Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Az igazságügyi szakértő szerint is szexuális zaklatást követett el a Honvéd fociakadémia tanára

Ez a cikk több mint 5 éves.

„Nem az a kérdés, hogy megtörtént-e, hanem hogy hányszor” – ezt a vallomást tette az igazságügyi szakértő vasárnap a a IV. és XV. Kerületi Törvényszéken. A bíróság annak a tanárnak a büntetőügyében jár el, aki a vád szerint a Budapest Honvéd Akadémián és egy gimnáziumban is zaklatta fiú tanítványait.

A vádirat szerint a férfi két tanítványát is rákényszerítette arra, hogy orálisan kielégíthesse őket, több másikat pedig üzenetben és szóban zaklatott.

Egy korábbi tárgyaláson már megszólalt F. Patrik, az egyik áldozat, aki elmondta: a tanár érzelmileg zsarolta őt, és folyamatosan szexuális ajánlatokkal zaklatta őt. Segítséget kérni nem mert senkitől, és állítása szerint egy alkalommal megadta magát a tanár erőszakos nyomulásának, mivel a férfi azt ígérte, utána abbahagyja a zaklatást.

Az igazságügyi szakértő hitelesnek és élményszerűnek nevezte a fiú beszámolóját, szerinte az abúzusra valóban sor került. Azt is hozzátette, a fiú szégyenében titkolhatja a teljes igazságot, nem kizárt tehát, hogy többször is sor került kényszerítésre.

A tárgyaláson egy volt focistát is tanúként hallgattak meg, aki hasonló szóbeli zaklatásról számolt be, állítása szerint a tanár rendszeresen szexuális tárgyú üzeneteket küldött neki.

Az ügy még 2017 januárjában robban ki, miután több fiú mesélt az őket ért zaklatásról egyik tanárnőjüknek. A gyanúsított tanár fél évig előzetes letartóztatásban volt, tavaly novemberben emeltek vádat ellene.

Nem ez az egyetlen hasonló történet a sport világából, amely az utóbbi időben látott napvilágot. Pár hete látott napvilágot a hír, mely szerint két vízi sportoló hosszabb időn keresztül zaklatott egy akkor 11 (jelenleg 13) éves lányt. Az ügyben rendőrségi feljelentés is történt, sokan – köztük például Bayer Zsolt kormánypárti publicista is – az állítólagos elkövetők védelmére kelt, megkérdőjelezve a lány állításait.

Két évvel ezelőtt Kiss László, akkori úszó-szövetségi kapitány kapcsán kerültek napvilágra évtizedekkel korábban elkövetett csoportos erőszakról szóló beszámolók. Bár sokak reakciója akkor is inkább az elkövető mentegetésére és az áldozat hitelességének aláásására korlátozódott, Kissnek végül le kellett mondania a szövetség éléről.

Mint ezek az esetek – illetve az afgán származású menekült által elkövetett abúzus is – mutatják, igen eltérő az egyes szexuális zaklatások megítélése: az ilyen típusú bűncselekményeket gyakran nem átfogó stratégiával próbálják megelőzni a hatóságok és a nyilvánosság szereplői, hanem eseti módon kerülnek elbírálásra. Amikor híresebb vagy befolyásosabb elkövetőkről van szó, sajnos még mindig gyakori reakció az áldozat hibáztatása vagy hitelességének megkérdőjelezése.

(Mérce / Bors // fotó: Magyar Futball Akadémia)