Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Videó került elő arról, hogyan ázik be a frissen felújított veszprémi kórház

Ez a cikk több mint 5 éves.

A Jobbik helyi önkormányzati képviselője, Kovács Rajmund töltött fel egy videót arról a Facebookra, hogyan ázott be már szombaton a veszprémi kórház. A videón egy betegágyat tolnak a háttérben, miközben áll a víz a kórház folyosóján.

Ha igaz az, amit a jobbikos képviselő írt, hogy a videó a veszprémi kórházban készült, az azért érdekes, mert ezt a kórházat frissen újították fel közel 10 milliárd forintból. Mint ahogy a videót is bemutató Alfahír cikkéből kiderül, júniusban a Magyar Idők írt a fejlesztésekről, amik ugyanakkor az épület vízhatlanítását nem érintették.

„Közel 5 milliárd forintot nyertünk struktúrafejlesztési pályázattal, ebből teljesen felújítottuk a központi műtőt és sterilizálót, valamint jelentős fejlesztés történt a radiológiában, többek között új MR-készüléket vett az intézmény. Felújítottunk két belgyógyászati, a gyermek- és felnőtt-intenzív osztályt, valamint a neurológiát a stroke-részleggel együtt” – sorolta a fejlesztéseket júniusban Dávid Gyula igazgató a Magyar Időknek.