Pénteken robbant a hír, hogy benyújtotta felmondását Zacher Gábor, a Honvédkórház sürgősségi centrumának vezetője.

Az ügy előzményeként csütörtökön arról írt a Népszava, hogy komoly gondok ütötték fel fejüket a Honvédkórházban: az intézmény traumatológus és aneszteziológus szakorvosai felmondták túlmunka-szerződéseiket, miután a kórház menedzsmentje úgy döntött, megvonja az önkéntes túlmunkáért adható juttatásokat. Emiatt egyes orvosok akár havi 100 ezer forinttól is eleshetnek.

Miközben a Népszava által bemutatott eset majd a közeljövőben fejti ki hatását, van egy másik, hasonló fajsúlyú probléma, amely már jelenleg is sújtja a Honvédkórház sürgősségi ellátását: nincs elég sürgősségi szakorvos. Arra a Népszava is utal röviden, hogy a sürgősségi osztályon felmondott az orvosok harmada,

arra azonban már nem tér ki, hogy milyen hatással is van ez az ottani  munkára.

Ezt az információt, ahogyan a túlmunka fizetésére vonatkozó állításokat is cáfolta a Honvédelmi Minisztérium, ám nem csak a sajtóinformációk, de Zacher pénteki nyilatkozatai is ellentmondanak a tárca cáfolatának.

A hvg.hu-nak nyilatkozó Zacher Gábor megerősítette, osztályáról nemrégiben 9 orvos is felmondott.

„Hatalmas terhelés nehezedett a sürgősségi osztályra, leamortizálódott a felszerelés, olyan mennyiségű beteget kellett ellátni, amiért a személyügyi minimumfeltételek 60 százalékával egy centrum nem tud felelősséget vállalni” – nyilatkozta.

Elmondása szerint a kialakult helyzet az egészségügyi munkavégzést és a betegeket is veszélyezteti:

„Nem tudok elszámolni a lelkiismeretemmel, hogy ilyen állományprobléma, ilyen felszerelésügyi gondok mellett a betegellátást folytassam.”

Veszélyes improvizáció

A Honvédkórház dolgozói a nyár közepén kaptak értesítést a vezetéstől, mely felkéri a különböző osztályokat, hogy kollégákat delegáljanak a sürgősségi ügyeletbe. Az augusztusi beosztás már így készült el, és az ott dolgozók által jelzett fenntartások ellenére a gyakorlat a szeptemberi beosztásban is érvényesült.

A Mércének nyilatkozó kórházi forrás szerint így fordulhatott elő, hogy a szemészeten, a kardiológián vagy épp az ortopédián (és értelemszerűen más osztályokon) dolgozók a sürgősségi osztályon találták magukat, ügyeletben. Ez az a mód, ahogyan a menedzsment megbirkózik az ügyeleti beosztással.

Ám ez a mód egyáltalán nem mentes veszélyektől és kellemetlenségektől.

Egyrészt a sürgősségi orvoslás is egy külön szakirány, amely saját ismereteket, készségeket és tapasztalatokat igényel. Ahogyan a bőrgyógyászati panaszainkkal nem túl ildomos kardiológushoz fordulnunk, ugyanúgy sürgősségi ellátásban is külön erre specializálódott szakemberekre van szükségünk.

Igaz ugyan, hogy a jelenleg működő sürgősségi betegellátó rendszer viszonylag fiatal képződmény hazánkban, a kétezres években kezdett el kiépülni, így van előzménye annak is, hogy nem ezek a különálló egységek végezték a munkát, hanem például a mentőorvosok, stb. De ahogyan Dr. Bognár Zsolt, a Magyar Sürgősségi Orvostani Társaság elnöke egy tavaszi interjúban a 24.hu-nak elmondta, a specializált sürgősségi osztályok nagyobb betegbiztonságot garantálnak, mint az addig létezett alternatívái.

Sürgősségi szakorvosokból (is) óriási hiány van Magyarországon:

a Magyar Orvosi Kamara 2016-os felmérése szerint a szükséges 600 helyett csupán 140 megfelelő szakképesítéssel rendelkező orvos dolgozik a kórházak sürgősségi osztályain.

Bár a felmérés hitelességét a Magyar Sürgősségi Orvostani Társaság és a szaktárca is megkérdőjelezte, nem kockáztatunk túl sokat, ha ezen a területen is nyugtázzuk a szakemberhiány tényét.

Ezt támasztják alá a Honvédkórházat érintő mostani információink is. A krónikus orvoshiány persze egyedi intézmények szintjén nem, csak általánosabb egészségpolitikai átalakításokkal oldható meg, de ettől még a kórházak vezetésének felelőssége is, hogy a betegek biztonságát és az ellátás minőségét ne veszélyeztessék ilyen improvizált foltozással.

A Honvédkórházban alkalmazott módszer tehát elsődlegesen a betegek biztonsága szempontjából problémás, de van itt még egy másik dimenzió is.

Az augusztusi hónap tapasztalata, forrásunk szerint, azt mutatta, hogy a legtöbb osztály nem címzetes szakorvosai közül rendelt át a sürgősségi osztályra – hiszen a kollégák a többi osztályon is általában túlterheltek –, hanem inkább rezidenseket küldtek. A magyar rezidensek nehézségeiről, kiszolgáltatott helyzetéről rengeteget írt már a sajtó, nem meglepő tehát, hogy egy friss tanulmány szerint az ország négy egyetemén tanuló ötöd- és hatodéves orvostanhallgatók 40 százaléka tervez külföldön munkát vállalni.

A rezidensek – bár közalkalmazotti státusszal is rendelkeznek – alapvetően még tanulják a szakmájukat, a szakorvosképzés befejező szakaszában vannak. Bár dolgoznak, munkájuk szakmai felügyelet mellett, előre lefektetett tanterv szerint folyik.

Az már alapvető probléma, hogy az Állami Egészségügyi Ellátó Központ (ÁEEK) Emberi Erőforrás-fejlesztési Főigazgatósága által végzett kutatás szerint a rezidensek harmada senkitől, sem a szakmai fejlődésének felügyeletével megbízott tutorától, sem rezidenstársaitól nem kap visszajelzést munkájáról. Ez az ÁEEK szerint is komoly minőségi és betegbiztonsági kockázatot hordoz magával.

Ezt a helyzetet csak tovább súlyosbítja, ha a rezidenseket – ahogy ez augusztus óta a Honvédkórházban is történik – olyan munkakörbe rendelik, amely nem is vág a szakirányú képzésükbe, nem szerepel az egyéni tantervükben.

Így nem csak a betegek oldalán jelentkezhet hátrány, de minden jel szerint az orvosképzési oldalon is.

A Honvédkórház sürgősségi osztályának az elmúlt időszakban elég rossz sajtója volt, főként mert sorra láttak napvilágot az olyan esetek, amelyek emberéletek rovására mutattak rá az ellátás hiányosságaira. Januárban például egy órákig várakoztatott 58 éves férfi hunyt el, márciusban egy kivizsgálás nélkül hazaküldött 79 éves asszony haláláról értesülhettünk.

Zacher Gábor júniusban a Magyar Hírlapnak arról beszélt, hogy sokszor a páciensek és a háziorvosok sem teljesen látják át a sürgősségi orvoslás feladatát, így sok olyan páciens is érkezik, akiket alapvetően más osztályokra kellene beutalni. Zacher emellett a sürgősségi szakorvosok hiányát is kiemelte.

Abban nyilván van igazság, hogy a Honvédkórház kipécézésével nem föltétlenül állítunk fel helyes diagnózist az egészségügyi ellátás, és azon belül a sürgősségi betegellátás problémáiról, hiszen sokkal átfogóbb, egy intézményre nem szűkíthető jelenségekkel, összefüggésekkel van dolgunk. Az is igaz, hogy az elmúlt években az észak-pesti régióban több kórház is bezárt, ezek páciensei pedig most főként a Honvéd felelősségi körébe tartoznak.

Az egészségügyi kormányzat kórház-átalakítási terveiben, vagyis a három fővárosi „szuperkórház” kialakításának a terveiben szerepel a Honvéd sürgősségi centrumának bővítése. Szabó István, a Honvédelmi Minisztérium honvédelmi ügyekért felelős államtitkára szerint a jelenleg naponta 60-80 páciens ellátására alkalmas sürgősségi osztály kapacitását akkorára bővítené, hogy 250 főt is képes legyen kezelni egy nap.

A jelentős kapacitásbővítés persze sok problémára gyógyír lehet, ám kérdés,

vajon ha a jelenlegi szakemberigényt sem tudja kielégíteni a rendszer, akkor milyen módszerekkel sikerülhet ez még nagyobb léptékben.

Illetve az is kérdés, hogy a szuperkórházak kialakításáig foglalkozik-e majd a kormányzat és a Honvéd menedzsmentje azzal, hogy a jelenleg a páciensek és az orvosok, illetve rezidensek számára is méltánytalan és megterhelő improvizáció helyett normális módon rendezzék a sürgősségi osztály helyzetét.

A mostani megoldás, hogy más osztályokról küldenek át kollégákat, egyértelműen nem tetszik az ott dolgozóknak és betegbiztonsági szempontból is hátrányos. Erre középtávon berendezkedni képtelenség. És úgy tűnik, az orvosok után, a sürgősségi osztály vezetője, Zacher Gábor is erre a következtetésre jutott.