Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Mégis több dolgozót bocsátott el az agrártárca a beígértnél?

Ez a cikk több mint 6 éves.

A múlt héten írt arról az Index, hogy az agrárminisztérium természetvédelmi szakfőosztálya belülről származó információk szerint sokkal nagyobb mértékben esett áldozatul a kormány bürokráciacsökkentésének, mint arra a hivatalos kommunikáció következtetni engedne. A helyzet tisztázása érdekében Szél Bernadett korábbi LMP-társelnök ellátogatott a tárcához, és beszélt az ügyről  Rácz András környezetügyi államtitkárral, ennek részleteit pedig a Népszavával osztotta meg.

Az Indexet a hír felröppenése után a minisztérium válaszában arról nem tájékoztatta, hogy pontosan hány dolgozót érint a leépítés a természetvédelemben, illetve az egyéb szakterületeken.  Tehát érdemben nem cáfolták azt az információt, amely szerint a kormány által kommunikált 10 százalék körüli leépítés helyett a dolgozók 44 százalékát bocsátották el a területről.

Ma Szél Bernadettnek azt mondta Rácz András, hogy környezetügyi államtitkárságon 31 százalékos leépítés volt (a sajtó mindmáig nem cáfolt híreiben 44 százalék szerepelt), ami azt jelenti, hogy 36 főt mentettek fel, és ezen felül akadt még 7 fő, aki önként, felmondással ment el. Ehhez azt is hozzátette az államtitkár, hogy 32 százalékos elbocsátás volt a minisztériumi átlag, amihez képest „kifejezetten jónak mondható” a környezet- és természetvédelmet érintő 31 százalék.

Ez az arány ugyanakkor így is meghaladja az elbocsátások előzetesen ígért mértékét. Mint a Népszava is rámutat, a tárca számára csak 25 százalékos csökkentési keretet határozott meg a kormány, amit a környezetügynél a 31 százalékos elbocsátással mindenképpen túlteljesítettek.

Az államtitkár egyúttal azt is elismerte a képviselőnek, hogy a környezetügyben egy teljes főosztály megszűnik, mivel az előírt 12 fős keret alá csökken a létszám, a természetvédelmi helyettes államtitkárságon pedig 40 százalékos volt a leépítés.

A Rácz András által megosztott információk a csütörtöki kormányinfó fényében azért érdekesek, mert akkor Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter úgy fogalmazott: „Nekem nincs információm arra vonatkozóan, hogy a környezetügyért felelős államtitkárság dolgozóit nagyobb mértékben érintette volna a leépítés, mint bárki mást”. Azt is hozzátéve: a minisztériumi állomány ezután is hatékonyan fogja ellátni a feladatit, sőt a korábban már belengetett béremelések miatt „még hatékonyabban is”.

(Népszava)

Címlapkép: MTI Fotó: Krizsán Csaba