Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Orbán Viktor most operaelőadásra repülhetett Milánóba honvédségi repülőgéppel

Ez a cikk több mint 5 éves.

Csütörtökön Orbán Viktor Milánóban járt, ahol a Scala Operaházban nézte meg egy magyar opera ősbemutatóját. Az Átlátszó szerint a Magyar Honvédség egyik repülőgépe szintén csütörtökön Budapestről Milánóba repült. A miniszterelnök, szokásával ellentétben, ezúttal nem osztotta meg a közzel, hogy mivel utazott Olaszországba.

Csütörtök este Kurtág György zeneszerző első operájának ősbemutatója volt a milánói operaházban, Orbán Viktor erre az előadásra ment az olasz városba. Szerinte „a magyarság számára a legfontosabb hely ez alatt a két-három óra alatt Milánó.” Úgy tűnik, olyannyira fontos, hogy a Honvédség egyik gépét, egy Airbus A319-es repülőt is le kellett emiatt foglalni. A 605-ös lajstromjelet viselő gép csak november 16-án, pénteken tért vissza Budapestre.

A gép egyike annak a két repülőnek, melyet év elején mutattak be Kecskeméten, és amiről Simicskó István volt honvédelmi miniszter azt állította, hogy nem kormánygépek. „Ezek a gépek nem kormánygépek. A Magyar Honvédség hadrendjébe kerültek, és a Magyar Honvédség fogja használni őket. Csapatszállító repülőgépeink hadrendjében semmiféle változás nem fog bekövetkezni. A változás mindössze annyi, hogy újabb, modernebb eszközökkel rendelkezik a Magyar Honvédség” – mondta beszédében a miniszter.

Ahogy az Átlátszó is kiemeli, Simicskó szavai ellenére megvétele óta Orbán Viktor a 605-ös gépet már többször is használta: Izraelbe, Montenegróba, Moszkvába és Salzburgba utazott vele a miniszterelnök. Izraelbe érkezéséről Orbán még videót is posztolt, amin egyértelműen látszik a gépen a „Hungarian Air Force” felirat.

A Honvédelmi Minisztérium a Párbeszéd közadatigénylésére, hogy mennyibe került a miniszterelnök izraeli és montenegrói útja, azt válaszolta, hogy a delegációk szállítási költsége „fejenként 215.000 illetve 140.000 forintba került.” A Minisztérium akkor azzal indokolta Orbán honvédségi gépen történő szállítását, hogy ez a kiképzés része volt, „ezért honvédségi célú szállítási feladatként, a kiképzési keret terhére történt ezek elszámolása.”

Később, Orbán júliusi és szeptemberi moszkvai és salzburgi útjairól az Átlátszó adott be közadatigénylést, a Honvédelmi Minisztérium ezekre az utakra is azt mondta, hogy a „repülések végrehajtása a Magyar Honvédség pilóta állománya kiképzésének és szakszolgálati engedély megszerzésének szerves részét képezik.”

Az biztos, hogy Orbán nem szívesen repül a saját költségén, hiszen ha nem a Honvédelmi Minisztérium számlájára utazik, akkor Garancsi István üzletember luxusrepülőjén látogat el focimeccsekre. De mint tudjuk, ezzel Orbán szerint nincs gond, mivel „30 éve is így utazott, jövő héten is így fog.”

(Átlátszó)