Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Szabó Tünde azt mutatta meg, hogyan tömik hazugsággal tele a pofánkat

Ez a cikk több mint 5 éves.

Nem Szabó Tünde a lényeges, nem az ő gyerekei, nem a 2 milliós magániskola, hanem a saját gyerekeink. Az, hogy mindenki tudja ebben az országban, hogy a magyar közoktatás rosszul működik, és mégse történik semmi.

Az egyik gyerekem 3 éves, a másik most született. Lényegében 3 éve és 9 hónapja beszélgetünk arról a barátnőmmel, hogy hogyan oldjuk meg, hogy a gyerekeknek ne kelljen végigszenvedniük a magyar közoktatást, de ne is egy burokban élő magániskolába járó nyikhajok legyenek.

Mert azt tudjuk, a magyar közoktatásban leginkább sérülni fog a gyerek, és bár csomó mindent megtanul, de egyre kevésbé azokat a dolgokat, amikre ma valóban szüksége van egy fiatalnak az életben.

Baloldaliként egyre rémisztőbb, amivé a kormány a közoktatást alakítja, ahogy a demokratikusság, a szolidaritás csíráját (ezek azért eddig se voltak nagyon jelen) is megpróbálják kiirtani belőle, és helyébe népnemzetieskedő propagandát tolnak. De ez nem csak a Fidesz hibája, hiszen ha a magyar oktatásra terelődik a szó egy beszélgetésben, szinte nincs olyan ember, aki ne tudna életre szóló traumákat felsorolni a saját iskoláséveiből. Az pedig még örülhet, aki csupán igazságtalanságokról, felkészületlen, pedagógiai pályára alkalmatlan tanárokról és fenyítésekről mesél, nem mondjuk szexuális zaklatásról, vagy a konkrét erőszak határát súroló, esetleg át is lépő történeteket idéz fel az életéből.

És akkor ezek csak a személyes élmények, ebben még alig van benne az az igazságtalan oktatási rendszer, amiben konzerválódnak a társadalmi egyenlőtlenségek. Hogy már gyerekként is látszik, ki tud elmenni külföldre nyelvet tanulni, és ki az, aki kaja nélkül kell, hogy bemenjen az iskolába. Ki az, aki megkap mindent otthon, és ki az, akinél nincsenek olyan körülmények, hogy tanulni tudjon iskola után.

Azt pedig felnőtt fejjel tudjuk ehhez hozzárakni, hogy mennyire más egy kis vidéki, falusi iskolából megpróbálni eljutni egy jól menő állásba és egy kényelmes életbe, mint a Rózsadombról, a budapesti elitből. Az első lehetetlen, a második pedig adottság.

Tudjuk, hogy a 2010-es évek elejére lényegében már csak olyan emberek kerülnek be a felsőoktatásba, akiknek a szüleinek is van felsőfokú végzettsége, és látjuk, hogy 2010 óta hogyan zárja be a kormány a menő egyetemi szakokat, vagy hogyan nem kezd semmit a legrosszabb helyzetben lévő térségek oktatásával.

Ezután a problémahalmaz után jön szembe Szabó Tünde, a kormány tagja – aki pár hete még azt magyarázta, hogy a közoktatással minden rendben van – és posztol arról, hogy milliókat költ el a gyerekei közoktatására. Hát ki ne robbanna fel ezen?

Miközben a társadalom 99 százaléka nemhogy milliós magániskolára nem gondolhat, hanem spórol, hogy a legjobbat megadja a gyerekének, miközben évről-évre tízezrek vesznek fel hitelt, hogy kifizethessék az iskolakezdést, hogy legalább ebben a közoktatásban a tisztességes alapokat megteremtsék a gyereküknek. És akkor a kormánypárt politikusa, aki arról papol, hogy a közoktatás jó, kimenekíti a gyerekét belőle.

Miközben a propaganda naponta ír és beszél arról, hogy csak migránssimogató elhajlás, hazugság, hogy baj van a közoktatással, és egyébként minden rendben, aközben a kormánytagok magániskolába viszik a gyerekeiket (mert nem Szabó az egyetlen). Hát kell ennél pontosabb látkép, hogy az elit hogyan tömi hazugsággal a pofánkat?