Az elmúlt napokban a szak fennmaradását fenyegető rendelettervezet nyomán a társadalmi nemek tanulmányának létjogosultsága körül kibontakozott viták a Föld lapossága körüli vitákra emlékeztetnek. Valahogy mindenkinek van – politikailag terhelt – véleménye a témáról, ráadásul ennek jórészt banális formában ad hangot, minden szakmai megfontolás nélkül, érzésekre alapozva és a hozzáértés illúziójának minimális fenntartása nélkül. Ez persze nem csak a diszkurzusban részt vevők felelőssége, hanem a politikáé is, ami egy nagyrészt szakmai-tudományos kérdést kizárólag az ideológia szférájába pozicionál. A társadalmi nemek kutatásának megbélyegzése ezekben az alapvetően ideológiai vitákban a kormányzati politika szolgálóleánya: a megszólalók, függetlenül szándékaiktól, megteremtik a maguk „gender” fogalmát, hogy legyen mivel leszámolniuk a saját értékeikre hivatkozva.

Miről szól valójában a vita?

Arról kevesebbet beszélünk, hogy hogyan viszonyul mindez ahhoz a rendszerhez, amit  illiberális hibrid rezsimnek nevezhetünk, és mi a helye ebben a társadalmi nemek szakoknak. Pedig a „nyugati” szekularizáció ideája, a nacionalista politika és a kritikai társadalomtudományok viszonyának elemzése segíthet megérteni, amit látunk.  És persze nem tekinthetünk el az egyetemi szférán belüli, gyakran reflektálatlan erőviszonyoktól sem, melyek nyomán a vitázó felek önnön helyzetüket többnyire a tárgyilagos (objektív) értéksemleges tudomány és az elfogult (szubjektív) vélekedés szembeállításában értelmezik.

Pontosan így születtek azok a hozzászólások, amelyek különbséget tesznek a kívánatos társadalmi nemek, mint tudományterület és annak különböző „túltolt” vadhajtásai között.

Azt természetesen sohasem tudjuk meg, hogy hol húzódik az igencsak érdek- és értéktelített önkényes határ az úgynevezett vadhajtás és tudományosság között.

A kormány tervezete azonban még ezt a distinkciót sem hajlandó jelen rendelettervezete során elfogadni, s a társadalmi nemek kutatását szubjektív, magába forduló, önmagáért való ideológiának tartja, ami szemben áll az általa képviselni gondolt „kereszténynek” mondott értékekkel.

A különféle tudományok történetét tanulmányozva nem meglepő, hogy az újonnan formálódó tudományterületek önmagukat és létrejöttüket is igyekeznek igazolni, de olyan vitát még nem nagyon láttam, amiben egy legitim tudományos szak létezését kizárólag  a munkaerőpiaci hozadékokkal igazolnának. Nem nehéz belátni, hogy ez a felfogás milyen következményekkel járna nagyon sok hazai szak jövőjére nézve. Attól eltekintve, hogy adatokkal lehet cáfolni Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes azon kijelentését, hogy

„senki nem akar genderológust foglalkoztatni, következésképpen képezni sem kell”,

gyorsan világossá vált Gulyás Gergely keddi sajtótájékoztatója alapján, hogy a kormányt valójában nem az érdekli, hogy hányan és milyen munkakörökben helyezkednek el sikeresen a társadalmi nemek mesterszak elvégzését követően, ugyanis a kormány „elvi gondjai” miatt utasítja el a képzést a magyar állami egyetemeken.

Az idézett elvi problémák és a hozzácsatolt rövid magyarázat Gulyástól miszerint a „kormánynak világos véleménye az, hogy az emberek férfinak vagy nőnek születnek, olyan életet élnek, amilyet kívánnak, de a magyar állam közpénzből megvalósuló oktatási tevékenységet ezen túlmenően nem kíván ilyen területen finanszírozni” felállítják az isteni törvény versus természeti-biológiai törvény kettősséget, mint kizárólagosan létező lehetőségeket.

Állítják mindezt úgy, mintha nem létezne, Magyarországon is, feminista keresztény teológia!

A kormányzati érvelés ezen pontján válik világossá az ideológiai megfontolás a gender-szempontjából közelítő tudományos felvetésekkel szemben. A társadalomtudományok és humántudományok ismeretelméleti megközelítései abból indulnak ki, azt vetik fel, miként gondolkodjunk azokon az életünk lényegi részére kihatással lévő kérdéseken, önmagától értetődőnek tűnő napi gyakorlatokon és fogalmakon, amelyek nem eleve adottak, hanem a szocializálódás következtében, az adott társadalmi-kulturális-politikai közegekben tesznek szert rutinszerű működésre és nyernek értelmet, jelentést.

Az állam nagyon is jól érti, ha vezető politikusai tudatosan megfogalmazni így nem is tudnák, hogy ezek a kérdésfelvetések elengedhetetlenek ahhoz, hogy gondolkodó, felelős, önmagukra, egymásra és a környezetükre is tudatosan reagáló állampolgárok, egyének és közösségek tagjai legyünk. Hogy például az aktuális globális politikai színteret látva hajlandóak legyünk kritikusan átgondolni Reinhart Kosellecknek azon mondatát, amely az ellenségképzés banalitásáról és az egyéni felelősségről szól:

„Az ellenségfogalmak nem az éj leple alatt keletkeznek. Kész formulák, mindazonáltal az emberek in actu egyedivé teszik őket, és így a cselekedetek részévé válnak.”

Azaz képesek legyünk annak belátására, hogy saját empirikus tapasztalatainkat intézményesült keretekben, struktúrák mentén élhetjük meg és tudjuk felismerni értelmüket a személyközi viszonyokban is.

A társadalmi nemek tanulmánya legfőképp erről szól, nem leválasztható altémája más tudományterületeknek. Interdiszciplinaritását különböző tudományterületekhez való kapcsolódása adja adott kérdések, módszertanok és prioritások mentén, önállóságát pedig az, hogy egy koherens ismeretelméleti mátrix és logikai rendszerben formál meg számunkra kérdéseket, legyünk akár politológusok, szociológusok, nyelvészek, történészek, antropológusok, irodalmárok, jogtudósok, művészek, filozófusok vagy pszichológusok. Arról, hogy

globálisan és lokálisan, történetileg, kulturálisan, teológiailag, geopolitikailag és ismeretelméletileg hogyan voltak, vannak és lehetnek a társadalmi nemek és a szexualitások bizonyos logika mentén megkonstruáltak, hogy ennek milyen következményei vannak az egyénekre, személyközi viszonyokra és közösségekre, hogyan változtak ezek az idők folyamán, korszakonként, hogyan és milyen hatással voltak és vannak az adott esetben biológiaiként, vagy ahogy Gulyás Gergely fogalmazott, „isteni törvények szerint” felfogott szexusra,

de arra is, hogy aztán milyen eszmetörténeti irodalom kötődik ezekhez a változásokhoz. A társadalmi nemek tanulmánya és határterületei arra is reflektálnak, hogyan tegyük elismertté azokat a szempontokat, módszertani megfontolásokat is, amelyek a modern tudományokban a mai napig láthatatlanok, illetve szándékoltan láthatatlanok voltak például a különböző történeti és irodalmi kánonokban, továbbá a közbeszéd alakítóinak kiválasztódásában.

Hogy a társadalomtudományos kutatásoknak a különböző szexuális kisebbségek és a nők különböző csoportjai ne csak tárgyai, hanem alanyai, alakítói lehessenek, ahol nem csak egy adott és egyéni nézőpont szerinti megismerési séma kitöltéséhez járulnak ezek a csoportok hozzá, mint vizsgálandó egzotikum, hanem új, ismeretelméletileg fontos és releváns szemszögeket jelenítenek meg, amelyek képesek alakítani a róluk folytatott különböző párbeszédet és diszkurzusokat.

Szekularizáció és illiberalizmus

Ahogy Hollik István, KDNP-s képviselő hétfőn este a Hír TV-ben megfogalmazta a Társadalmi Nemek Tudománya szakkal kapcsolatban, azért tiltandó a szak, mert nem illeszkedik a keresztény értékrendbe: „nem egy tudomány, hanem egy ideológia, ráadásul szorosan köthető a liberális ideológiához”. Kövér László Kurultájon megfogalmazott mondata egyenesen a területek megszállásának előőrsének tartja a tudat megszállását. A gyarmatosítók, ahogy mondta: „megtámadják a nemi, családi, vallási és nemzeti önazonosságát, meg akarják hamisítani a múltját, és el akarják venni a jövőjét, vagyis az áldozatot úgy összezavarják, hogy már szó szerint azt se tudja, fiú-e vagy lány, honnan jön, hová tart és kihez tartozik”.

Ezek a paranoid viszonyokat felfestő megszólalások alapvetően azért is tűnhetnek meglepőnek még a magyar belpolitikát közelről figyelőknek is, mert még mindig a Peter Berger vallásszociológus által már a kilencvenes években kritikusan megcáfolt „szekularizációs elmélet” bűvkörében élünk. A hegemón, döntően nyugati liberális jogelméleti, alkotmányjogi, államelméleti, emberi jogi felfogások ugyanis többnyire ma is aufklérista nézőpontból fogalmazódnak meg, amely szerint a vallási érvelések, a vallások, mint intézmények fokozatosan visszaszorulnak az idő előrehaladásával és ez lenne a „modern fejlődés” „felzárkózásra érdemessé” vált trendje, a rendszerváltásokat követően a posztszocialista országokban is.

Régiónk illiberális fordulata pontosan a rendszerváltást követő jogi „modernitásnak” a rejtett politikai anti-szekularitásából ered, amely a vallási intézményrendszert és szokásokat újrastrukturálja s ez adja illiberális rezsimének kulturpolitikai alapvetéseit. Ez a nacionalizmust újfajta kulturális-keresztény köntösbe bújtatja, aminek a szerepe egyszerre elítélni a dekadensnek nevezett, „szekulárisnak” (a kormány érdekei szerint egy nem eléggé keresztény) kikiáltott nyugati liberális demokráciákat, a gyarmatosító zsákutcás európai integrációt, és meghúzni Európa keleti „kereszténynek” és „fehérnek” vágyott határait.

Ez a „varázstalanított vallásosság” és az eddig erőteljes „felzárkózás a centrumországokhoz-diszkurzustól” való éles elhatárolódás, lényege, hogy a nyugati szabadság vágya már nem része a jólét elérését célzott ideálnak.

Az illiberális fordulatban az újracsavarozott nacionalizmusnak szükségszerű eleme a moralizáló vallási-kulturális abszolútumként felfogott „keresztény” értékrend, mint civilizációs mátrix felállítása, amely eleve nyugatellenes, eleve iszlámellenes, kulturalizálja a vallást és ezzel az állampolgárságot, biologizálja az ideálisnak tartott nemi szerepeket a társadalomban, és szándékosan elutasítja az egyetemesnek tartott isteni (Ég) és természeti (Föld) törvényeken kívül eső társadalmi, kulturális elgondolást a testről, a lehetséges társadalmi szerepekről, államelméletről és politikai közösségekről.

Ebben a nacionalista valláserkölcsi értelmezési keretben a „végső harc” eljövetele az állandó igazodási pont, ahol  mindenki (Ferenc pápát is ideértve) aki nem lokális, „Isten adta egyetemességben” és keretben gondolkodik a menekültekről, vagy felveti és elemzi társadalmi-hatalmi-nyelvi konstrukciók meglétét, az hamis és az az ideálisnak követelt rendet forgatja fel, s mint ilyen, legitim ellenség.

Ebben az általános ideológiai harcban jön kapóra a kormányzatnak látszólag „csak” a társadalmi nemek tudománya elleni harc,  és az oktatás szankcionálása.