Nem leplezett felháborodással ír a kormánypárti bulvárlap, a Ripost szerzője a budapesti hajléktalanhelyzetről, miután a kormány az ország minden közterületére kiterjesztette a hajléktalanság tilalmát és elzárással is büntethetővé tette azt. Persze a Ripost nem azon háborodott fel, hogy a kormány ártatlan embereket büntet, csak mert szegények, hanem azon, hogy az intézkedés ellenére még mindig élnek emberek a főváros közterületein.

A Med­dig élnek vissza a haj­lék­ta­la­nok mind­annyi­unk tü­rel­mé­vel? címre hallgató cikk mellett a címlapon a Riport még azt a kérdést is felteszi, hogy

„nekik mindent szabad?”

A cikk szerzője azon háborog, hogy a hajléktalan emberek ugyan eltűntek a belvárosi aluljárókból, de más közterületeken, külsőbb kerületek aluljáróiban továbbra is ott maradtak.

„Így több budapesti helyszínen is döbbenetes állapotokat találtunk: koszos matracok, holmik és rengeteg szemét volt a II. János pápa téren és a Városligetben is.”

A hajléktalanság szabálysértéssé nyilvánítását ellenzők régóta tudják és mondják, hogy ez az intézkedés nem fog semmit megoldani, csupán egyik helyről a másikra üldözi át a hajléktalan embereket, és még kiszolgáltatottabbá teszi az amúgy is rettentően nehéz mindennapjaikat. A hajléktalanság ugyanis nem azért van, mert az érintettek mindenáron utcán szeretnének élni, és csak annyira van szükség, hogy az állam megtiltsa ezt, és hipp-hopp meg is oldódik minden.

A hajléktalanság egy szociális probléma, amit megfelelő ellátórendszerrel, szociális szolgáltatásokkal és a hajléktalanságból kivezető lakhatási megoldásokkal lehet orvosolni.

A kormányzati retorikát visszhangozva, a Ripost cikke azt is felrója a hajléktalan embereknek, hogy nem mennek be a szállókba, holott ez a lehetőség rendelkezésükre áll. Ez egyrészt nem igaz, a helyzetet ismerő szakértők szerint távolról sincs elegendő férőhely az ellátórendszerben. Emellett ezek a szállók gyakran túlzsúfoltak (a kormány most csökkentette a minimum garantálandó személyes tér mértékét a szállókon), és szörnyű állapotok uralkodnak bennük, gyakoriak a lopások és más problémák, ráadásul sok hajléktalan embernek meg kell válnia egyetlen barátjától, a kutyájától, ha igénybe akar venni egy ilyen szállót.

Rengeteg rendszerszintű ok van, amiért hajléktalan emberek nem tudják igénybe venni az alulfejlett, túlterhelt ellátórendszert, de egyik ok sem az, hogy „vissza akarnának élni a türelmünkkel”, ahogy azt a Ripost sugallja.

Az már a cinizmus csúcsa, hogy egy kérdéssel ezt sugallják, hogy az ország legnehezebb helyzetben lévő állampolgárainak „mindent szabad”. Az igazság az, hogy Magyarországon a szabadság egyenesen arányos az ember anyagi helyzetével. Akik elveszítették lakásukat, és gyakorlatilag semmilyen támogatást nem kapnak az államtól arra, hogy újra otthonhoz jussanak, azok számára ebben az országban nulla szabadság áll rendelkezésre, csak a legelemibb kényszer és kiszolgáltatottság.

Ha olyan embereket akar látni, akiknek mindent szabad, akkor a Ripostnak a Fidesz környékén kellene szimatolnia.

Persze az egész cinikus narratíva egyetlen célja, hogy azt a látszatot keltse: a hajléktalan emberek személyes döntése, személyes felelőssége, hogy az utcán élnek-e. A manipulatív kérdések és állítások azt akarják elhitetni, hogy a hajléktalan emberek valójában az utcán akarnak élni, és ennek érdekében még a törvényeket is képesek áthágni. Mindennek a tetejébe ezekkel a ferdítésekkel a Ripost mesterségesen akar konfliktust szítani hajléktalan és lakhatással rendelkező emberek között, mintha előbbiek az utóbbiak kárára élnének a köztereken.

Pedig a hajléktalan emberek nem a társadalom ellen vannak, sőt egy átfogó lakáspolitika nemcsak rajtuk segítene, de például megakadályozná, hogy akik feje fölött most még van tető, elveszítsék otthonaikat és utcára kerüljenek.