Oleg Gennagyijevics Szencovnak napjai vannak hátra. Május 14-én, éppen száz napja kezdett éhségsztrájkját a kezdetektől nagy médiafigyelem és még nagyobb tehetetlenség kíséri. Kérését, hogy engedjék szabadon az orosz börtönökben fogva tartott, összesen hatvannégy ukrán politikai foglyot, az orosz hatóságok aligha fogják teljesíteni. Saját szabadon bocsátását Szencov nem kérte. Ha esetleg mégis célt érne a sztrájk, mostanra majdnem biztosan akkor sem tudna felgyógyulni a szervezete a sokkból. De kicsoda Oleg Szencov, és miért vált az ügye a geopolitikai erőfitogtatás egyik szimbolikus csomópontjává Oroszország és az Ukrajnát támogató nyugat között?
A történet 2014 tavaszán kezdődött, amikor Oroszország annektálta a Krím-félszigetet. A Krím hagyományosan oroszpárti területe Ukrajnának, lakossága nagy részét a szovjet hadsereg veteránjai, illetve politikai kedvezményekben részesültek tették ki. Szencov a kevesek egyike volt, aki a Majdan forradalmat, majd a Kelet-Ukrajnában kitörő háborúban az ukrán oldalt támogatta a félszigeten. A népszavazást és az azt követő orosz hatalomátvételt Szencov nem volt hajlandó elismerni, így amikor májusban letartóztatták, ukrán állampolgárként elutasította, hogy orosz bíróság döntsön az ügyéről, és megtagadta az együttműködést. A vád szerint egy Lenin szobor felrobbantását tervezte, illetve szerepet vállalt az Egyesült Oroszország Párt egyik irodájának felgyújtásában. Azzal is megvádolták, hogy a szélsőjobboldali Pravij Szektor tagja, amelyet Oroszországban terrorista szervezetként tartanak számon, és amelyet az orosz média a „fasiszta” ukrán forradalom kulcsszereplőjeként szokott megjeleníteni. Bizonyíték ezek egyikére sincs, valószínűbb, hogy az orosz hatóságok egyszerűen példát akartak statuálni a maroknyi ott maradt, ukránpárti érzelmű krími számára.
Szencovot és vele együtt elfogott társát, Olekszandr Kolcsenkót letartóztatásuk után először Moszkvába vitték, innen Rosztovba, ahol az ítélet született. Azóta először az Urál egyik börtönében raboskodtak, majd a sarkkörön túli Labitnangi börtönébe kerültek. Összesen tízezer kilométert utaztatták őket az orosz börtönök között.
Szencov a jelek szerint fel van készülve a halálra. Az Európai Bíróság, amely utasíthatná Oroszországot az ügy felülvizsgálatára, az esetleges manipulációt kizárandó nem avatkozik be olyan esetekben, ahol az elítéltek éhségsztrájkolnak. Az orosz hatóságok sem engedhetik szabadon Szencovot anélkül, hogy elnöki kegyelemért folyamodna. Ezt semmiképpen nem fogja megtenni, mivel a gesztussal hallgatólagosan elismerné eddigi fogva tartása jogosságát: Szencov továbbra is jogtalanul fogva tartott ukrán állampolgárnak tartja magát, aki fölött az orosz hatóságok legitim módon nem rendelkezhetnek. Mivel ezeket a körülményeket Szencov valószínűleg pontosan tudja, a sztrájkot aligha az a gondolat motiválta, hogy a politikai nyomásgyakorlásnak ez volna a leghatékonyabb módja.
Szencov a peresztrojka időszakának egyik fontos pillanatát idézi meg: 1986-ban egy szovjet politikai fogoly, Anatolij Marcsenko az éppen aktuális, tíz éves börtönbüntetésének felénél járt. Marcsenko felnőtt élete nagy részét börtönben, illetve belső száműzetésben töltötte. Első bebörtönzésének teljes alaptalansága miatt érzett haragja a szovjet emberjogi mozgalom egyik legfontosabb alakjává tette. Marcsenko szamizdatban terjedő önéletrajzi beszámolója a szovjet munkatáborokról az egyik első anyagot szolgáltatta a gulág megértéséhez a hatvanas években. 1986-ban éhségsztrájkba kezdett, azt követelve, hogy az összes politikai foglyot engedjék szabadon. Gorbacsov végül 87-ben engedett: szovjet foglyok tömegei térhettek haza. Marcsenkón azonban ez már nem segített, három hónap sztrájk után a börtönkórházban halt meg 1986 decemberében. Nincsenek sokan a volt Szovjetunió területén, akik számára Marcsenko története ismeretlen, így Szencov sztrájkja nagyon erős politikai üzenetet hordoz.
Egy 2016-ban a börtönből kicsempészett levelében kifejezetten arra kéri Kijevet, hogy ne akarják bármi áron megmenteni, illetve hogy ne kezeljék másként, mint a többi 64 politikai foglyot.
„Nem mi vagyunk a gyenge pontjuk. Ha az a szerepünk, hogy egy diktátor koporsóján szögekké váljunk, akkor én szeretnék ez a szög lenni. Csak ne felejtsék el, hogy ez a szög nem fog meghajlani.”
Szencov barátja, az orosz rendező, Aszkold Kurov, aki végigkövette a tárgyalásokat, és A per — Az orosz állam Oleg Szencov ellen című filmet forgatta, két héttel a sztrájk kezdete után elutazott Labitnangiba, hogy találkozzanak. Elmondása szerint Szencovban nincsen halálvágy, de fontosabbnak látta a döntés végigvitelét, mint azt, hogy minden áron életben maradjon. Ugyanez a benyomása Anna Palencsuk producernek, aki az elmúlt két évben folyamatosan együtt dolgozik Szencovval: közös színházi produkciójuk munkafolyamatáról intenzíven leveleznek azóta is, hogy Szencov bejelentette az éhségsztrájkja kezdetét. Novellákat és forgatókönyveket ír, bebörtönzése óta két regényt is befejezett: a Történetek (2015) című önéletrajzát és a Vegyenek könyvet — vicces! (2016) című regényét is az ukrán Folio kiadó jelentette meg, egyébként mindkettőt oroszul.
Kurov azt mondja, nem szembesült represszióval és fenyegetéseket sem kapott: mivel Oleg Szencov pere kirakatper, valószínűleg az orosz hatóságok számára is fontos, hogy minél többen értesüljenek róla. Nehéz egy ilyen helyzetben valami olyan viszonyulást kialakítani, amely nem esik egybe ezzel a feltételezett, de nagyon valószínűnek tűnő szándékkal. Könnyen lehet, hogy a nemzetközi érdeklődés már önmagában hozzájárul ahhoz, hogy az ügy hatalmi játszmává váljon, és Szencovnak ne legyen esélye megmenekülni. Ez azonban nem változtat azon, hogy ez szabadon választott és vállalt gesztus, és hogy Szencov számára fontosabb az üzenet, az ellenállás gesztusa. Valószínűleg így végső soron mégis azzal teszünk a legtöbbet, ha számon tartjuk a többi fogollyal együtt.
Alekszej Navalnij, Putyin legnépszerűbb politikai ellenfele jól ráérzett erre, amikor egy, a Kremlnek írt, rádióadásban közölt levelében kifejtette: „És akkor filmek lesznek róla, könyvek; utcákat neveznek majd el róla. Új megszorítások is lesznek, természetesen. Okosabbnak kellene lenniük. Miért nem sokkolnak mindenkit azzal, hogy szabadon engedik őt is, meg a többi 64 foglyot is?”
Navalnij leveléből kirajzolódik a politikai represszió logikája, az, hogy az ellenállás számára sokszor az abszurddal való játék marad az egyetlen értelmes forma — amennyiben az ember nem tud és/vagy akar olyan messzire menni, mint Szencov.
Az orosz hatóságok döntése, miszerint hagyják, hogy Oleg Szencovból ikon váljon, talán azt jelzi, hogy a hatalom felmutatásának gesztusát erősebbnek és fontosabbnak tartják, mint az utcákat, könyveket és filmeket, amelyeket Oleg Szencov ügye valóban létre fog hívni. Az azonban már rajtunk, az ezt befogadó közönségen múlik, ebben igazuk lesz-e.
Szencov kérésének eleget téve, itt az orosz börtönökben fogva tartott, ukrán állampolgár politikai foglyok legfrissebb listája a LetMyPeopleGo csoport munkája:
Tejur Rza Ogli Abdullajev, Uzer Rza Ogli Abdullajev, Taljat Abdurakhmanov, Rusztem Sejranovics Aludatov, Zevri Serdarovics Abszejtov, Muszlim Nurijevics Alijev, Refat Mamedovics Alijev, Kazim Ametov, Ernesz Sejarovics Ametov, Ali Ahmadovics Aszanov, Marlen Rifatovics Aszanov, Vlagyimir Grigorijevics Balucs, Inver Nebiejevics Bekirov, Memet Rasatovics Beljalov, Olekszij Jevgenyijevics Besszarabov, Rusztem Mamutovics Vajtov, Valentin Petrovics Vigovszkij, Pavel Igorovics Hrib, Nyikolaj Petrovics Dadeu, Bekir Appazovich Degermendi, Mustafa Bekirovich Degermendzsi, Emil Enverovics Dzsemadenov, Arszen Bormatmbetovics Dzsepparov, Volodimir Mihajlovics Dudka, Andrij Romanovics Zahtej, Ruszlan Boriszovics Zejtullajev, Szerver Zekijevics Zekerjajev, Timur Izetovics Ibragimov, Rusztem Jakubovics Iszmailov, Jevhen Karakasov, Mikola Andronovics Karpjuk, Sztaniszlav Romanovics Klih, Andrij Vlagyimirovics Kolomijec, Olexandr Olekszandrovics Kolcsenko, Alexander Fedorovics Kosztenko, Arszen Kubedinov, Emer-Uszein Kemalovich Kuku, Szergej Nyikolajevics Litvinov, Enver Sevketovics Mamutov, Nariman Memedeminov, Ramzi Sevkajevics Memetov, Emil Minaszov, Ihor Olexijovics Movenko, SejranMusztafajev, Server Musztafajev, Jevhen Panov, Jurij (Nuri) Vlagyimirovics Primov, Volodimir Szergejevich Priszics, Iszmail Ramazanov, Ferat Refatovics Sajfulajev, Ajer Dilajerovics Szaledinov, Sejran Alijimovics Szalijev, Szeitoszmanov Szaledinov, Oleg Gennagyijevics Szencov, Alexej Ivanovics Szizonovics, Vagyim Andrijovics Sziruk, Olekszij Georgijevics Sztohnij, Renat Szulejmanov, Edem Szmajlov, Oleksandr Sztesenko, Roman Vlagyimirovics Szuscsenko, Roman Ternovszkij, Ruszlan Trubacs, Aszan Csapuh, Olekszij Vlagyimirovics Csirnij, Hleb Fegyirovics Sablij, Mikola Sztepanovics Siptur, Dmitro Anatolijovics Stiblikov, Olekszandr Szerhijovics Sumkov, Viktor Valentinovics Sur.
