448 szavazattal, a jelenlévő képviselők kétharmadával az Európai Parlament plénuma elfogadta a Sargentini-jelentést, amely komoly kritikákat fogalmaz meg az Orbán-kormányok 2010 óta zajló tevékenységével szemben. De mi is ennek a jelentősége?

Az április 8-a utáni letargiában, amely az ország nem fideszes felét jellemzi, könnyű belecsúszni egyfajta defetizmusba, hogy hát végül is mindez nem jelent semmit. Egy esendő dokumentumról van szó csupán, amelynek gyakorlati következményei nem lesznek, és tökéletesen szolgálja az Orbán által kiépített „liberál-globalista-sorosista” ármány képét. A Sargentini-jelentés elfogadása után a Fidesz ötnegyedes győzelmet fog aratni az EP-választásokon – szól a szomorú konklúzió.

Nem őrült beszéd, van ebben logika, de azt előtte is tudtuk, hogy nem ettől fog összeomlani a Fidesz, nem ettől fog megbukni Orbán. Nem is hiszem, hogy van ember az országban, aki ezt gondolná. De nem is ehhez a teljesen irreális elváráshoz kell mérnünk a Sargentini-jelentés elfogadását.

Ha ehhez mérjük ugyanis, akkor könnyű levonni a konklúziót, hogy Orbán nyert. Ami, lássuk be, ebben az esetben elég ordas nagy ostobaság. És az utóbbi időben egyre többet hallom ezt a megfejtést, hogy mindenből és mindennek az ellenkezőjéből Orbán győzelmét vezetjük le. Nem tudom, más hogy van vele, de ebből nekem kicsit most már elegem van.

Elég csak összehasonlítani a tegnapi EP-vitát a korábbi hasonló eseményekkel. Mindeddig az történt, hogy Orbán bement az ülésterembe, és dömper módjára végignyomult a házon, dadogó, a cipőjük orrát nézegető képviselőket hagyva maga után.

Na ez most nem így történt.

Orbán jött, majd szépen lepattant az Európai Parlament falairól.

Hiába volt a keddi vita feldúsítva a három szélsőjobbos frakció felszólalóival, hiába kaptuk azt a látszatot, hogy itt azért elég sokan kiállnak a magyar miniszterelnök mellett, a többség szilárdan a magyar jogállam, és nem az azt szétverő magyar kormány pártjára állt. És ami még szimbolikusabb, azok az Európai Néppárthoz tartozó vezetők, akik mindeddig élen jártak a cinikus és gyáva egyrészt-másrésztezésben, most nyíltan olvastak be Orbánnak.

A Sargentini-jelentés nem egy ok, ami majd a NER összeomlásához vezet, az a feladat továbbra is a magyar polgárok többségének demokratikus döntésétől fog függni.

A Sargentini-jelentés egy tünet, az uniós erőviszonyok átrendeződésének tünete. Egy évtized ostoba dadogása után annak a jele, hogy valami megmozdult a felszín alatt. Annak a jele, hogy néhány alapvető jogállami, demokratikus és szociális érték mentén elkezdett besűrűsödni az európai politika nem-szélsőjobboldali fele.

A folyamat nyilván csak gyerekcipőben jár, és nincs garancia arra, hogy végül tényleg összeáll valami izmos ellennarratíva az Orbán-félék mártírkodó, lépten-nyomon elnyomást és Moszkvát kiáltó szabadságharcos szövegével, és antidemokratikus gyakorlatával szemben.

Mostanig az volt a helyzet, hogy uniós szinten egyetlen koherens, ütőképes politikai narratíva létezett: a bevándorlásellenes szélsőjobbé, melynek szóhasználatát, politikai eszköztárát jórészt tényleg Orbán fejlesztette tökélyre. De vele szemben nem állt semmi.

A Sargentini-jelentéssel most megnyílik a lehetősége annak, hogy uniós szinten megjelenjen egy izmosabb liberalizmus, és erősebb európai föderalizmus ellenajánlata – valami, ami egyensúlyi helyzetbe hozhatja a szélsőjobbra erősen kibillent európai politikát.

Hogy ez az „izmos liberalizmus” nem az, amiről sokan baloldaliként álmodunk, az tény. Hogy amit most látunk, az rövid távon nem vezet a magyar helyzet javulásához, az is tény.

De az Orbánnal egyet nem értő európaiak heterogén táborának ez az első szimbolikus győzelme.

Szimbolikus győzelem, amiből lehet töltekezni, amiből tábort lehet összekovácsolni. El lehet kezdeni arról beszélni, tényleg mik is azok az „európai értékek”, amelyekre támaszkodva az európai szélsőjobb ellen hatékonyan (ez is fontos szempont ám!) küzdhetünk.

És ez nem kis dolog, ne törjük le saját lelkesedésünket! Ne verjük le saját magunkat egy győzelem után! Inkább ízlelgessük, építkezzünk belőle!

(És az talán a magyar ellenzéknek sem tenne rosszat, ha a nem-szégyen-egyetérteni-a-Fidesszel és a Horn Gyula-emlékév típusú víztaposás után esetleg rácsatlakozhat valami uniós szintű ellennarratívára. Látszik, hogy saját kútfőből ez nem fog menni.)