A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) augusztusi jelentése szerint júliusban a 12 havi infláció (2017. július – 2018. július) 3,4 százalékra nőtt az előző havi 3,1 százalékos értékhez képest. Az elmúlt egy év során leginkább az „egyéb cikkek, üzemanyagok”, a „szeszes italok, dohányáruk” és az „élelmiszerek drágultak”.

Az elmúlt tizenkét hónap alatt legjobban a jármű üzemanyagok drágultak (17,8%), de jelentősen nőtt a tűzifa ára (13,3%) is. Az élelmiszerek általában 3,6 százalékkal kerülnek többe, mint egy évvel ezelőtt. Ezen belül például „a vaj, vajkrém 9,7, a száraztészta 9,2, a tejtermékek 7,2, a tojás és a liszt 7, az idényáras élelmiszerek (burgonya, friss zöldség, gyümölcs) 6,8 százalékkal drágult, a cukor 23,5 százalékkal olcsóbb lett” – írja a KSH.

Mit értünk infláció alatt?

Az infláció a fogyasztóiár-index (CPI – consumer price index) mért változása százalékos formában (Magyarországon a KSH végzi a mérést). A fogyasztói-árindex maga is egy kreált mutató: a tipikus fogyasztó fogyasztását mutató „fogyasztói kosár” árváltozását mutatja. A fogyasztói kosár a mérést végző (KSH) által meghatározott árucikkeket tartalmazza abban a mennyiségben, amekkora mennyiségben az „átlagos fogyasztó” azokat fogyasztja. Ezeket az árucikkeket reprezentánsok jelenítik meg.

Ez azt jelenti, hogy mivel a kosárban szerepelő „tej” mint árucikk nem létezik, ellenben kapható százféle tej a boltokban, így muszáj kiválasztani egy konkrét tejet, ami reprezentálja (megjeleníti) a tejet, mint árucikket a kosárban. A mérést végző ezek után a reprezentánsok áraiból (több helyszínről) gyűjt be árakat – mintegy 80-120 árat reprezentánsonként – havonta, majd ezekből átlagárat számolnak, illetve meghatározzák a fogyasztói kosár aktuális árát. A fogyasztói kosár árának ismeretében fogyasztóiár-indexet számolnak, abból pedig inflációt, ami nem más, mint az árindex százalékos változása.

Az infláció tehát a „tipikus” fogyasztó fogyasztási szokásai által meghatározott fogyasztói kosár átlagárának változást mutatja.

A fenti „definícióból” következik, hogy az árak változásáról szerzett személyes tapasztalatunk és a mért infláció miért nem passzol egymáshoz: nem vagyunk „tipikus”, átlagos fogyasztók.

Az átlag, ebben az esetben bizonyos mennyiségű konkrét árucikkekkel „megtöltött”, elvont statisztikai fogalom, amelytől személyes fogyasztási szerkezetünk számos ponton eltér. Amit a valóságban fogyasztunk, az jelentősen eltérhet a statisztika által kreált „tipikus” vagy átlagos fogyasztó fogyasztói kosarának áruösszetételétől, illetve különbözhet attól a mennyiségek tekintetében is. Lehetünk például vegetáriánusok, és máris ugrott a személyes kosárból az összes hús és húskészítmény, ellenben a zöldségek és gyümölcsök az átlaghoz képest nagyobb mennyiségben fognak megjelenni benne. A KSH szerint az átlagos fogyasztó fogyaszt cigarettát (Multifilter cigaretta (kék) – KSH), de a valóságban van, aki igen, míg van, aki nem. Van, aki fogyaszt pelenkát, de bizonyos családi helyzetű fogyasztók nyilván nem fogyasztanak, ellenben az átlagos fogyasztó nyilván az összes fogyasztott pelenka per összes fogyasztó osztás eredményét fogyasztja. És így tovább, és így tovább…

Szóval van az átlagos árváltozás, ami bonyolult úton-módon, de végül is a megjelenik a mért inflációban, és van a személyes fogyasztói kosarunk árváltozása, amit a valóságban érzékelünk.

Ez az, amit befolyásolhatunk is, alakíthatunk, amennyiben képesek vagyunk fogyasztási szerkezetünk, szokásaink alakítására.

A cigaretta áremelkedését például elég „könnyű” kivédeni a dohányzásról való leszokással. Erre persze korlátok között van lehetőségünk, mert míg dohányozni vagy halat enni éppen nem kötelező, azért enni általában muszáj (lásd még a helyettesítés közgazdasági kategóriája). Amikor személyes életszínvonalunk, jólétünk változását szeretnénk megállapítani, akkor ez utóbbi, vagyis a konkrét fogyasztási szerkezet és az ahhoz kapcsolódó árváltozások számítanak, nem pedig az átlaghoz kapcsolódó mutató értéke.

Ahhoz, hogy megvizsgáljuk az infláció hatását a szegénységre, vagyis azt, hogy a szegényebb háztartások számára nagyobb terhet jelent-e az infláció, ahhoz három dologra van szükség.

Először is meg kell mutatnunk, hogy a szegényebb és a gazdagabb (magasabb jövedelmű) háztartások fogyasztási szerkezete eltérő, vagyis biztosan nem érinti ugyanúgy őket ugyanaz az árváltozás. Másodszor ki kell mutatnunk, hogy a szegényebb háztartások fogyasztási szerkezetében fajsúlyosabban jelen lévő árucsoport ára jobban nő, mint az átlag. Végül pedig, mivel az életszínvonal változása nem csupán az árak, de a rendelkezésre álló jövedelem változásától is függ, meg kell mutatnunk, hogy az alsó jövedelmi decilisek jövedelme nem nőtt gyorsabban, mint a felső decilisekbe tartozó háztartásoké.

A szegény és a gazdag háztartások fogyasztási szerkezetében jelentős eltérések mutatkoznak. Ha csupán a jövedelmi ötödöket (quintilis) vizsgáljuk, akkor is szembetűnő, hogy a legalsó jövedelmi ötödbe tartozók többet költenek élelmiszerre és lakásfenntartásra (rezsi), mint a legfelső jövedelmi ötödben lévő háztartások.

A KSH 2014-es kiadványát idézve:

„Mint ismeretes, minél szegényebb egy háztartás, annál nagyobb arányú fogyasztásának szerkezetében az élelmiszerre és lakásfenntartásra fordított ráfordítás, és annál kevesebb szabadon elkölthető jövedelem áll ezek kiegyenlítése után a rendelkezésre.”

Nem kérdés, hogy a szegények és gazdagok fogyasztási szerkezete eltér egymástól. De hogyan alakultak az árak az egyes fogyasztási főcsoportok szerint? Részletesebb adatok is rendelkezésre állnak, de most elégedjünk meg a KSH fogyasztóiár-index táblázatával, amely nem csupán az éves CPI-változást (inflációt) mutatja, hanem a fenti árufőcsoportok árainak átlagos változását is.

A KSH adatai szerint 2000-2017 között az élelmiszerek ára átlagosan évi 5,4 százalékkal emelkedett, a háztartási energia ára pedig évente átlagosan 5,6 százalékkal nőtt, míg ez időszakban a teljes éves árváltozás átlagosan 4,5% volt. Ezzel szemben a tartós fogyasztási cikkek ára átlagosan -0,6 százalékkal változott évente, és az üzemanyagok árának átlagos változása is „csak” 3,8% volt évente átlagosan.

A fentiekből úgy tűnik, hogy az alacsonyabb jövedelműek fogyasztási szerkezetében meghatározóbb szerepet játszó javak ára gyorsabban emelkedett, mint a magasabb jövedelműek által fogyasztott javaké.

Ugyanakkor fontos megjegyezni, hogy az imént kimondott tétel igazsága erősen függ a vizsgált időszak hosszától. Hosszú távon igaznak tűnik, hogy az élelmiszerárak és az energiaárak gyorsabban nőnek az átlagos árnövekedésnél, azaz az inflációnál, vagyis a szegényebb háztartások erősebb árváltozási hatásnak vannak kitéve.

Rövid távon azonban előfordulhat, hogy akár spontán piaci folyamatok, akár az állami gazdaságpolitika eredményeképpen az élelmiszerárak vagy az energiaárak növekedése alatta marad az átlagos drágulásnak. Itt kell kimondani, hogy a Fidesz-KDNP „rezsicsökkentése” – minden kritikai észrevétel és fenntartás mellett – az energiaárak csökkentésével rövid távon az alacsonyabb jövedelmű családok életszínvonalát emelte meg^[1] érzékelhető (és szavazatokban megjelenő) mértékben.

Az infláció mögötti áralakulásokból számunkra tehát alapvetően az élelmiszerárak és az energiaárak alakulása a fontos, mert ez az a két áru(fő)csoport, amelyből a legalsó ötödben jelentősen többet fogyasztanak, mint a legfelsőben. Elsősorban az élelmiszer- és energiaárakra kell koncentrálnunk, ha azt szeretnénk tudni, hogy a tartós árváltozások hogyan hatnak a szegények életszínvonalára. Ezeken a területeken pedig a hosszú távon – a rezsicsökkentés rövid távú hatása ellenére – az átlag feletti mértékben emelkedő árak miatt erősebb életszínvonal csökkenés mutatható ki a szegényebb társadalmi csoportok, mint a magasabb jövedelműek esetében (változatlan jövedelem mellett).

Ami a jövedelmek alakulását illeti, gondolom, nem ér senkit meglepetésként a következő ábra, amely szerint a legalsó decilisben mindössze 11 százalékot emelkedett a nettó jövedelem 2010-2016 között, míg a legfelsőben ennek majd’ a tripláját, 31 százalékos növekedést láthatunk.

Bár az elmúlt évek minimálbér és garantált bérminimum emelési hulláma javított az alsó decilisek nettó jövedelmi pozícióján, azt továbbra sincs okunk feltételezni, hogy akár 2010-2018, akár hosszabb időszak viszonylatában az alsó tizedek jövedelme gyorsabban nőtt volna a felső tizedek jövedelménél.

Összefoglalva az eddigieket:

• a tartós árváltozások (infláció) valódi hatása erősen függ a fogyasztási szerkezettől;
• az alacsonyabb jövedelműek és a magasabb jövedelműek fogyasztási szerkezete eltér, az élelmiszer és az energia (rezsi) az alacsony jövedelmű háztartások esetében nagyobb szerepet kap a fogyasztásban;
• az élelmiszer és az energiaárak hosszú távon átlagosan az éves árnövekedés (infláció) feletti ütemben emelkedtek – bár rövid távon találunk ellentétes irányú mozgást is (rezsicsökkentés);
• a szegények nettó jövedelme lassabban nőtt az elmúlt évtizedben, mint a gazdagabbak.

Ezek alapján állíthatjuk, hogy

Magyarországon az infláció „mögötti” áralakulások a szegényebb társadalmi csoportokat rosszabb helyzetbe hozzák.

Az alsó decilisekben (jövedelmi ötödben) lévő háztartások életszínvonala jobban megsínyli az áremelkedéseket, mint a felső tizedek háztartásai. Részben az általuk fogyasztott áruk árainak eltérő változásai, részben pedig jövedelmi helyzetük eltérő alakulása okán. Minden olyan gazdaságpolitika, amely az energiaárakat és az élelmiszerek árait kordában tudja tartani, beleértve a rezsicsökkentést is, az elsősorban a szegényebb rétegek jólétét növeli, különösen akkor, ha tartósan képes stabilizálni (vagy csökkenteni) az árakat ezen árucsoportok esetében.