Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Új frakcióvezetőt választott az LMP

Ez a cikk több mint 5 éves.

Keresztes László Lóránt, az LMP társelnöke váltja Szél Bernadettet az LMP frakcióvezetői székében. Ezt ma délután jelentette be, megválasztott frakcióvezető-helyettesei pedig Schmuck Erzsébet, Demeter Márta és Csárdi Antal lettek.

Keresztes kiemelte, az új frakcióvezetés legfontosabb feladatának tartja, hogy a párt „igazi népképviseletet” tudjon nyújtani választóinak, és hogy fontos ügyek mentén alakítsa ki álláspontját.

Kérdésre Keresztes hozzátette, a párt szövetségi politikája alapvetően a „21. századi pártokkal” való együttműködés mentén fog alakulni, ez lényegében azt jelenti, hogy a Momentum és a Jobbik felé kívánnak együttműködéseket kialakítani.

Keresztes röviden reagált Ungár Péter LMP-s képviselő vitákat kiváltó cikkére is, egyetértett Ungár azon megállapításaival, hogy Orbán Viktor egyes, a migráció kérdésével kapcsolatban megfogalmazott állításai helytállóak lehetnek.

A változtatásra azért kerül most sor, mert a párt április választások után megválasztott frakcióvezetője, a párt választási listavezetője, Szél Bernadett minden párt- és frakcióbeli tisztségéről lemondott és csak parlamenti mandátumát tartja meg.

Szél augusztus 21-én úgy indokolta döntését,

„Nem akarok egy olyan rendszerben dolgozni, ahol a felelősségvállalást büntetik, a felelősséghárítást jutalmazzák.”

Szél ezzel arra utalt, hogy a párt Etikai Bizottsága szerinte súlyosabban büntette azokat, akiket az LMP visszalépéseit intézték a kampányhajrában, mint például a Hadházy Ákosra rátámadó Sallai Róbert Benedeket. Szél Benadett  mellett Szabó Szabolcs volt Együtt-képviselő is számon kérte az Etikai Bizottságon ezt a döntést már a napokban.

Keresztes most méltatta Szél eddigi politikai tevékenységét és kifejezte, munkájára továbbra is számítanak.