2015-ös győzelme után Mauricio Macri jobboldali argentin elnök jól ismert reformhévvel látott hozzá a gazdaság átalakításához, ám épp azokon a területeken idézett elő összeomlást, amelyekre a leginkább fókuszált. Az országból elmenekülő tőke, a hatalmas infláció és a gazdasági recesszió arra kényszerítették az elnököt, hogy a Nemzetközi Valutaalap segítségét kérje, de a helyzetet ez sem stabilizálta. Az argentin társadalomban napról napra nő a feszültség, az év végére pattanásig feszülhet a helyzet – véli Ivana Socoloff argentin szociológus, akinek segítségével most megérthetjük, mi is történik Latin-Amerika egyik legnagyobb gazdaságában. Interjú.

Mérce: Nemrégiben Argentina egy IMF-fel kötött hitelszerződés felgyorsításával, illetve a hitel okozta megszorítások miatti tömegtüntetésekkel került be a hírekbe. Miért szorult az ország a Nemzetközi Valutaalap pénzügyi támogatására?

Ivana Socoloff: Ezt az ellentmondásos megállapodást, mely még kormányzati berkeken belül is komoly vitákat váltott ki, még júniusban kötötte meg a kormány és a Valutaalap. Három közvetlen okot említenék, amely annyira sebezhetővé tette az argentin gazdaságot, hogy a kormánynak külső segítségért kellett folyamodnia. Az egyezmény által a kormány biztosítani akart mindenkit, hogy képes megvédeni az argentin pesót minden támadástól, és képes elejét venni a nemzetközi befektetők elvándorlásának.

Az első közvetlen ok az, hogy 2015 decemberében, egyből a hatalomra kerülése után, Mauricio Macri kormánya egyik pillanatról a másikra feloldotta a devizakorlátozásokat, hogy elejét vegye a tőke külföldre vándorlásának.

Ezzel párhuzamosan megugrottak a kormányzat devizaadósságai is. Macri idején rekordmagasságba szökött a külföldi adósság mértéke, még a katonai diktatúra idején sem tapasztaltunk ilyen magas szinteket, pedig az tényleg nagyon szeretett külföldről hitelt felvenni.

Harmadrészt, a kormány képtelennek bizonyult arra, hogy ellenőrzése alatt tartsa a külföldi spekulatív tőke beáramlásának szintjét. Külföldi befektetési alapok kezdtek el bevásárolni rövid távú profitot ígérő államkötvényekből, és a kormányzat ezt nagyon támogatta, hiszen kemény valutához jutott általa.

Csakhogy mindezek a liberalizációs intézkedések létrehoztak egy buborékot, amely kipukkadt, és ez a peso értékének összeomlásához, hatalmas inflációhoz, és – újfent – a tőke elvándorlásához vezetett.

Ezek vezettek el odáig, hogy a kormányzatnak meg kellett állapodnia az IMF-fel, hogy ki tudja elégíteni a külföldi hitelezők igényeit.

A megállapodás ugyanakkor megmutatta, mennyire gyenge a kormányzat a külföldi hitelek kezelésében, és komoly arcvesztéshez is vezetett. Ráadásul a piacok a megállapodás megkötése óta sem bíznak meg jobban Macriban, rengeteg befektetési alap kivonult az országból: az év eleje óta hozzávetőleg 25 milliárd dollár menekült ki az argentin gazdaságból.

Macri tehát épp azokon a területeken nem tudott sikert elérni, sőt rontott a helyzeten, amelyekre kormányzása eleje óta koncentrál.

Az elmúlt pár évtizedben nem ez az első hasonló válság Argentínában. Miért ilyen hajlamos az ország a pénzügyi gondokra?

Nehéz egy nagy közös magyarázatot adni erre a kérdésre, hiszen minden egyes válságnak mások a kiváltóokai. De ha mégis közös tendenciákra akarunk általánosítani a komplex esetekből, akkor kiemelném, hogy más perifériás és félperifériás országhoz hasonlóan, Argentínában is ugyanannak a két hatalmi blokknak a versengését figyelhetjük meg. Az egyik a fejlődésorientált, progresszívebb tábor, amely leginkább az ipari tőke, és a munkások bizonyos szegmenseinek érdekeihez kapcsolódik. A másik oldalon egy neoliberális blokkot látunk, amely inkább a nemzetközi pénzügyi intézményekhez, nagyvállatokhoz kapcsolódik.

Az argentin történelem során többször láthattuk ennek a küzdelemnek gyakran durva kifejlődését – a hetvenes években például a katonaság segítségével vette át a hatalmat ez a neoliberális tábor, a kilencvenes években választásokon nyertek, és most 2015-ben is.

Amikor ez a blokk veszi át a hatalmat, akkor a reformok nagyon gyorsak és drasztikusak, és nem veszik figyelembe a szociális és politikai következményeket. A gyorsaságuk és mélységük miatt ezek a reformok gyakran komoly ellenkezést váltanak ki, ráadásul a gazdaságot is sebezhetővé teszik, ahogy most is láthattuk.

Minden alkalommal, amikor trendváltás történik a globális gazdaságban, az hatványozottan megnyilvánul ezekben a sebezhetővé tett félperifériás-perifériás országokban.

És mivel Argentína a világ 25 legnagyobb gazdaságának egyike, válságai a régió más országait – például Uruguay, Paraguay, Chile, Bolívia – is megfertőzheti.

Az IMF-fel kötött hitelszerződések általában megszorításokkal járnak, bár ezek amúgy is szerves részét képezték Macri kormányzásának. Milyen elemekből is áll a Macrismo?

Macri pártja nagyon heterogén, több különféle csoportosulásból tevődik össze. Egyrészt ott vannak a tradicionalista régi jobboldali csoportok, amelyek az egyházhoz, a korábbi katonai rezsimhez, valamint a társadalom tradicionalistább rétegeihez kötődnek. Másrészt szintén Macri sorait bővítik az olyan frissebb, fiatalabb vezetők, akik hajlanak a liberálisabb társadalompolitikák – abortuszhoz való jog, melegházasság – támogatására. Ami viszont összeköti ezeket a frakciókat, az kétségtelenül a neoliberális intézkedések támogatása a gazdaságpolitikában. Tehát egyhangúan támogatták azokat a reformokat, amelyek a mostani pénzügyi válsághoz vezettek.

És mivel magyarázható politikai sikerük?

Itt két tényezőt kell figyelembe venni. Először is Macri választási sikere nem jöhetett volna létre a korábbi elnök Cristina Fernández de Kirchner (CFK) kudarcai nélkül: az országban nőtt a kormányával szembeni elégedetlenség, ráadásul utódjául egy meglehetősen gyenge és szürke politikust választott, aki nem érhetett fel Macri karizmájához.

Másrészt azonban kellett az a hihetetlen kampány is, amelyet a monopolisztikus média támogatásával hozott össze Macri stábja.

Persze a kampányt támogatta az egyház, az argentin nagypolgárság és a vállalatok is, de a dolgozók eléréséhez a sajtó elsöprő többsége által közvetített sekélyes, üres, változást harsogó marketingüzenetek is kellettek. Sikerült meggyőzniük a középosztály és a munkások egyes részeit arról, hogy Macri jelenti az újat, a változást, az eddigitől eltérőt, az új értékeket és a korrupció elleni harcot.

Annak ellenére, hogy mind a politikai intézményekben, mind az ország legbefolyásosabb rétegeiben Macri és az ő Cambiemos pártja élvezheti a legnagyobb támogatást, az alulról érkező ellenállás nem csekély: a La Plata hajógyár privatizáció ellen küzdő munkásai, a nők elleni erőszakot megfékezni akaró és az abortuszhoz való jogért küzdő hatalmas női mozgalmak, a közoktatás védelmében tüntető diákok és tanárok. Látni jeleket arra, hogy ezek a különálló mozgalmak valami nagyobbá forrnak össze?

Nagyon optimista vagyok azzal kapcsolatban, hogy az alulról építkező ellenállás képes lesz valami újszerűt felépíteni a jövőben. De látok néhány kihívást, amelyek ezen társadalmi mozgalmak és szervezetek előtt állnak.

Az egyik ilyen kihívás a kimerülés. Két és fél évnyi állandó utcai mozgósítás áll mögöttünk, és sajnos jelentős vereségek is: a munkások például ezidáig egyetlen csatát sem nyertek meg Macri ellen. Márpedig heti 4-5 napot küzdelemmel, sztrájkkal, demonstrációval tölteni  le tudja szívni a mozgalmak és szakszervezetek energiáit.

A másik dolog, hogy a progresszív baloldalnak nincs egy közös jelöltje, amely mögé fel tudna sorakozni.

Mély szakadékok szabdalják szét ezeket a baloldaliakat – ezért nem is tudnak közös politikai vezetőben megegyezni. Az egyik legnagyobb szakadékot épp az képezi, hogy a különböző csoportok hogyan viszonyulnak Cristina Kirchnerhez, a baloldal egy része támogatja őt, ám sokan egyenesen megvetik őt. Ez a viszonyulás pedig közös harcokat, közös célkitűzéseket tesz lehetetlenné, és a kihívások között talán ez jelenti a legnagyobbat.

Akkor térjünk is rá Kirchnerre és az intézményes ellenzékre! Kik is a fő szereplők ezen a térfélen?

Ha technikailag nézzük, akkor Macri az argentin kongresszus két házának egyikében sem rendelkezik többséggel. Viszont mindkét házban vannak névleges ellenzékiek, akik összejátszottak Macrival a gazdasági reformok elfogadásában. A leginkább együttműködőnek a hagyományosabb peronista blokk bizonyult, amely szemben áll CFK progresszívebb peronizmusával.

Más a helyzet a harmadik hatalmi ágon, az igazságszolgáltatáson belül, hiszen itt Macri szinte egyhangú támogatásnak örvend. Az elmúlt években a bíróságoknak nagy szerepük volt az ellenzéki kezdeményezések hatástalanításában, minden alkalommal a kormánynak kedvező módon, a munkások ellen döntenek. A bírók tehát Macri hatalmának egyik legmegbízhatóbb pillérét képezik.

És persze – mint már említettem – az elnök élvezi a média feltétlen támogatását is. Kormányra lépése után Macri egyik első lépése az volt, hogy lehetővé tette a különböző médiumok egyetlen holdingba történő összevonását. Ennek következtében a legnagyobb argentin médiavállalkozás, a Clarín csoport mára ellenőrzése alá hajtotta a nyomtatott sajtót, a tévéket, az internet és mobilszolgáltatókat és a vidéki sajtót is.

Tehát túlzottan erős intézményes ellenzékről nem beszélhetünk… Ezt erősítette meg amúgy a tavalyi parlamenti választások eredménye is: kiderült, hogy még mindig Cristina Kirchner rendelkezik a legnagyobb potenciállal arra, hogy kihívója legyen Macrinak. Vajon CFK előnyt vagy hátrányt jelent az ellenzék számára? Változott bármit is a politikája, mióta elhagyta az elnöki palotát 2015 végén?

Kirchner egy nagyon karizmatikus, – ahogy lenni szokott – egyszerre imádott és gyűlölt politikai vezető Argentínában. Tavaly szenátorrá választották, számíthat az ellenzék egyes részeinek támogatására, és szenátorként megpróbálta akadályozni Macri reformjait.

Viszont ezzel párhuzamosan az igazságszolgáltatás zaklatásait is túl kell élnie: az elmúlt időszakban rengeteg koholt, utólag megcáfolt vádat hoztak fel ellene, és jelenleg is rengeteg olyan perben érintett, melyekről jelenleg még nem tudjuk, hogy ítélettel vagy felmentéssel végződnek-e.

Függetlenül attól, hogy a most folyó vádak megállják-e a helyüket, az tény, hogy egész Latin-Amerikában nagy divatja van a balra hajló, szociális kérdéseket tematizáló politikusok bírósági meghurcoltatásának, láttuk ezt Brazíliában, Ecuadorban és Paraguayban is.

A kutatók, elemzők szerint ez egy olyan stratégia, amelyet a latin-amerikai jobboldal arra használ, hogy választásokon győzni és tömegbázist építeni képes baloldali vezetőket üldözzön.

Vagyis a katonai diktatúrák és államcsínyek helyett most a jobboldal a jogállami intézményeket használja az ilyen típusú vezetők ellen.

Tehát pillanatnyilag nem tudjuk megjósolni, hogy Cristina Kirchner valóban képes lesz-e talpon maradni és kihívója lenni Macrinak, vagy inkább akadálya lesz a progresszív baloldal hatalomra kerülésének.

Valószínűleg jövőre már tisztábban látunk, hiszen a javaslatai és a megítélése is most van változóban. Négy hónapja még a közvélemény-kutatások jelentős népszerűséget mértek neki, a legújabb bírósági ügye miatt azonban ez mára elpárolgott. Mindenesetre az ellenzéken belül nem látunk más olyan figurát, aki átvehetné a helyét a Macrival szemben állók táborának élén.

Mi várható a közeljövőben?

A megállapodás júniusi aláírása óta minden gazdasági mutató csak romlott: a tőkekiáramlás intenzívebb lett, a kamatlábak növekedtek és gazdasági recessziót váltottak ki, az infláció az év végre még a kormány szerint is eléri a 40 százalékot, más elemzők szerint magasabb lesz. Az ilyen szintű pénzromláshoz képest a szakszervezetek csak 15-18 százalékos béremeléseket tudtak kiharcolni, így a társadalmi elégedetlenség tovább növekszik.

Társadalomkutatóként úgy látom, hogy az elégedetlenség november-decemberre érheti el a tetőpontját, akkora fejtik ki hatásukat a most bevezetett megszorítások is. Csak hogy egy példát mondjak:

két hete a kormány fontos minisztériumok államtitkári szintre való lefokozását jelentette be, és így olyan programok, mint a HIV-kezelés, rákbetegek kezelése, dialízis mind kevesebb költségvetési forráshoz jutnak.

Ugyanakkor a kormányzat azt is belengette, hogy minden rendelkezésére álló erőszakszervezetet be fog vetni a tiltakozások, lázongások ellen. Szóval tényleg komoly veszélye van annak, hogy az előttünk álló félévben, a hagyományos decemberi tüntetésszezonig csak gyűljenek a társadalmi feszültségek. Ráadásul november végén-december elején Argentínában kerül sor a G20 csúcstalálkozóra is, ami plusz konfliktusforrást jelenthet, plusz elégedetlenséget, és fokozott karhatalmi erőszakot is eredményezhet.

Szóval a kormányzat számára már az óriási kihívást okozhat, hogy egyáltalán hatalomban maradjon a jövő októberi választásokig. Sok politikai elemző például már most arra biztatja a kormányt, hogy február-márciusra hozza előre a választásokat, és így vegye elejét annak, hogy a politikai helyzet robbanásig feszüljön.

A helyzet tehát kiszámíthatatlan. De attól tartok, az elkövetkező időszakban erőszakos összecsapásokra, tüntető munkások halálára is fel kell készülnünk.