Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Kórházba kellett szállítani Lakatos Bélát, Ács volt polgármesterét, miután a nyílt utcán megverték

Ez a cikk több mint 5 éves.

Facebookon írt bejegyzést Ács volt polgármestere és a Momentum 2018-as országgyűlési képviselőjelöltje, Lakatos Béla arról, hogy a nyílt utcán megverték.

A korábbi polgármester a Mércének elmondta, hogy egy szóváltást követően miközben beszállt a kocsijába, egy férfi lapáttal arcon ütötte, egy másik pedig közben a tarkójára vágott két ütést. Ezután elkezdett ömleni az arcából a vér. A helyszínről még elhajtott, de utána mentő vitte a kórházba.

A Mérce a kórházban érte el Lakatost, aki elmondta, ismeri a támadóit, és szerinte azok egy őt lejáratni akaró politikai párttal (itt korábban egy párt megnevezése állt, de ezt a cikk szerzője  jogi megfontolásból megváltoztatta) kapcsolatban álló aktivisták. Szerinte ez egy politikai támadás része, de személyes sértettség is áll a háttérben, az egyik támadóját ugyanis polgármesterként elbocsájtotta állásából, mert rosszul végezte a munkáját.

Lakatos azt is elmondta, 6 hónapja tart ellene helyben egy lejáratókampány.

„6 hónapja folyamatosan, provokálnak, lejáratnak, ki akarnak készíteni”

Azt is hozzátette, szerinte a mostani eset ennek az eddigi verbális kampánynak a folytatása: „ez egy újabb fokozat”.

A korábbi ácsi polgármester azt is elmondta, hogy korábban is volt, hogy összeszólalkozott politikai ellenfeleivel (egy ilyen esetből a Pestisrácok közölt hanganyagot), és többször is jelezte a rendőrségnek a problémát, de nem kapott segítséget.

A polgármestert még tavasszal kényszerítették lemondásra, állítása szerint munkahelyét is elvesztette azóta.

Végül azt mondta szerinte meg akarják félemlíteni.

Szerinte csak a gyűlölet megy mindenki ellen akinek más a véleménye mint  a kormánypártnak. „Én még cigány is vagyok, és tanult cigány, aki képes kritikát megfogalmazni, ezt nem tűrhetik.” Lakatos szerint meg akarnak félemlíteni mindenkit aki ellenzéki, azt akarják elérni, hogy a volt polgármester ne is gondoljon arra, hogy 2019-ben elindul újra a polgármesterségért.

(Címlapkép: Hír TV/Youtube)