Mi is beszámoltunk Andrea tárgyalásáról, akit október 19-én ítéltek el a fővárosi főügyészségen közterületen való életvitelszerű tartózkodás szabálysértése miatt. A tárgyaláson őt az Utcajogász ügyvédei védték, akik most beadták az ügyben a fellebbezésüket. Ebben Andrea felmentését kérik, és azt, a bíróság forduljon az Alkotmánybírósághoz.
Bár már több vidéki, így a kaposvári és a székesfehérvári bíróság is az Alkotmánybírósághoz fordult, az Utcajogász viszont most keresetében részletesen, pontokba szedve leírta, szerintük miért alkotmányellenes a lakhatási szegénységben élő emberek büntetése. Ezek közül az állítások közül gyűjtöttük ki a legfontosabbakat.
A tényállás nem egy bűnt, hanem egy élethelyzetet büntet
Az Utcajogász szerint, bár a tényállás látszólag minden állampolgára vonatkozik, valójában azt csak szociális segítségre szoruló hajléktalan emberek valósíthatják meg.
Az Utcajogász idézi az Alkotmánybíróság egy 2012-es határozatát, amely kimondta, hogy a hajléktalanság szociális probléma, amit az államnak a szociális igazgatás, a szociális ellátás eszközeivel és nem büntetéssel kell kezelnie. A 2012-es határozat indoklásában kifejtettek az Utcajogász szerint a mostani szabálysértési törvény kapcsán is irányadóak.
– a tényállás valójában egy élethelyzetet, az utcán való élést minősíti büntetendőnek, amely önmagában súlyos krízishelyzetet jelent az érintetteknek, akik valódi alternatíva helyett kénytelenek a közterületen élni,
– nincs legitim indoka annak, hogy a szociális ellátás körébe vont élethelyzetet kriminális magatartássá nyilvánítson a törvényhozó,
– az Alaptörvény II. cikkében szabályozott emberi méltóság védelmével összeegyeztethetetlen önmagában azért társadalomra veszélyesnek minősíteni és büntetni azokat, akik lakhatásukat valamely okból elvesztették és ezért a közterületen élnek, de ezzel mások jogait nem sértik, kárt nem okoznak, más jogellenes cselekményt nem követnek el,
– sérti az egyén emberi méltóságából folyó cselekvési szabadságát, ha az állam a büntetés eszközeivel kényszerít a szociális szolgáltatások igénybe vételére.
Az életvitelszerű közterületen való tartózkodás tényállása nem egyértelmű és ellentmondásos
Az Utcajogász szerint a törvény szövege szerint két dolgot kell megállapítani a tényálláshoz, egyrészt az elkövetőnek olyan magatartást kell tanúsítani, amelyből megállapítható, hogy az illető huzamos ideig úgy akar közterületen tartózkodni, hogy nem szándékozik visszatérni lakó- és tartózkodási helyére vagy egyéb szállásra, emellett ennek látható jeleinek is kell lennie. A tényállás megvalósításához a jogászok szerint továbbá szükséges, hogy az adott személynek legyen hova „visszatérnie”, ennek ellenére arra lehet következtetni, hogy nem akar.
Az Utcajogász szerint a definícióból nem derül ki, hogy mit jelent a „minden olyan magatartás”, amely alapján megállapítható lenne, hogy az illetőnek nincs szándéka lakó- és szálláshelyére vagy egyéb szállásra visszatérni. Álláspontuk szerint ilyen szándékra következtetni vagy bármilyen magatartásból ezt megállapítani nem is lehet, tekintettel arra, hogy a hajléktalan emberek nem önszántukból élnek az utcán.
A hajléktalanság létállapot, nincs olyan lakó- vagy tartózkodási helyük, ahová vissza tudnának térni, így az ezzel kapcsolatos szándékuk nem is vizsgálható. Az egyéb szálláshelyre visszatérés szándéka szintén nem értelmezhető a statisztikai adatok ismeretében, amelyek szerint a hajléktalan emberek számára országosan 9600 férőhely áll rendelkezésre, „krízisidőszakban” pedig további 1500, a hajléktalan emberek számát pedig országosan 15 000 és 30 000 fő közé teszik.
Ezért az Utcajogász álláspontja szerint az életvitelszerű közterületi szabálysértés tényállását nem is lehet kimeríteni, így nem szolgálhat szabálysértés megállapításának alapjául.
Továbbá az Utcajogász szerint „az anyagi jogi jogszabálynak, de különösen kriminalizáló szabálynak a norma címzettjei számára világos és egyértelmű tartalommal kell rendelkeznie. Az életvitelszerűség anyagi jogi fogalma azonban eljárási jogi szabályt tartalmaz, amikor az értelmező rendelkezés úgy fogalmaz, hogy „(…) a magatartásból arra lehet következtetni, hogy (…).” Az ilyen fajta diszpozíció nyilvánvalóan nem kellően meghatározott, sőt, kifejezetten a jogalkalmazó szubjektivitására alapozva, azt tényállási elemmé téve kívánja meghatározni a kriminalizált magatartást.”
Sajátos közterület definíció
Az Utcajogász kifogásolja azt is, hogy a szabálysértési törvény sajátos módon definiálja a közterületet. A törvény rendelkezése szerint ugyanis közterület minden olyan terület, ahová korlátozás nélkül bárki bemehet. Ez ellentétes más törvények közterület definícióival. Ez pedig az Utcajogász szerint azt okozza, hogy „azt sem lehet megállapítani belőlük, hogy el lehet-e, illetve hogyan lehet elkövetni a szabálysértést”. Másrészt pedig „az érintettek – akik olyan hajléktalan emberek, akiknek nincs más választásuk, mint közterületen élni – nem tudják, hogy hogyan tudnak tartózkodni a legsúlyosabb büntetéssel szankcionált szabálysértés elkövetésétől.”
Ezért az Utcajogász szerint nem tesz eleget a törvény a normavilágosság követelményeinek, és sérti a jogbiztonság elvét.
A tényállás sérti az arányosság követelményeit
Az Utcajogász szerint nem indokolt, hogy az életvitelszerű közterületi tartózkodás elleni küzdelem eszköze a kriminalizáció legyen, és végképp nem indokolt, hogy ez a tényállás a legsúlyosabb szankcióval sújtandó szabálysértések közé tartozzon. A szervezet szerint a szabálysértésnél elrendelt kötelező őrizetbe vétel sem felel meg az arányosság követelményeinek.
Más jogszabályokkal ütközik
Az Utcajogász beadványában felhívja a figyelmet, hogy a szociális törvény kimondja, „a személyes gondoskodást nyújtó szociális ellátások igénybevétele önkéntes”. Szerintük az, hogy a rendőrség szociális ellátás igénybevétele esetén mellőzheti az eljárás megindítását, és az őrizetbe vétel ellentétes a szociális törvény előbbi passzusával, de szerintük ez az eljárás sérti a személyek önrendelkezési jogát is.
Tulajdonhoz való jog sérelme
A szabálysértési törvény lehetőséged ad a hajléktalan emberek tárgyainak megsemmisítésére. Az Alkotmánybíróság korábban kimondta azt, hogy a tulajdonhoz való jog alapjog, illetve azt is, hogy egy alapjog csak akkor korlátozható, ha sért más alapvető jogot vagy szabadságot. Ellenben a szabálysértési törvény a hajléktalan emberek tárgyainak megsemmisítésénél nem határoz meg olyan másik alapvető jogot, szabadságot, amely sérülése miatt szükséges a tulajdonhoz való jog korlátozása.
A bűnösség hiánya
A Szabálysértési törvény szerint szabálysértés miatt az vonható felelősségre, akinek a cselekménye szándékos vagy gondatlan, kivéve, ha a szabálysértést meghatározó jogszabály csak a szándékos elkövetést bünteti. Az Utcajogász szerint az „életvitelszerű közterületi tartózkodás szabálysértésnél a gondatlan elkövetés fel sem merülhet. Az ORFK által kiadott módszertani útmutató az életvitelszerű közterületi tartózkodás szabályainak megsértése szabálysértéssel összefüggő rendőrségi feladatok végrehajtásához szándékos, de nem célzatos szabálysértésnek minősíti a 178/B. §-t a következő indokok alapján”:
„Szándékos, mivel az elkövető tudatának át kell fognia azt, hogy ahol tartózkodik az közterület, ahogyan nyilván azt is, hogy ez a tartózkodás nem spontán és nem átmeneti. Ugyanakkor a szándék nem csak egyenes, de eshetőleges is lehet, miszerint bár minden körülmény arra utal, hogy az adott terület közterület, de az elkövetőt ezen körülmény nem érdekli annyira, hogy utána járjon, azaz ott tartózkodása következményeibe – a meggyőződés kialakítása nélkül – belenyugszik.”
Az Utcajogász álláspontja szerint az elkövetők számára nem lehet egyértelműen világos az, hogy közterületen tartózkodnak, ahogy az sem, hogy milyen elkövetési magatartással merítik ki a tényállást. „Ennek megfelelően nem állhat fenn sem egyenes, sem eshetőleges szándék. Mindezeken túl a hajléktalanság egy olyan kényszerhelyzet, létállapot, amelyet az elkövetők nem tudatosan választanak, így az, hogy életvitelszerűen kénytelenek közterületen tartózkodni, nekik nem felróható. Ebben az összefüggésben a szándékosság nem is értelmezhető, nyilvánvaló, hogy nem szándékosan valósítják meg a tényállást.”
Telekommunikációs eszköz alkalmazása, védelemhez való jog sérelme
A tárgyalások során láthattuk, hogy a vádlottakat csak „bevetítik” a tárgyalóterembe, ők nem lehetnek jelen az eljárás alatt. Az Utcajogász szerint ez nagyon problémás. Egyrészt mivel ez az egyetlen szabálysértés tényállás, aminél ez az eljárás rend szóba jöhet, másrészt pedig, mert a módját nem szabályozza a törvény:
Szemben a büntetőeljárási törvénnyel, a szabálysértési törvény nem rendelkezik arról, hogy a telekommunikációs eszköz elrendelését közölni kell az eljárási szereplővel, így az lényegében csak a tárgyaláson válhat világossá. A Szabálysértési törvény nem szabályozza továbbá, hogy kik lehetnek jelen telekommunikációs eszköz használata során, így elképzelhető, hogy az egész eljárást úgy folytatják le, hogy a szabadságkorlátozás alá eső eljárás alá vont mindvégig csak a rendőrség képviselőivel érintkezik, azok jogi és pszichikai értelemben vett kontrollja alatt áll.
A Büntetőeljárási törvénnyel szemben a Szabálysértési törvény nem ad teret az eljárás alá vont személyes jelenléti szándékának, így ha az eljárás alá vont részt kíván is venni személyesen a tárgyaláson, a bíróság azt nem köteles biztosítani, a személyes jelenlét mellőzését pedig indokolni sem szükséges. A jogorvoslat pedig szintén nem biztosított az eszköz alkalmazásának elrendelése ellen.
Végül az Utcajogász felsorolja, mely Magyarország által elfogadott nemzetközi szerződésekbe ütközik a törvény, és miért:
Emberi Jogok Európai Egyezménye, A Gazdasági, Szociális és Kulturális Jogok Nemzetközi Egyezségokmánya, A Polgári és Politikai Jogok Egyezségokmánya, Az Emberi Jogok Európai Egyezménye.
