Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Fizetős egészségügyet jelentett be Orbán Kötcsén?

Ez a cikk több mint 5 éves.

Az Atv.hu információi szerint Orbán Viktor többek között az egészségügy helyzetéről is beszélt Kötcsén. Bár a miniszterelnök mondatai nem egyértelműek, de az elmúlt időszak átalakításai után valószínűleg arra utalnak, hogy fizetős egészségügy bevezetésen gondolkodik a kormánypárt.

Az Atv.hu információi szerint Orbán Viktor Kötcsén arról beszélt az egészségügy kapcsán, hogy

„a kórházak állapota rendben van, de az egészségügyben változtatni kell. Első lépés az állami és magántulajdon szétválasztása lesz.”

Ez a mondat pedig leginkább úgy értelmezhető, hogy a kormány a rendszerben legalizálná a fizetős és a nem fizetős egészségügyi ellátást. Egy ilyen lépésre már korábban is utaltak jelek. A G7 nyomán még júniusban írtuk meg, hogy a kormány eltörölte a kafetériával adott magánegészségügyi ellátás adómentességét, ami nehéz helyzetbe hozta a már működő magánegészségügyi intézményeket.

A G7 akkor azt írta, hogy információik szerint nem a magánegészségügy megszüntetése ezzel a kormány célja, hanem egy olyan rendszer létrehozása, amelyben egy állami biztosító céggel lép be a magánbiztosítások piacára, amely egyedüliként kap majd adómenetességet:

„Az így létrejövő rendszer tehát két lépcsős lenne: megmaradna a tb-hozzájárulások által finanszírozott állami egészségügyi ellátás, ezen felül pedig létrejönne egy szintén állam által birtokolt magánbiztosítási keret, amely felárért cserébe hozzáférést biztosítana egy magánrendelőket is magába foglaló kényelmesebb, gyorsabb és nagy eséllyel jobb minőségű ellátási rendszerhez is.”

Viszont az utóbbihoz csak azoknak lenne hozzáférése, akiknek a munkáltatója kifizeti a járulékot, illetve akik esetleg maguk meg tudják ezt fizetni.

Bár a jelenlegi rendszerbe is bele van csempészve egy bújtatott magánegészségügyi rendszer, egyrészt azzal, hogy most is van lehetőség magánkórházba menni, másrészt az állami kórházban rendelő orvosok magánpraxisában sokszor az állami eszközökkel folytatnak magánrendelést.

De az a helyzet, hogy már ez is probléma, ugyanis az egészségügy bármilyen eltolása az állami ingyenes ellátás rendbehozása helyett a magánszektor felé, óriási egyenlőtlenségeket teremtene.

A magánegészségügy állami legalizálásával, illetve a magánegészségügy erősítésével ugyanis nem csupán az az egyenlőtlenség jönne létre, hogy aki fizetni tud, az jobb ellátást kap, hanem az is megtörténne, hogy a tőke nélküli állami szereplők mellé tőkeerős magánszereplők lépnének be a mainál nagyobb mértékben, amelyek elszívnák a humánerőforrást az állami egészségügyből.

Tehát nem csupán egy erős magánegészségügy jönne létre, amelyet csak a tehetősek engedhetnek meg maguknak, hanem valószínűleg csökkenne, a többiek, a szegényebbek, a középosztály- vagy alsó-középosztálybeliek ellátásnak színvonala.

A tendencia egyébként már most is megfigyelhető: az amúgy is szakemberhiányos egészségügyi rendszerből egyre több orvos vándorol át a magánrendszerbe, jelenleg már a magyar orvosok egytizede dolgozik kizárólag az utóbbiban. Ráadásul az állami ellátás hiányosságai az állampolgárokat is egyre inkább a magánegészségügy felé tolják: év első öt hónapjában például 15 százalékkal bővült az OTP Egészségpénztár tagjainak száma.

Pontosan ezért az egészségügy gondjaira nem a magánegészségügy jelent megoldást, hanem az állami ingyenes egészségügy rendbetétele. Ugyanis az egészséghez való jog mindenkit megillet, és a várható élettartam már most is település és kereset függvénye.  Óriási probléma lenne, ha ez az olló tovább nőne, ha egy olyan rendszer jön létre, amelyben az egészséges, hosszú élethez való jog egyre inkább csak az anyagi feltételeken múlik.