Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Tízezrek tüntettek Seehoferék gyűlöletkeltő politikája ellen Münchenben

Ez a cikk több mint 5 éves.

Esős időben, vasárnap délután egykor, a müncheni Goetheplatzon többezer ember gyűlt össze, hogy tiltakozzanak a bajor kormánypárt, a CSU félelemkeltő politikája, valamint a bajor társadalom jobbratolódása ellen. A hivatalos rendőri közlés szerint az indulásnál hozzávetőleg kétezren lehettek, később pedig már ötezren. A tiltakozók száma folyamatosan növekedett, ahogy a menet végigvonul a város utcáin: a rendőrség becslései szerint húszezren, a szervezők szerint ötvenezre voltak a menet végállomásánál.

(Fotó: Twitter / mickjosi)

Az előzetes terveknek megfelelően a megmozdulás több kisebb tüntetést / állomást is magába foglalt: a kezdőponton a menekültek befogadásáért és a rasszizmus ellen, későbbi pontokon pedig lakhatási, munkaügyi, szociálpolitikai kérdéseket tematizáltak, de kiálltak a nők és szexuális kisebbségek egyenlőségéért is. A menet a Königsplatzon ért véget.

A #ausgehetzt („felhergelve”, „felheccelve”) névre hallgató megmozdulást több mint 130 civil szerveződés és intézmény támogatja, köztük a bajor főváros két színháza, a Kammerspiele és a Volkstheater is csatlakozott.

Az elmúlt napokban a CSU közösségi médiás és offline kampányt is indított a tüntetés ellen. A #ausgehetzt látványelemeire hajazó, autók által vontatott plakátokon a bajor kormánypárt a politikai illendőség és normalitás fontosságát hangsúlyozta és ezzel próbálta negatív színben feltüntetni a tiltakozókat.

A pártnak nem ez volt az egyetlen dobása a tüntetés ellen: a CSU városi frakciójának vezetője azt követelte Dieter Reiter szociáldemokrata polgármestertől, tiltsa meg a Kammerspielenek, hogy a tüntetésen való részvételre buzdítson, és szankcionálja az intézmény vezetőjét, Matthias Lilienthalt, aki az elsők között csatlakozott a tüntetés felhívásához. A CSU-s alpolgármester pedig múlt szerdán látványosan távol maradt attól a ceremóniától, amelyen meghosszabbították a Volkstheater igazgatójának, Christian Stüklnek a megbízatását.

Lilienthal a Bayerische Rundfunknak nyilatkozva a kínai kommunista párt módszereihez hasonlította a CSU viselkedését.

A CSU bajban van

Nem elég, hogy a bajor Keresztényszociális Unió (CSU) vezetőjének, Horst Seehofernek nem sikerült rákényszerítenie akaratát Angela Merkelre, és csak nagyon enyhe szigorításokat tudott elérni a menekültpolitika területén, de menekültellenes retorikájával saját népszerűségét is jelentősen ledolgozta. Mint arról korábban mi is beszámoltunk, már a CDU-CSU szavazóinak többsége sem szeretné, ha Seehofer maradna a szövetségi belügyminiszter, sőt a CSU-n belül is centrista platform szerveződik ellene.

„A populistákat szart sem érdekli a nép” – transzparens a tüntetésen. (Fotó: Twitter / Sepp Dürr)

Az Azonnali tegnap arról írt, Seehofer bajait tovább szaporítja, hogy régi riválisa, a CSU-s bajor miniszterelnök, Markus Söder is megpróbál kihátrálni Seehofer mögül.

Október 14-én törvényhozási választásokat tartanak Bajorországban, és az elmúlt ötven évben a régiót majdnem végig egyedül kormányzó CSU elveszítheti parlamenti többségét. A júliusban készült közvélemény-kutatások rendre 38-39 százalék köré mérik a pártot, a második helyezett Zöldek támogatottsága pedig ezzel párhuzamosan növekszik.

Seehofer orbáni gyökerű menekültpolitikája tehát nem látszik kifizetődőnek.

(via Die Zeit / Der Spiegel / Abendzeitung, Bayerischen Rundfunk)