Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Bíróságokon támadja a Helsinki a jogszabályokat, amelyek börtönnel fenyegetik a menekülteket segítőket

Ez a cikk több mint 5 éves.

A Magyar Helsinki Bizottság panaszt nyújtott be az Alkotmánybírósághoz és az Emberi Jogok Európai Bíróságához a menedékkérők segítőit börtönnel fenyegető, és anyagilag ellehetetlenítő jogszabályok miatt.

Az országgyűlés a nyár folyamán szavazta meg a „Stop Soros” törvénycsomagot, amely többek közt különadót vet ki azokra a szervezetekre, amelyek a „bevándorlást segítik”, emellett büntetőeszközök alkalmazását is lehetővé teszi azok ellen, akik a menedékkérelemért folyamodóknak például jogsegéllyel vagy tájékoztatással segítenek.

A Magyar Helsinki Bizottság közleményében azt írja, az Alkotmánybírósághoz azért fordult panasszal, amiért a börtönbüntetéssel is fenyegető szabályok a civilek megfélemlítését szolgálják, alkotmányosan nem igazolhatók, és sértik az emberi jogokat.

A szervezet szerint  büntetőjogi korlátozás szükségtelen és aránytalan, ráadásul a Stop Sorosban foglalt rendelkezések homályosan vannak megfogalmazva, a Helsinki szerint félő, hogy azért, hogy így tág tér nyíljon az önkényes hatósági alkalmazásnak.

A strasbourgi-i székhelyű Emberi Jogok Európai Bíróságához a szervezet a bevándorlási különadó ügyében is beadvánnyal fordult, azért csak hozzájuk, mert az Alkotmánybíróság adószabályokat egy korábbi fideszes módosítás alapján már nem vizsgálhat.

A Magyar Helsinki Bizottság panasza szerinta 25%-os különadót kivető törvény tisztességtelen: a kormány egyszerűen megsarcolja a neki nem tetsző véleményeket, ahelyett, hogy vitatkozni próbálna velük.

Az új adószabályozás szerintük indokolatlanul megnehezíti a civilek munkáját, mert szándékosan annyira homályosan van megfogalmazva, hogy a szervezeteket támogatók elbizonytalanodhatnak.

A jogvédő szervezet közleményében azt írja, a kormányerő évek óta, a jogállami normákat áthágva folytat harcot a neki nem tetsző civil szervezetek ellen.

„A hatalom arra törekszik, hogy munkájukban akadályozza és elhallgattassa őket” – írják.

A Helsinki Bizottság azok közt az NGO-k közt van, amelyeket a kormány rendszerint bevándorláspárti szervezetként említ. A Helsinki Bizottság munkatársai valójában jogi segítséget és tájékoztatást nyújtanak jogszerűen menedékkérelemért folyamodóknak, vagyis olyan embereknek, akiket a hatóságok már beengedtek az ország területére.

A Helsinki, az Amnesty International-lel együtt korábban bejelentette, nem fizetik be a bevándorlási különadót, mert szerintük nem végeznek olyan tevékenységet, amelyet a szabály szankcionál.

(Kiemelt kép: Fiatal magyar 56-os menekültek az andaui táborban; MTI)