Kálmán Olga készített interjút az Országos Kardiológiai Intézetből kirúgott szívsebész, Székely László elhunyt páciensének feleségével és lányával, a vágatlan felvételeket saját Facebook-oldalán tette közzé.
Az 55 éves férfi családja elmondta, a hatóságok részéről mind a mai napig nem kereste meg őket senki, sem vizsgálat, sem pedig személyes részvétnyilvánítás céljából.
A férfi először június 30-án járt a kardiológiai intézetben, akkor zajlott az első vizsgálat, amelyet még nem Székely László végzett. Augusztusban hívták a családot telefonon, hogy keressék fel az intézetet, mert a közeljövőben – a tervek szerint szeptember 3-án – műtét várható. Ezután találkoztak Székely Lászlóval.
Az orvos elmondta, hogy nagyon kockázatos műtétet kell végrehajtaniuk, mivel a páciens életveszélyes állapotban van, és csak ez a műtét adhat esélyt a túlélésre.
Korábbi sajtóinformációkból tudjuk, hogy a beteg férfinak speciális egyedi gyártású érimplantátumra van szüksége. Az orvosa elindította az eszköz legyártásához és beültetéséhez előírt engedélyezési folyamatot, ám mire a papírok megérkeztek, a Székely Lászlót már kirúgták, így a beteg még a műtéti előjegyzésen sem eshetett át.
Az országban eddig öt ilyen implantátum került beültetésre, ebből négy műtétet Székely végzett el.
Az eredeti tervekkel ellentétben szeptember 3-án mégsem valósulhatott meg a műtét, mert a szükséges implantátum mégsem készült el. Ezek után többször is keresték a kórházat az új időponttal kapcsolatban, de csak annyi választ kaptak, hogy legyenek türelmesek.
A férfi aztán október 4-én hajnalban rosszul lett, a mentők gyorsan kiérkeztek és sürgősségi osztályra szállították – a Nógrád megyei kórházból Budapestre akarták szállítani, a szállításra hivatott mentőautó meg is érkezett, a férfi azonban időközben meghalt.
Székelyt szeptemberben rúgták ki a munkahelyéről, miután kiderült, külsős orvost hívott egy speciális operációhoz segítségül. Az ország egyik legelismertebb szívsebésze szerint felettesi tudtak arról, hogy az 55 éves férfi egy nagyon komplikált életmentő műtét előtt áll, hiszen ő is tájékoztatta őket, és a család is többször érdeklődött a műtét időpontjáról.
Székely visszaalkalmazásáról, illetve arról, hogy felmondási ideje alatt végezhessen műtétet, az időközben lemondott Nagy Anikó egészségügyi államtitkár és a kardiológiai intézet vezetése között megegyezés született,
de végül ezt az emberi erőforrások minisztere, Kásler Miklós megvétózta.
A Nemzeti Népegészségügyi Központ hivatalból indított vizsgálatot, amely ugyan még nem zárult le, annyit már közzétettek, hogy szerintük Székely kirúgásának nincs köze a beteg halálához. A vizsgálat során azonban az orvost meg sem kérdezték, és – mint az interjúból kiderül – a családot sem keresték fel semmilyen kérdéssel.