Október 6-án az amerikai Szenátus jóváhagyta Brett Kavanaugh jelölését az Egyesült Államok Legfelső Bíróságába. A 9 tagú bírói testület döntései bizonyos vitás ügyekben hosszú ideig befolyásolhatják az ország politikai-gazdasági-társadalmi rendszerét. Az 1954-es Brown v. Board of Education ügy törvényen kívül helyezte a faji alapú szegregációt az oktatási intézményekben. A testület egyik döntése nyomán az egész országban felfüggesztették a halálbüntetést 1972 és 1976 között. Illetve 2010-ben ők döntöttek arról, hogy a magánszemélyek és szervezetek politikai kampányadományait nem lehet szövetségi szinten szabályozni.

E néhány példa tükrében talán érthető, miért volt életbevágó a szenátusi többséget birtokló Republikánusoknak, hogy sikerre vigyék jelöltjüket még a novemberi félidős választások előtt (az amerikai törvényhozás felsőháza, a Szenátus hagyja jóvá vagy utasítja el az elnöki kinevezéseket, idén november 6-án pedig a szenátusi székek harmadának sorsáról dönthetnek a választók). Arról nem is beszélve, hogy a sokévnyi bírói tapasztalattal rendelkező, elkötelezetten konzervatív Kavanaugh-val a jobboldali ideológiájú bírók kerülnek szűk többségbe. Így pedig a Republikánus Párt hosszú időre képes meghatározni az USA működését, legyen szó a fegyvertartásról, az abortuszról, a kampánytámogatásokról vagy éppen az amerikai dolgozókat védő törvényekről.

A jelölési procedúra akkor vett igazán érdekes fordulatot, amikor egy Christine Blasey Ford nevű pszichológus professzor bejelentette, hogy Kavanugh még középiskolás korukban szexuálisan zaklatta őt. Ford azt állította, hogy a főbíró-jelölt egy házibuliban az ágyra lökve fogdosta őt, befogta a száját – míg egy barátja nevetve nézte végig az egész incidenst. Ford tanúskodott is a Szenátus Igazságügyi Bizottsága előtt, ahol megrázó alapossággal beszélt a tragédiájáról.

A meghallgatás – és főleg Kavanaugh ott tanúsított viselkedése miatt – egy időre kétségessé vált a bírójelölt jóváhagyása. Kavanaugh a meghallgatás alatt többször elsírta magát, indulatos szóváltásokba keveredett az őt kérdező demokratákkal. Egy minnesotai szenátornő azon kérdésére, hogy valaha ivott-e annyit, hogy elveszítse önuralmát, visszakérdezett, hogy a szenátorral történt-e már ilyen valaha, egy Rhode Island-i demokrata szenátortól pedig azt akarta megtudni, szokott-e sört inni.

A legnagyobb felháborodást mégis az a beszéde váltotta ki, amiben az őt ért támadásokat a Trumpot gyűlölő demokraták és a választásokon leszerepelt Clintonék bosszúhadjáratának minősítette. A gyakran meglepően indulatos Kavanaugh nem is próbálta véka alá rejteni párthovatartozását és politikai meggyőződését, miközben a Legfelsőbb Bíróság tagjainak elvileg pártérdekektől függetlenül, megfontoltan kell döntést hozniuk az eléjük kerülő vitás ügyekben. Így sokakban felmerült, hogy Trump jelöltje a személyisége miatt is alkalmatlan arra, hogy részt vegyen a testület munkájában.

Christine Ford vallomása, és az FBI azt követő rekordrövid – és kritikusai szerint nem eléggé alapos – vizsgálata azonban nem tántorította el a republikánusokat a jelölt alkalmasságába vetett hitüktől, így végül egy kivételével az összes szenátoruk támogatta őt a végső szavazáson. Így Brett Kavanaugh személyében a második olyan republikánus elnök által jelölt személy került a Legfelsőbb Bíróságba, akit szexuális zaklatással vádoltak (az első Clarence Thomas volt, akinek az 1991-es jelölése során merült fel, hogy zaklatta az egyik munkatársát).

Sokat lehetne arról beszélni, hogy vajon a metoo mozgalom mennyire érte el a hatását, hogy végre komolyan vesszük-e a nők ellen elkövetett szexuális erőszakot, illetve arról, hogy lehetséges-e az ilyen vádak bebizonyítása hosszú évtizedekkel később, vagy hogy ez az ügy adhatott volna-e bátorítást az áldozatoknak a velük történtek megosztására. Ezúttal azonban  a Kavanaugh-ügy egy pragmatikusabb oldaláról lesz szó, jelesül arról, hogy milyen hatással lesz mindez a kevesebb mint egy hónap múlva esedékes félidős kongresszusi választásokra.

A november 6-i választás tétje ugyanis igen jelentős: az évek óta ellenzékből politizáló Demokrata Pártnak jó esélyei vannak a törvényhozás legalább egyik házának visszaszerzésére, amivel meggátolhatnák Trump jó pár tervének véghezvitelét, és jelentősen növelhetnék a saját esélyeiket a 2020-as elnökválasztáson.

A 435 tagú Képviselőházban kifejezetten jók a demokraták esélyei: a RealClear Politics 206 befutó helyet jósol nekik, ami azt jelenti, hogy csupán 12-t kell megnyerniük a legszorosabb (toss-up) 30 körzetből a többség megszerzéséhez.

Erre pedig már csak azért is jó esélyük van, mert rekordszámú republikánus jelentette be visszavonulását, illetve sok olyan konzervatív képviselő van, akiknek a körzetét alig néhány százalékkal húzta be Trump, vagy ahol egyenesen ki is kapott.

Az igazán komoly kérdés ezért inkább a Szenátus helyzete, ahol a demokratáknak jóval kisebb esélyük van a többség visszahódítására. Az idei választási térkép ugyanis számukra nagyon kedvezőtlen képet mutat: 10 olyan államban kell helytállniuk, ahol Donald Trump győzött 2016-ban, míg a republikánusok csak a szűk többséggel Clintont támogató Nevadában kényszerülnek védekezésre.

A Kavanaugh-ügy borítékolhatóan erős hatást fog kifejteni ezeknek az államoknak a szenátusi választásaira. Az olyan swing-state-tekben, „ingadozó államokban”, mint Florida vagy Ohio, vagy a Trump előtt mindig balra szavazó közép-nyugati munkás-államokban, mint Michigan vagy Wisconsin, valószínűleg a demokratákat fogja segíteni. A szexuális zaklatás és a botrányos jelölési procedúra képes lehet motiválni a pártnak kifejezetten fontos női szavazókat, a meghallgatásról az internetre felkerült videókból értesülő, és a gyakran rasszista, szélsőjobboldali Trumppal amúgy is ellenséges fiatalokat, illetve a politikával nem különösebben foglalkozó függetleneket. És mivel Trump pont azoknak a fehér munkásosztálybeli választóknak köszönhette a szűk győzelmeit ezekben az államokban, akik általában kisebb arányban vesznek részt a félidős választáson, nem tűnik úgy, hogy a republikánusok profitálni tudnának a New York-i milliárdos két évvel ezelőtti sikereiből.

A demokraták számára valós győzelmi esélyt tartogató Nevadában és Arizonában szintúgy a baloldal profitálhat a megosztó főbíró kinevezéséből.

Arizona egy kivételtől eltekintve, az elmúlt fél évszázadban mindig a republikánus elnökjelöltekre  voksolt, és a szenátoraik többsége is ebből a pártból került ki. Ám az elmúlt évtizedekben sokat változott a mexikói határ mellett fekvő állam lakosságának összetétele: egyre több a spanyolajkú bevándorló, akik általában nagy arányban a demokratákat támogatják. És mivel az állam népszerűtlen republikánus szenátora, Jeff Flake idén visszavonul, könnyen lehet, hogy a konzervatív bástya egy baloldali szenátort választ magának.

Nevadában hasonló a helyzet: a 2016-os választásoktól eltekintve a Las Vegasnak (és a Mr Brightside-dal elhíresült The Killersnek) otthont adó állam mindig az elnökválasztás nyertesére szavazott. Idén viszont a demokratáknak jó esélyük van arra, hogy legyőzzék a nagyon népszerűtlen Dean Hellert. Ám a felmérések szerint mindkét államban hibahatáron belüli a különbség a baloldali és a jobboldali jelölt között, így sok múlik a mozgósításon – és a Kavanaugh körüli botrányok miatt valószínűleg a Demokrata Párt fogja tudni sikeresebben energizálni a bázisát. Az is őket segíti, hogy mindkét államban egy-egy női képviselőházi politikusukat küldik harcba.

A legproblémásabb államok leginkább Észak-Dakota, Missouri és Nyugat-Virginia, amik évtizedek óta a Republikánus párt legmegbízhatóbb bázisai közé tartoznak.

Donald Trump Észak-Dakotában 62, Nyugat-Virginiában pedig 69 százalékot szerzett. Az ilyen helyeken induló demokraták stratégiája gyakran az, hogy több kérdésben (abortusz, fegyvertartás) a republikánusokat támogatják a győzelem érdekében. A kongresszusi szavazásokkor Trump álláspontját az esetek 71 százalékában támogató nyugat-virginiai, konzervatív demokrata szenátor, Joe Manchin valószínűleg ezért is szavazott igennel Kavanugh jelölésére. Így az ő győzelme már szinte biztosra vehető. Ezzel szemben Claire McCaskill (Missouri) és Heidi Heitkamp (Észak-Dakota) nemmel voksolt, amivel sokak szerint alá is írták saját halálos ítéletüket. A felmérésekben mindkét szenátort előzi a jobboldali kihívója, Heitkampot több mint 10 százalékkal, aminek következtében az észak-dakotai szenátusi verseny a szorosból (toss-up) átkerült a republikánusok felé hajlók közé (leans Republican). És ahhoz, hogy a demokraták megszerezzék a többséget, egyik államban sem veszíthetnek.

Mivel ezeknek az államoknak a lakosai nagy arányban támogatták Kavanaugh főbírói kinevezését, a republikánusok könnyedén festhetik le ezeket a szenátorokat úgy, mintha az állam polgárai helyett a liberális pártelit érdekeit képviselnék.

Ilyen szoros helyzetben a demokraták két dolgot tehetnek: egyrészt minden adandó alkalommal hangsúlyozzák, hogy a jelöltjeik milyen sok esetben támogatták Donald Trumpot (aki ezeken a helyeken  továbbra is töretlen népszerűségnek örvend), másrészt megpróbálják elmagyarázni, hogy Kavanaugh miért nem alkalmas arra, hogy a Legfelsőbb Bíróságban szolgáljon. És erre valószínűleg nem az a legjobb mód, ha a szexuális zaklatás vádját hangsúlyozzák, mivel ezt nem tudták mindent kétséget kizáróan rábizonyítani a főbíró-jelöltre (abba most ne menjünk bele, hogy Kavanaugh a meghallgatás során sok kérdésre kitérő, támadó válaszokat adott; hogy az FBI-nyomozás felszínes volt, és sok potenciális információval rendelkező tanút nem hallgattak ki). Az sem szerencsés, ha a könnyeivel küszködő Kavanaugh-t mutatják be, mert ez sok emberben szimpátiát kelthet.

A legnagyobb sikert azzal érhetik el, ha rámutatnak a jelölt támadó, vádaskodó magatartására, hogy az egész botrányt egy ellene szőtt Clinton-összeesküvésnek állította be. Így felépíthetővé válik egy narratíva, mely szerint a Republikánus Párt egy olyan embert jelölt a Legfelsőbb Bíróságba, akit elsősorban a párt érdekei foglalkoztatnak, és vérmérséklete miatt alkalmatlan arra, hogy egy ilyen fontos testületben szolgáljon. Idézhetnék a jelöltséget nem támogató, mérsékelt, republikánus alaszkai szenátor, Lisa Murkowski szavait, aki szerint Kavanaugh „nem a megfelelő ember a posztra”.

A Brett Kavanaugh körüli botrányból jól látszik, hogy az Egyesült Államok politikailag mennyire megosztott. A liberális és a konzervatív államok talán a polgárháború óta nem különböztek ennyire egymástól ideológiai értelemben

– a demokrata bástyákban soha nem látott mértékben népszerűek a baloldali, demokratikus szocialista elképzelések, míg a republikánus államokban a domináns eszme a rasszizmusra, kirekesztésre és szélsőjobboldali populizmusra építkező trumpizmus.

A Kongresszus visszahódításáért kampányoló demokraták ezért nem is fogalmaztak meg igazi közös üzenetet az idei választásokra, inkább hagyják, hogy minden jelölt a saját platformjával induljon. Ha a demokraták hosszú távon sikereket akarnak elérni, meg kell találniuk a módot arra, hogy a vagyoni egyenlőtlenségek csökkentéséről, az egészségügyi rendszer rendbetételéről és az intézményesített rasszizmus megszüntetéséről szóló, egyébként szimpatikus elképzeléseik elnyerjék az általában nem velük szimpatizáló állampolgárok támogatását is.

Címlapkép forrása: Confirm Judge Brett Kavanaugh Facebook-oldal.