a Szegedi LMBT közösség nem használhatja a közösségi teret.

A drasztikus lépéseket a budapesti vezetőség azzal indokolta, hogy az LMBT-érdekvédő csoport politikailag foglal állást ügyekben, szerintük pedig ez tilos. A szegedi LMBT Közösség szerint ők nyilván politizálnak, hiszen „szeretnek beleszólni az őket érintő közügyekbe, a helyi közgyűlésben is aktívak.

Szegedi LMBT Közösségért Csoportot a bíróságon jogi képviselettel ellátó Háttér Társaság friss közleményében azt írja, a Fővárosi Törvényszék nem látta bizonyítottnak az ÚNK politizálásra vonatkozó állításait.

„A Fővárosi Törvényszék – utalva az alapvető jogok biztosának jelen ügyben hozott állásfoglalására is – elfogadta az EBH azon érvelését is, hogy egy civil szervezettől nem várható el, hogy soha, semmilyen formában ne foglaljon állást politikai-közpolitikai kérdésekben” – írja a közlemény.

A Háttér azt is felsorolja, miből is állt az a bizonyos „politizálás”, amelyet a központ működtetői kifogásoltak:

„tüntetést szerveztek az azonos nemű párok házasságának népszerűsítését tiltó ásotthalmi rendelet ellen, meggyőzték az önkormányzatot, hogy a helyi esélyegyenlőségi programban a szexuális és nemi kisebbségek is szerepeljenek, valamint felszólaltak a civil szervezeteket érő támadások ellen.”

Vagyis olyan dolgokat csináltak, amiket egy kisebbségi csoport képviseletében fellépő nem-kormányzati szervezet tenni szokott.

A Szeged.hu-nak nyilatkozó aktivisták úgy vélik, az Új Nemzedék Központ nem hagyja annyiba az ügyet, és feltehetően a Kúriáig viszi a pert.

A szerdai demonstráció mellett a Szegedi LMBT Közösségért Csoport petíciót is indított a diszkriminatív tiltás feloldása érdekében. A petíciót ezen a linken lehet aláírni.

(Háttér Társaság / Szeged.hu)

Címlapkép: Háttér Társaság