Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

5,9 milliárd forintot költhet a kormány a Sargentini-ellenes kampányra

Ez a cikk több mint 5 éves.

A Fidesz a Sargentini-jelentés megszavazása után rögtön kijelentette, nem fogadja el a szavazás eredményét, most szerdán pedig egész napos vita folyt a Parlamentben a jelentéssel kapcsolatban, miután Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője, Gulyás Gergely kancelláriaminiszter illetve Böröcz László és Nacsa Lőrinc képviselők határozattervezetet nyújtottak be az Országgyűlés elé, mely szerint a Sargentini-jelentés nem szól másról mint a migráció kérdéséről, emiatt ítéli el az országot az EP „bevándorláspárti” többsége (Soros György és zsoldosai).

De amellett, hogy a Parlamentben hosszasan vitáznak elképzelt dolgokról az ország valódi, napról-napra égetőbb problémái helyett, a kormány a tőle megszokott módon több platformon is kiáll a képzeletbeli ellenségei ellen. Maga Orbán Viktor is fel volt készülve a jelentés megszavazására, ezt a jelentés megszavazását megelőző vitán is kijelentette. A legújab kampányfilm valószínűleg már ott lapult a fiókban, amit kerek 6 nappal a jelentés megszvazása után már az arcunkba is nyomtak (és nyomják is még jó ideig).

„Széles körű tájékoztató kampányt indít a kormány, hogy mindenki előtt nyilvánvalóvá tegye: a Sargentini-jelentés hazugságokon alapul és politikai nyomásgyakorlás céljából, a szabályokat felrúgva szavazta meg az Európai Parlament.”

– írta a Magyar Idők, és még aznap este meg is jelent a Fidesz Facebook-oldalán egy Judith Sargentiniről, Soros Györgyről, és Guy Verhofstadt belga EP-képviselőről összemontázsolt videó azzal az üzenettel, hogy

„Az Európai Parlament bevándorláspárti többsége el akar hallgattatni minket, mert kerítéssel védjük hazánkat és Európát. Ne engedjünk a zsarolásnak! Védjük meg Magyarországot!”

A kisfilmet nem könnyű elkerülni, ugyanis aki nem néz köztévét vagy kormányközeli kereskedelmi csatornákat, az is szinte biztos, hogy belefut a videómegosztókon. És persze biztos ami biztos, a kormánypárti lapokat is teleszórták a három főellenség fotójával.

És hogy mindezt mennyiért?

A Miniszterelnöki Kabinetiroda szeptember 12-én, vagyis a  Sargentini-jelentés megszavazásának napján adott megbízást „Az állampolgárok életét kiemelten érintő kormányzati döntésekkel kapcsolatos feladatok ellátása” tárgyban.

A szerződés értéke nettó 5,9 milliárd forint, aminek 70 százalékát, nettó 4,13 milliárdot mindenképp kifizetnek, a maradék 1,77 milliárd forint csak opció, tehát nem biztos, hogy felhasználják.

Mivel az ilyen tárgyú szerződések eddig is a kormányzati kampányokat takarták, és ezt a szerződést is a korábbi propagandahadjáratokat levezénylő cégek kapták, az Átlátszó szerint feltételezhető, hogy ez a megállapodás a most futó Sargentini-ellenes kampányra vonatkozik.

Tehát 4 milliárd adóforintunkba már biztosan került az újabb ellenséggenerálás. Ez egy kicsit jobb tendenciát mutat, mint a 2017-es 12 milliárdos Soros-ellenes kampány, de az eddigi tapasztalatok alapján nem valószínű, hogy a Sargentini-ellenes kampány ezzel kifullad majd. És persze azt se felejtsük el, hogy hamarosan érkezik az újabb nemzeti konzultáció, ami önmagában sem olcsó mulatság, és még reklámozni is kell valamiből.