Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Cöf-cöf-cöf-cöf: Tordai Bence a parlamenti pulpitusról trollkodta meg az ülést

Ez a cikk több mint 5 éves.

A Kétfarkú Kutyapárt közmédiás kotkodácsolós performanszához hasonló beszédet tartott ma a Párbeszéd képviselője, Tordai Bence. Csak ő egyenesen a parlamenti pulpitusról.

Az Országgyűlés ma több fontos törvénymódosításról, többek közt a közigazgatási bíróságokat létrehozó jogszabályról is vitát tartott – mint már megírtuk, utóbbi téma nem túlzottan érdekelte a kormánypárti képviselőket, annak ellenére, hogy Trócsányi László igazságügyi miniszter szerint Magyarország jogtörténetének kiemelkedő eseményét jelenti ez az intézkedés.

Tordai nem ebben a vitában, hanem a civil törvény módosításának vitájában szólalt fel. Beszédében egyebet sem mondott, csak a CÖF betűszót, a kormánypárti „civileket” tömörítő Civil Összefogás Fórum rövidítését ismételgette. A renitens képviselőt a levezető elnök kizárta az ülésről. A jelenetet az ATV tette közzé Facebook oldalán:

A törvénymódosítás egyébként növeli az egyes civil szervezet által igénybe vehető kormányzati támogatások mértékét, a jelenlegi 5-ről 10 százalékra emelné a civil szervezetek által gyűjtött adományok után járó normatív támogatást. Ugyanakkor erre nem terveznek több költségvetési forrást fordítani, csupán a rendelkezésre álló források hatékonyabb elosztását tervezik. Növelik viszont az egyedi, miniszteri támogatási keretet, ami akár azt is jelentheti, hogy a különösebbe ellenőrzés nélkül, önkényesen odaítélhető források mértékét növelik.

Emellett nő a kormány beleszólása a Csizmadia László CÖF-elnök által vezetett pénzosztó, a Nemzeti Együttműködési Alap nem költségvetési források elosztására vonatkozó döntéseibe is.

Tordai akciója egyébként elég találóan karikírozza a parlamenti viták értelmét (értelmetlenségét) a Nemzeti Együttműködés Rendszerében. A fideszes kétharmad ugyanis rendre meg sem jelenik létfontosságú vitákon, vagy simán lesöpri azokat, még mielőtt elkezdődtek volna. Ha pedig részt vesz a vitákon, akkor sem érvel, csupán olyan betanult kulcsszavakat ismételget, mint „Soros” vagy „migráns”.

Címlapkép: MTI/Kovács Attila