A nemzeti és keresztény alapjaink stabilak, ami a gazdaságtól a középosztály kulturális szokásain át a szegények számának csökkenéséig mindenre kiterjed, ezért a 2018-as kétharmados győzelem után egy új korszak kiépítése a cél. „Új szellemi és kulturális megközelítésre van szükség” – szeptembertől nagy változások előtt állunk – mondta Orbán Viktor tusványosi beszédében, majd nem sokkal később meg is indult a ‘kultúrharc’ első hulláma a Magyar Időkben, azt viszont még mindig nem tudjuk pontosan, milyen változások érinthetik a magyar kulturális életet.

A G7 szerint a kormány kulturális térfoglalása akár a könyvpiacot is elérheti. Ezt látszik igazolni L. Simon László fideszes országgyűlési képviselő kijelentése is, miszerint az államnak van szerepe a könyvek világában, sőt,

szerinte a kormány vállalkozói valamit tenni is fognak a területen, ő személyesen például jó ötletnek tartja egy nemzeti könyvesbolt hálózat létrehozását.

A magyar könyvpiac nagy részét a 2010-es évekig három, majd a becsődölő Alexandra után két nagy kereskedő (Libri és Líra) uralni, egyre több kiadót maguk köré gyűjtve. A piac szereplői úgy látják, a válság utáni legnehezebb éveket sikerült átvészelniük, így az utóbbi időben stabilizálódott a piac, sőt, élénkült is a kereslet.

Szabad piaci körülmények között a könyv egy speciális luxusterméknek számít, ami – ha sikerül ráérezni a piaci igényekre – óriási eladott példányszámot és profitot képes termelni egy-egy megjelenés alkalmával, de a kiadók még alacsonyabb példányszámmal is nyereségesek tudnak lenni.

Piaci alapon logikusan azt a könyvet árulják, amire van kereslet – ez viszont valószínűleg nem egyezik azzal, milyen tartalmat szeretne látni a kormány a könyvesboltokban.

L. Simon László torz piaci jelenségeket lát, szerinte ugyanis a kereskedők „ártanak a véleménypluralitásnak”, mivel a saját kiadóik könyveit láthatóbb helyekre teszik a könyvesboltokban, a könyvek gyors leértékelésével pedig ellehetetlenítik, kiszorítják a kisebb könyvesboltokat. Véleménye szerint ezt kellene a kormánynak orvosolnia. L. Simon szerint kevés könyv jelenik meg és fogy, és azok között is kevés az értékes szépirodalom – ez azonban keresleti kérdés, amit nem lehet a kínálati oldalról megoldani.

A kereskedők és szakmabeliek szerint ráadásul a Libri vagy a Líra nem kivételezik a saját kiadóinál megjelenő könyvekkel. A kereskedőnek az a legfontosabb érdeke, hogy minél több könyvet adjon el, bármelyik kiadó könyveiről is van szó, legfeljebb abból származik előnyük ezeknek a kiadóknak, hogy egy nagyobb, átláthatóbb és profibb szervezet részei.

De hogyan szólhatna bele ebbe a kormány? Egy könyvet akkor lehet nyereségesen piacra vinni, ha a két nagy könyvterjesztő hálózatban egyaránt árulják. Ha az egyik nem vesz részt a terjesztésben, a siker esélye feleződik.

Ha a kormány kontrollálni szeretné a könyvpiacot, elég az egyik piacvezető könyvterjesztőnek az érdekeltségébe kerülnie.

Maga L. Simon is kimondta: szerinte az állam nem készül egy könyvkereskedő megvásárlására, mert „vannak erre vállalkozók”, és amúgy is „ennél azért intelligensebb és differenciáltabb a Nemzeti Együttműködés Rendszere.” Kocsis András, a Kossuth kiadó vezérigazgatója pedig azt nyilatkozta, hogy „arra inkább látok esélyt, hogy egy kormányközeli, megbízható vállalkozó visszautasíthatatlan ajánlatot tesz valamelyik piacvezető hálózatra.”

Az ‘állami könyvterjesztőnek’ ráadásul nem is kell feltétlenül annyira a keresletet szem előtt tartania, ezért akár nagyobb bolti marketinggel is támogathatja a kormánynak rokonszenves könyveket. A politikai cél érdekében végtelen pénz mozgósítható, a könyvpiacon besegítő kormányközeli vállalkozónak pedig talán egy kis tao-pénz is csurran cseppen.

(Címlapkép: pixabay.com)