Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Orbán ellen tüntettek Izraelben

Ez a cikk több mint 5 éves.

Tüntetők állták el Orbán Viktor útját Jeruzsálam a Jad Vasemnél, azaz a Holokauszt Áldozatainak és Hőseinek Izraeli Emlékhatóságának épületénél. A magyar miniszterelnököt már akkor bekiabálásokkal fogadták, amikor délután megérkezett a múzeumhoz:

Miután Orbán befejezte látogatását az emlékhelyen, mintegy tucatnyi tüntető állta el a kijáratot, jelentős ideig feltartóztatva ezzel a miniszterelnököt és kíséretét:

A tiltakozók magyar nyelvű transzparensekkel is készültek, amelyeken többek között a „Soha többé!” felirat is szerepelt. A tüntetők azért demonstráltak, mert a Jad Vasem fenntartások nélkül fogadta Orbánt, aki antidemokratikus intézkedései mellett és Soros György, azaz egy magyar állampolgárságú zsidó ellen folytat kampányt, és általában véve felelősnek tartják a magyarországi és a nemzetközi antiszemitizmus erősödéséért.

Orbán szerdán érkezett Izraelbe kétnapos látogatásra, Netanjahu miniszterelnökkel tartott sajtótájékoztatójáról itt írtunk.

Frissítés (20:35): A tüntetést az Amnesty International izraeli szervezete kezdeményezte.

(Jerusalem Post, via 24.hu)