Ferencváros dinamikusan fejlődik. Ha az Üllői útról besétálunk a kerület közepe felé, építkezések tucatjaiba botlunk, a régi bérházak helyére új építésű csodák nőnek, van ökoház, kerítéssel körbevett játszótér, trendi étterem, a következő hónapban nyíló kávézó.
Ferencváros dinamikusan fejlődik, de azért az utcák vadiúj ékességei közt még mindig megtaláljuk a bedeszkázott ablakú egyszintes épületeket, a gangos házak falán nem egy helyen ki van írva az omlásveszély, vannak utcák, ahol jóformán nyoma sincs még a megújulásnak.
A Gát utca is közéjük tartozik, melynek ékessége az elején található, neoromán stílusú Kaniziusz Szent Péter templom, büszkesége pedig, hogy több házában is lakott József Attila. Az utca a mai napig őrzi a múlt század fordulóján épült munkáslakásokat, a maguk omladozó-düledező formájában. Ki tudja, meddig.
Ferencváros ugyanis dinamikusan fejlődik, a városrehabilitációs program keretében. 2010 után a fideszes többségű önkormányzat a javarészt uniós forrásokból, illetve a magyar adófizetők pénzéből felújított bérlakásokat előszeretettel adta ki a Fideszhez közel álló bérlőknek (Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter tanácsadója például panorámás önkormányzati ingatlanhoz jutott így, a férjéhez hasonlóan), a 444.hu tényfeltáró cikksorozatából pedig az is kiderült, hogy a képviselők és rokonaik jócskán a piaci ár alatt bérelték az önkormányzati ingatlanokat, amelyet aztán akár féláron felvásároltak (még egyszer tehát: közpénzből felújított önkormányzati bérlakásokról van szó), hogy aztán magas áron eladják őket.
Csak egy példa az említett cikkből: Weiszgáber Brigitta, a kerületi turisztikai információs központ vezetője piaci alapon bérelt Viola utcai lakását Szabó János ingatlan értékbecslő 13,3 millióra értékelte. Az ingatlan.com-on a hasonló lakásokat bőven 30 millió forint felett árulják. Weiszgáber Brigitta a becsült ár feléért, 6,65 millió forintért meg is vásárolta a lakást. Ám ezt az összeget sem kellett kifizetnie az önkormányzatnak, mert kedvező fizetési haladékot is kapott: a vételárat csak 2030-ig kell kifizetnie.
Közben a lakás felkerült az ingatlan.com-ra, ahol 31-32 millióért hirdették meg.
És míg a Ferencvárosban sorra derültek ki a gyanús lakásügyek, az ingatlan- és az albérletárak is az egekbe szöktek (ennyi felújított és új építésű ingatlan mellett ez nem is csoda…). A dzsentrifikáció nem állt meg, a régi bérházakból sorra szorítják ki a szegénységben élőket, akiknek jobb esetben cserelakásokat kínáltak, rosszabb esetben az utcára tették őket.
A Város Mindenkié csoport tavaly tavasszal „lakásavatót” rendezett a ferencvárosi képviselőknek és rokonaiknak, akik a kerületben olcsó önkormányzati lakásokat bérelnek – elsősorban azoknak, akik már ötödik éve bérelték a köztulajdonban lévő ingatlanokat, és akár fél áron meg is vásárolhatták azokat. „Külön ünneplést érdemelnek a képviselők az Európai Unió forrásainak kreatív felhasználásért, hiszen a lakások egy része uniós támogatásból felújított épületekben található” – írták akkor közleményükben.
2015 telén a Vaskapu utcában az önkormányzat a gázt és a villanyt is kikapcsolta egy omladozó bérházban, lényegében kényszerítve az ottmaradt családokat (köztük gyerekeket és egy terhes asszonyt) arra, hogy elhagyják ingatlanjaikat. Tény, hogy az ottmaradtak mind önkényes lakásfoglalók voltak: az egyik családot például kisebb tartozásuk miatt tették ki szociális bérlakásukból, a Vaskapu utcai bérház egyik üresen álló lakásába azért költöztek be, hogy legyen tető a fejük fölött télre.Az ingatlant az önkormányzat évtizedek során hagyta végképp lerohadni, végül azonban eladták, az ott élők többségének pedig hasonlóan rossz állapotban lévő cserelakásokat ajánlottak fel. A kerületben már akkor is mintegy 260 önkormányzati lakás állt üresen, ám az önkormányzat a „problémásnak” bélyegzettek számára semmilyen segítséget nem nyújtott, egész egyszerűen az utcára száműzte őket.
A szegénységben élők kiszorítása a külkerületekbe hosszú évek óta zajló folyamat. Az önkormányzatok a szociális bérlakások egy részét üresen tartják, másokat a bérlők újítanak fel (saját költségükön), aki viszont nem tud fizetni, az mehet az utcára, a városvezetés nem foglalkozik velük. Csakhogy Magyarországon – és ezen belül a fővárosban különösen – folyamatosan nőnek az albérletárak. Az, aki egy szociális bérlakás költségeit nem tudja megfizetni, annak mégis hogyan lenne esélye arra, hogy piaci alapon albérletbe költözzön?
Mindez az átgondolatlan és felelőtlen lakáspolitika hatására egyre érezhetőbbé válik.
Tudjuk, hogy jelenleg is több százezer magyar ember él lakásszegénységben, Rengetegen vannak eladósodva, sokan fűteni nem tudják telente az otthonaikat (miközben a magyar állam folyamatosan takargatja, hányan halnak meg kihűlés következtében). Az, hogy családok kerülnek az utcára, mert fizetésképtelenek, ebből a szempontból nem izgatja a politikusokat – miközben a hajléktalanság kriminalizációját immár Alaptörvénybe írták, arról azonban semmi hír, hogy vajon miféle megoldást keres ezrek és ezrek problémájára a kormány.
Itt van például Marek esete.
A 47 éves férfi a kereskedelemben dolgozik. Története akkor kezdődött, amikor élettársával összeveszett, és ki kellett költöznie a lakásból. Volt párja édesanyja azonban felajánlotta neki, hogy költözzön be az ő Tűzoltó utcai szociális bérlakásába, eltartási szerződést is kötöttek volna, ezt azonban az önkormányzat nem hagyta jóvá.
Amikor az idős asszony meghalt, Marek nem költözött ki a bérlakásból. A bérleti díjat és a közüzemi számlákat pontosan fizette. Az önkormányzat azonban eladta az ingatlant, az ott lakóknak pedig cserelakást ajánlott fel. És bár Marek valójában nem volt jogosult a bérlakásra, kiköltözni sem volt hajlandó, mivel nem volt hova (és miből mennie). Így végül utolsónak maradt az egész házban, az önkormányzat pedig végül csak felajánlott neki egy bérlakást, a Gát utcában. Egy éves szerződést kötöttek.
A szerződés idén március végén járt le. Az egy év alatt Marek a Gát utcában is pontosan és időben fizette a számlákat és a bérleti díjat is. Mivel sem márciusban, sem később nem kapott semmilyen értesítést az önkormányzattól (a számlák viszont jöttek, ő pedig be is fizette azokat), végül áprilisban ő maga ment be megérdeklődni, hogy mi a helyzet. Azt a választ kapta, hogy 30 napon belül értesítik az önkormányzat döntéséről.
Az idő azonban telt, elmúlt a 30 nap, aztán még ugyanannyi. Értesítés az ő címére nem érkezett.
E hét csütörtökén azonban egy végzést talált az ajtajára ragasztva, amelyben az önkormányzat jelezte: hétfőn reggel 10 órakor az ingatlant el kell hagynia, végleg. Mehet, amerre lát.
Mareknek tehát mindössze egy munkanapja volt arra, hogy kiderítse, mégis miért teszik utcára. Sok mindent nem sikerült kiderítenie, az önkormányzatnál annyit jeleztek neki, hogy korábban küldtek értesítést, de ő állítja, hogy ilyet nem kapott, pedig minden levele meg szokott érkezni – pont egy ilyen fontos tűnne el?
Cserelakást, másik önkormányzati albérletet nem fog kapni, így is „problémásnak” van elkönyvelve, hiszen az előző albérletben önkényesen lakott.
Az, hogy a számlákat és a bérleti díjat pontosan fizette, hogy van állása, hogy van egy kisfia, akit volt feleségével megosztva nevel, és aki idén szeptemberben megy iskolába, mind nem számít. Négy napja van arra, hogy felszámolja az egész eddigi életét.
„Az önkormányzati bérlakás díja 12 ezer forint, még néhány ezer megy a közüzemi számlákra. Hirtelen kellett néhány nap alatt albérletet találnom, ha nem akartam utcára menni. Most olyan helyre megyek, ahol összesen havi körülbelül 120 ezret kell majd fizetnem. Ami azért jelentős különbség” – mondja Marek.
A férfinek nincsenek illúziói, vasárnap délelőtt nekilátott a csomagolásnak. De azzal azért tisztában van, hogy az élete jelentősen nehezebb lesz. Az, hogy nem kap másik önkormányzati bérlakást, óriási érvágás számára, hiszen a fizetésének ezentúl szinte az egészét lakhatásra kell majd költenie.
Ráadásul az, hogy mindezt ilyen hirtelen, a semmiből kell megoldania, szintén nehezít a helyzetén, pláne a jelenlegi albérletárak mellett. Talált magának helyet, de nem szívesen költözik, ráadásul messzebb lakik majd a fiától.
Ha mást nem, azt ez a történet is megmutatja, hogy az önkormányzat milyen kevéssé törődik a helyi lakosokkal és az ő életükkel. Marek a kerületben nőtt fel, és bár tagadhatatlan, hogy voltak hullámvölgyek az életében, tisztes, de szűkös életet épített ki magának.
Pedig – ezt ő maga is elmondta, többször is, miközben egyszobás lakásában isszuk a kávét – lehetne a helyzete sokkal rosszabb is. Van munkája, annyi spórolt pénze, amennyit most az albérletbe beleölhet, de ennél többre most egy jó ideig nem is gondolhat, hiszen pusztán azzal, hogy költöznie kell, elveszti azt a kevés biztos hátteret is, amit ki tudott magának építeni.
Ferencváros dinamikusan fejlődik. Önkormányzati bérlakásokon gazdagodnak a kormányközeli ügyeskedők, ingatlanok állnak üresen ahelyett, hogy a rászorulók kapnák meg őket, szegénységben élőket költöztetnek a város peremére, hogy mind kevésbé legyenek szem előtt, családok kerülnek az utcára, mert nem tudják már az alacsony bérleti díjakat sem fizetni, a hajléktalan embereket pedig büntetik, ha az utcán tartózkodnak. És mindeközben Marek csütörtökről hétfőre felszámolja az egész eddigi életét.
Tanulsága egy ilyen történetnek nincs. Legfeljebb annyi: ma Magyarországon a szegénységet az állam sokféleképp bünteti. És ez nagyon nincs így jól.
