Egyemberes nyomtávon kitaposott ösvény vezet fel a dombtetőre, kis kanyargás után még botladozni kell, végül a vasúti sínektől alig pár méternyire két kunyhóra lehet bukkanni. Ha az útról (lentről) nézzük, ember nincs, aki megmondja, hogy mi van a domb tetején. Hogy ott emberek élnek.

Pedig így van, méghozzá hárman is laknak a köz szeme elől rejtett területen, mintegy önként kivonulva a város forgatagából.

Ilonka és Csaba 2, Lajos 7 éve lakik a XVIII. kerületben, saját kézzel épített kunyhókban.

Az október 15-én életbe lépett jogszabályok, amelyek immár az egész országban szabálysértéssé – elzárással büntethető szabálysértéssé – nyilvánítják a közterületi hajléktalanságot, az ő életüket is megbolydították. Még a törvény életbe lépése előtti napokban ugyanis több alkalommal is rendőrök keresték fel a kunyhóikat, és elmondták nekik, hogy innen menniük kell.

Szögezzük le: ennek a kijelentésnek semmilyen alapja nincs. Az, hogy a jogszabály az életvitelszerűen köztéren tartózkodást szabálysértéssé nyilvánította, nem hatalmazza fel a hatóságokat arra, hogy a közterületre vagy a nyilvánosság számára megnyitott magánterületekre épített kunyhókban lakó embereket előállítsa, előállítással fenyegesse, arra pedig pláne nem, hogy erre hivatkozva elbontsák, lerombolják ezeknek az embereknek az otthonait.

A Város Mindenkié csoport egyébként jelezte, hogy már október 15-e előtt is több olyan jelzést kaptak (és nem csak a XVIII. kerületből), hogy a kunyhók elbontásával és előállítással fenyegetnek embereket.

Az AVM szerint azonban erre semmilyen jogalapjuk nincsen.

Álláspontjukat egyaránt alátámasztja az Emberi Jogok Európai Bíróságának a vonatkozó esetjoga (amely kimondja, hogy mindenkinek joga van ahhoz, hogy magán- és családi életét, otthonát és levelezését tiszteletben tartsák, és e jog gyakorlásába a hatóságok csak a törvényben meghatározott esetekben avatkozhatnak be, például a nemzetbiztonság, a közbiztonság vagy az ország gazdasági jóléte érdekében, zavargás vagy bűncselekmény megelőzése, a közegészség vagy az erkölcsök védelme, avagy mások jogainak és szabadságainak védelme érdekében), valamint az a jogerős magyarországi bírósági döntés, amely kunyhók illegális lerombolása miatt marasztalta el és kötelezte jelentős kártérítés megfizetésére a zuglói önkormányzatot.

És akkor térjünk vissza a konkrét esethez.

Ilonka és Csaba, illetve Lajos évek óta lakik a kunyhókban, gyakorlatilag ez az utolsó menedék, ahol helyet találtak maguknak. Felmerülhet persze a kérdés, hogy a kormány által oly szívesen ajánlgatott szállókra miért nem mennek be?

De az talán beszédes, hogy Csaba és Lajos is kategorikusan leszögezte: előbb ölik meg magukat, mint hogy elhagyják a kunyhóikat.

És itt nem csupán arról van szó, hogy a zsúfolt szállókon milyen körülmények uralkodnak (bár erről is érdemes lenne végre őszintén beszélni). Hanem arról is, hogy ez a kunyhó az utolsó személyes terük, ahol élhetnek, amit a magukénak mondhatnak. Ahol a maradék méltóságukat megőrizhetik, ahol a saját ágyuk valóban az övék, ahol a maradék tárgyaikat fellógathatják a szögre, ahol a cicáik dorombolva karikáznak a lábuk körül, ahol magukban, együtt lehetnek, és vigyázhatnak egymásra.

Azzal fenyegetni őket, hogy ezt az utolsó menedéket is elvesztik – nem csupán jogszerűtlen, de egész egyszerűen embertelen gyakorlat is.

Ilonka és Csaba ráadásul mindketten meglehetősen rossz egészségi állapotban vannak, és mivel az ellátórendszerben nem kifejezetten bíznak, egymás támogatása nélkül, szétszakítva bizonyosan nem boldogulnának. Pályáztak az önkormányzatnál szociális bérlakásért – de nem kaptak.

Nehéz elmondani, hogy milyen lelki állapotba taszítja a kunyhóban élő embereket, amikor egy, a fejük fölött hozott törvény egyik napról a másikra állandó fenyegetéssé válik.

Múlt hét vasárnap az AVM ezért is tüntetett a Kossuth téren: hogy felhívják a figyelmet arra, hogy a hajléktalan emberek üldözése és kriminalizálása nem oldja meg a problémát (főleg, mivel mindeközben nagyüzemben zajlik a szegénységben élők kilakoltatása is, további embereket, családokat, gyerekeket téve földönfutóvá, otthontalanná).

Emellett az AVM egy felhívást is közzé tett, amelyben arra kérik mindazokat, akik ellenzik a hajléktalanság hatósági üldözését, hogy ha idejük engedi, jelentkezzenek be abba a riadóláncba, amit veszélyhelyzetben a kunyhók, a kunyhólakók védelme érdekében mozgósítani tudunk.

A riadólánchoz csak az elmúlt napokban mintegy 150 ember jelentkezett, és még mindig várják a támogatókat.

„Ezúton is üzenjük a rendőrségnek: ha mégis megpróbálnak fellépni a kunyhóban élő emberekkel szemben; ha mégis megpróbálják – jogsértő módon – lerombolni az otthonukat, akkor számítsanak rá, hogy a jogérvényesítés minden eszközével és erőszakmentes ellenállással fogjuk védeni őket” – áll az AVM felhívásában.

Az AVM mellett az Utcajogász is jelezte, hogy a kunyhókban élők vegzálása jogszerűtlen (erről szóló állásfoglalásuk ide kattintva olvasható). A törvény életbe lépése óta civil önkéntesek folyamatosan figyelik a rendőri intézkedéseket, de fontos, hogy a jószándékú járókelők is figyeljék és jelentsék, ha jogsértő intézkedéssel találkoznak. Emellett pedig különösen fontos, hogy az érintettek tisztában legyenek vele: van hová fordulniuk segítségért (az Utcajogász elérhetőségei itt találhatóak).

Mivel a kunyhók többnyire rejtett helyeken találhatóak, lakóik is jóval kiszolgáltatottabbak, hiszen kevesen látják, hogy mi történik velük. És ahogy Ilonka, Csaba és Lajos is retteg, hogy elzavarják az otthonából, sokan élnek át az elmúlt napokban hasonló fenyegetést. Olyan emberek, akiknek ez az utolsó nyugodt helyük, amit a sajátjuknak vallhatnak.

Ettől megfosztani őket igazságtalanság, ráadásul teljesen értelmetlen is: ha egy kunyhót lerombolnak, akkor a lakója utcára kerül. A hajléktalan embereket folyamatosan szorítják ki a közterületekről. Az ellátórendszerben nincs elég férőhely, és nem úgy tűnik, hogy ez változna. A körülmények is rendkívül rosszak. Vagyis csak azok száma nő egy ilyen intézkedéssel, akiket üldöz a hatalom, de akiken nem segít a szociális védőháló. A helyzetük nem pusztán kilátástalan, de jelen helyzetben megoldhatatlan is.

Teljesen érthetetlen tehát, hogy miért van erre szükség. Érthetetlen, de egyben embertelen is.