Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Mi az a „migránskártya”, és miért csinál belőle ekkora felhajtást a kormány?

Ez a cikk több mint 5 éves.

A kormány legújabb elképzelése szerint „migránskártyákat” osztogatnak a felénk tartó több tízezer migránsnak, a névtelen bankkártyákra érkező ingyenpénzből pedig szabadon garázdálkodhatnak.

Halász János, a Fidesz frakcióvezető-helyettese, egyben a frakció szóvivője egy mai sajtótájékoztatón arról beszélt, egy nyilvános brüsszeli beszámoló szerint tavaly 58 millió eurót osztottak ki a névtelen bankkártyákra, egy másik programba pedig a hírek szerint Soros György is befizetett 500 millió dollárt.

„Ez csak a jéghegy csúcsa, valószínű, hogy a töredékét látjuk annak a pénznek, ami valójában a migránskártyákra érkezik”

– fogalmazott. Emlékeztetett: 70 ezer migráns tart Európa, illetve Magyarország felé, valamennyien Görögország felől érkeznek, ahol az ENSZ és „bizonyos Soros-szervezetek” támogatásával folyó úgynevezett migránskártya-programban megkapják a pénzzel feltöltött bankkártyákat.

„Köztük most is lehetnek, és minden bizonnyal vannak is terroristák, a migránskártyákból hozzájuk is kerülhet, ami óriási biztonsági kockázatot jelent”

– mondta.

Halász mostanában előszeretettel vizionál névtelen bankkártyákkal ellátott migránsokról, néhány napja például a Nemzetbiztonsági Bizottság rendkívüli ülésén beszélt a Gruevszki-ügy helyett arról, hogy

„anonim migránskártyákat” osztogatnak nekik az EU, az ENSZ és Soros pénzéből, amelyekkel névtelenül felvehetnek pénzt, ebből pedig embercsempészeket fizethetnek, de akár felszerelést is vásárolhatnak, amellyel a határt támadhatják.

Persze Németh Szilárd, a bevándorlásellenes kabinet vezetője sem hagyta szó nélkül a migránskártya-ügyet. Szerinte

„Soros nyakig benne van ebben a történetben, egyáltalán nem mondott le arról, hogy a migránsok legfőbb támogatója, és a migránsok Európába áramoltatásának a legfőbb szervezője legyen, és ezt akár a magánvagyonából is, tehát a befektetéseiből származó haszonból (a befektetést úgy értsék, hogy spekulációs befektetésről van szó), tehát a spekulációból származó haszonból simán finanszírozza Európa tönkretételét.”

Németh úgy véli, 60-70 millió euró mehet el a „kártyaprogramra” az uniós költségvetésről.

Orbán Viktor szerint nem lehet tudni, honnan veszik fel a migránsok a pénzt, ez pedig teljesen szembemegy a pénzmosás elleni harccal. A péntek reggeli, Kossuth rádióban adott interjújában megígérte, dolgozik az ügyön, és a Fidesz EP-képviselői is tettek fel kérdéseket az Európai Bizottságnak, hogy fény derüljön az igazságra a migránskártyákkal kapcsolatban.

De mi az a „migránskártya” igazából?

A HVG megkérdezte az ENSZ Menekültügyi Főbiztosságát, miről is van szó valójában: jelen esetben egy görögországi projekt, melyben azok vehetnek részt, akik 2015. január 1. után érkeztek Európába, elmúltak 18 évesek, és szigorúan beazonosították őket.

„Migránskártyát” csak elismert menekültek vagy menedékkérők kaphatnak,

felhasználásának feltétele pedig az, hogy a használója Görögországban maradjon, vagyis a Fidesz elképzeléseivel szemben épp az illegális mozgást igyekszik csökkenteni. A kártya nem használható külföldön, de ha meg is próbálná a tulajdonosa átlépni az országhatárt, érkezik egy jelzés a ENSZ Menekültügyi Főbiztosságának a próbálkozásról.

Ez egy évek óta működő rendszer, melyet a világ válságzónáiban alkalmaznak. A támogatás összegéről a helyi önkormányzatokkal és hatóságokkal egyeztetnek. Görögországban például a bevándorlásügyi minisztérium és az önkormányzatok úgy döntöttek,

  • ha egy egyedülálló menekült olyan táborban, szálláson van, ahol kap enni, maximum havi 90 eurót kap
  • ha az étkezésről magának kell gondoskodnia, maximum havi 150 eurót (46-47 ezer forintot) kap
  • a maximális összeg, amit egy ötfős vagy annál nagyobb család kaphat, havi 550 euró

A magyar kormány által ördögi cselszövésnek ítélt „migránskártya” valójában egy nagyonis hatékony segítségnek tűnik.

Nem kell repülőkkel, teherautókkal messziről élelmiszert szállítani a menekülteknek, hanem ők maguk helyben beszerezhetik azt, amire tényleg szükségük van, ezzel elkerülve a fölösleges adományokat is – így a feketekereskedelm helyett a helyi ipart és termelőket támogatják. A szállítási költségen dollármilliókat spórol az ENSZ, ráadásul környezettudatos is.

A kormány részéről az egész nyilván arra megy ki, hogy egy újabb szálon kösse össze Sorost és a migráció támogatását,

azonban az ENSZ közölte, egy Soros-szervezet sem vesz részt a görögországi projektben,

de olyan nemzetközi szervezetek igen, mint példéul a Vöröskereszt vagy a keresztény Catholic Rescue Service.

A pénz jelentős részét az Európai Unió adja, idén eddig 52 millió eurót költött a projektre. A végösszeg még bizonytalan, mivel sokan vannak, akik elhagyják Görögországot (külföldön nem működik a kártya), vannak, akik visszamennek Görögországba és vannak, akik munkát szereznek.

Egy biztos: a kártyához valódi menekültek juthatnak hozzá, méghozzá ellenőrzött körülmények között, jól működő rendszeren keresztül.