Hogy ne maradj le, értesítünk a nap 1-2 legfontosabb cikkéről a Mércén. Jöhet?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

A Fidesz bojkottálta a Nemzetbiztonsági Bizottság ülését Gruevszki-ügyben

Tegnap zárt ülést tartott a Nemzetbiztonsági Bizottság, ahol a Bevándorlási és Menekültügyi Hivatal főigazgatója adott tájékoztatést a Gruevszki-üggyel kapcsolatban, ezután ma reggel a Magyar Idők saját információkra hivatkozva tett közzé egy cikket a Gruevszki-ügy részleteiről, amelyekről azonban még a zárt ülésen részt vevő bizottsági tagok sem hallottak.

A mai napon Mirkóczki Ádám kérésére ezért rendkívüli ülésre gyűlt össze a Nemzetbiztonsági Bizottság (egy része), amelyen részt vett ugyan a Fidesz részéről Pintér Sándor belügyminiszter és Halász János, a bizottság alelnöke, végül nem sikerült érdemben beszélni a Gruevszki-ügyről, ugyanis a napirend elfogadása 2 igen és 2 nem szavazattal nem valósulhatott meg, így az ülést berekesztették, a megbeszélés december 4-éig, a következő ülésig csúszik.

Halász János, a bizottság fideszes alelnöke azt mondta, azért jött el az ülésre, hogy világossá tegye, az ellenzék „politikai bolhacirkuszt” csinál ebből az ügyből, a bizottság komolyságát pedig meg kellene őrizni. A tegnapi zárt ülésen kérése ellenére az ellenzék csak a Gruevszki-ügyről kérdezett, pedig szerinte a biztonságunkat igazán konkrét ügyek is veszélyeztetik.

Több ilyen fontos ügy is van jelenleg: az egyik a balkáni útvonal felélénkülése, hétvégén ugyanis „háromszor annyian támadták a magyar kerítést, mint korábban”.

Halász szerint 70 ezer migráns tart felénk, „anonim migránskártyákat” osztogatnak nekik az EU, az ENSZ és Soros pénzéből, amivel névtelenül felvehetnek pénzt, ebből pedig embercsempészeket fizethetnek, de akár felszerelést is vásárolhatnak, amellyel a határt támadhatják.

Annyit azért hozzátett a Gruevszki-üggyel kapcsolatban, szerinte Mirkóczki szándékosan félreértette a tegnapi ülésen adott válaszokat, a kormánytisztiviselők válaszaiban való kételkedés pedig méltatlan a bizottsághoz.

„Gruevszki miniszter urat a Soros által is támogatott szocialista kormány üldözi és fenyegeti, tulajdonképpen Sorosék mozdították el a miniszterelnöki székből, a kormányról, és az új kormány, a szocialista kormány emberei fenyegetik őt. Azt is tudjuk, hogy Magyarorszgának van egy töretlen joggyakorlata, hogy a valóban üldözötteknek menedéket ad, itt is erről van szó.”

– mondta.

Szerinte a Nemzetbiztonsági Bizottságban ilyen felállással nem juthatnak túl messzire, ha meg karják őrizni a Belügyminisztériummal való jó és töretlen együttműködést és a bizottság máltóságát, akkor ne rángassanak össze rendkívüli ülést Gruevszki-ügyében,

ezzel csak felületet biztosít magának az ellenzék a „politikai bolhacirkuszhoz”, amihez a Fidesz nem asszisztál.

Mirkóczki Ádám, a bizottság elnöke szerint azonban egy ország fenyegetettsége nem csak nemzetbiztonsági szempontból történhet meg, hanem egy nemzetközi botrány kapcsán is, ez az ügy pedig utóbbinak felel meg. Szerinte amiatt kell erről az ügyről beszélni, mert a Külügyminisztérium levelében azt írta,

azért nem kell részt vennie a Nemzetbiztonsági Bizottság ülésén sem a Külügyminisztériumnak, sem az Információs Hivatalnak, mert semmilyen adatuk nincs a Gruevszki-üggyel kapcsolatban, erre Szíjjártó Péter külügyminiszter ma ennek épp az ellenkezőjét állított, amikor azt mondta, Gruevszkit magyar diplomaták segítették.

A körülmények miatt tehát mindenképp van helye ennek az ügynek, szerinte többek közt például azt kell vizsgálni,

hogy a Magyar Idők hogyan jutott hozzá olyan információkhoz, amelyeket a tegnapi zárt ülésen a törvényeknek megfelelően még a bizottság tagjai sem kaphattak meg.

Pintér erre úgy reagált, hogy „a menekültügyi eljrárást, a hatóságokat a törvény kordában tartja, és titoktartásra kötelezi, a menedékjogot kérőt azonban nem.” Szerinte ez talán magyarázat lehet arra, hogy milyen részletek jelentek meg a különböző sajtótermékekben. Ezzel minden bizonnyal arra próbált utalni, hogy Gruevszki Facebook-posztban osztotta meg a világgal, hogy menedékjogot kapott Magyarországon.

Mirkóczki sajtótájékoztatót tartott az ülés után, ahol elmondta, fontosnak tartja, hogy a belügyminiszter részt vett az ülésen, az viszont meglepte, hogy nem szavazták meg a napirendet, pedig a Fidesznek is hasznos lenne, ha tisztáznák az ügyet. Kiemelte, ez nem egy pártpolitikai ügy, a Jobbik abban érdekelt, hogy legalább a Nemzetbiztonsági Bizottság keretén belül megnyugtató válaszokat kapjunk arról, hogy volt-e a magyar hatóságokank, vagy titkosszolgálatoknak szerepe Gruevszki utazásában, volt-e törvénysértő cselekedet, és egyáltalán miért teszi a kormány, amit tesz.

Hozzátette, valójában ez a tötént arról szól, lehet-e az EU-ban egy köztörvényes bűnözőt a börtönbüntetése elől menekültügyi eljárás keretén belül befogadni és ezáltal megmenteni.

Erre azonban egyelőre nem kaptunk érdemi válaszokat.

Mirkóczki szeretné kikérni az Alkotmányvédelmi Hivatal, illetve a Belügyminisztérium véleményét arról, hogy tényleg minősített adatok kerültek-e a Magyar Idők birtokába, ugyanis a Magyar Időkben megjelentek és a bizottsági ülésen elhangzottak „köszönő viszonyban sem voltak egymással.”

Pintér is sajtótájékoztatót tartott az ülés utén, ahol arról beszélt, a tegnapi zárt ülés pontos, precíz tájékoztatást adott a Menekültügyi Hivatal. Kiemelte, arról, hogy a menekültügyi meghallgatások során mik történnek, csak az ENSZ menekültügyi hivatala tudhat. A menedékjog kérelmezője elmondhatja, mi az álláspontja, írásos beadványt adhat be, sőt, akár a sajtón keresztül is elmondhatja, milyen módon akar érvényt szerezni a kérelmének. „Azóta már egyértelmű, hogy a menedékkérő közzétette, hogy menedékjogot kapott. Nekünk erre se lett volna lehetőségünk.” – mondta. Pintér szerint ami a Magyar Időkben megjelent Gruevszki menedékjogának indoklásaként, a Belügyminisztérium határozatában nem szerepel.

A bizottság rendkívüli ülése itt visszanézhető:

Címlapkép: A Nemzetbiztonsági Bizottság rendkívüli ülése 2018. november 21-én
Olvass tovább!