Hogy ne maradj le, értesítünk a nap 1-2 legfontosabb cikkéről a Mércén. Jöhet?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Orbán Viktor éppen most lopja ki a maltert az Európa Erőd utolsó bástyájából

Az  európai uniós állam-, illetve kormányfők informális salzburgi találkozóján a Brexit és – Manfred Weber néppárti frakcióvezető javaslata szerint legalábbis – az európai jogállamiság helyzete mellett, az európai határvédelem kérdéséről lesz szó.

Az apropó az Európai Bizottság és Jean-Claude Juncker megerősített határőrizettel kapcsolatos javaslata, mely lényegében azt javasolja, hogy az EU hatékonyabban segítsen a tagországoknak az EU külső határainak „megvédésében”: a 10 ezer főre megemelt létszámú EU-s határvédelmi egységek a tagországok parancsnoksága alatt működnének, és a közös szabályok,  illetve az adott ország törvényeinek betartatása lenne a feladatuk, vagyis elsősorban a határt illegálisan átlépők feltartóztatása és kitoloncolása. (A javaslat magyar nyelvű összefoglalóját itt el lehet olvasni.)

Győzött tehát a miniszterelnök úr, gondolhatja az olvasó, aki az elmúlt napokban nem követte a híreket.

És igaza lenne, a Bizottság javaslata valóban semmiben nem mond ellent Orbán Viktor eddigi politikájának, sőt, pontosan az a célja, amiről Orbán is évek óta beszél: az Európai Unió határait zöldhatáron vagy tengeren átlépők távoltartása.

2016 nyarán, amikor az Európai Parlament a közös határőrség létrehozásáról döntött, Orbán Viktor így érvelt a hatékonyabb európai határvédelem mellett:

„Csak akkor tartható fenn a belső határnélküliség, ha urai vagyunk a helyzetnek az Unió külső határain. Az európai határ- és parti őrség végre egy olyan konkrét, gyakorlati lépés, amely állampolgáraink védelmét, az Unió belső biztonságát szolgálja.”

Az elmúlt napokban azonban 180 fokos fordulatot vett a miniszterelnöki gondolat: a közös határőrizettel az Unió „el akarja venni a kulcsot”, meg akarja akadályozni, hogy Magyarország megvédje a határait. Orbán Salzburgba is azért ment, hogy magyar kézben tartsa „a határvédelem jogát”. (A pálfordulás állomásait részletesen vázolja Magyari Péter cikke a 444-en.)

Orbán szándéka zavarbaejtően átlátszó: célja annak a látszatnak a fenntartása, hogy a migráció kérdésében az EU fősodra és a magyar kormány politikája közt vita van.

Végtelen kínos lenne ugyanis, ha kiderülne, hogy az Európai Unió vezetői és Orbán Viktor pontosan ugyanazt gondolják a migráció kérdésében,

röviden, hogy az Európa Erődöt meg kell erősíteni, a külső határokat mindenáron „meg kell védeni” az Európába érkező déli és keleti bevándorlóktól. (A menedékjogot kapott menekültek elosztásáról olykor felmerülnek hamvában holt javaslatok, de ennek a határvédelem kérdéséhez semmi köze nincsen.)

Ha ugyanis kiderülne, hogy ez a helyzet, akkor nem volna értelme a Brüsszelben vívott szabadságharcnak, és nem volna miért harcba hívni a magyarokat. Ekkor pedig a nyugati  és északi politikusokkal a migrációs harc helyett a magyar jogállamiságról szóló harcot kellene megvívni, itthon pedig a lakhatásunk, az egészségügyünk és az oktatásunk válságára kellene választ adni, a migránsokkal való riogatás helyett.

(Címoldali kép: MTI Fotó: Miniszterelnöki Sajtóiroda / Szecsõdi Balázs)
Olvass tovább!