Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Az Egyesült Királyság hatóságai is elválasztják a határsértők gyerekeit a szüleiktől

Ez a cikk több mint 5 éves.

Lehetséges, hogy akár több száz gyereket is elválasztanak évente szüleitől vagy gondviselőiktől a brit bevándorlásügyi hatóságok, figyelmeztet az Óvadék az Őrizetbe Vett Bevándorlókért Egyesület (Bail for Immigrant Detainees – BID).

Csak ebben az évben 155 olyan szülő ügyével foglalkozott a szervezet, akiket elválasztottak a gyereküktől a hatóságok, mikor határsértésért őrizetbe vették őket. A BID átlagosan 170 ilyen esettel foglalkozik évente. Miközben a brit belügyminisztérium belső utasításában tiltja a hatóságoknak, hogy gyereket válasszanak el szüleiktől, ha ennek állami gondozásba vétel lenne a vége, az elmúlt 16 hónapban a BID 3 ilyen családot is talált.

2013-ban a szervezet tanulmányban vizsgált 111 esetet, amelyekben bevándorló szülőket összesen 200 gyerektől választottak el. A gyerekek közel fele nevelőszülőkhöz, vagy hatósági gondozásba került szüleik fogvatartásának idejére. 15 esetben utasítottak ki, vagy szállítottak vissza az Egyesült Királyságból szülőket a gyerekeik nélkül. 2014-ben 47-ből 11 szülőnek kellett elhagynia az ország területét gyerekétől megfosztva.

„Ennek [a gyakorlatnak] a hatása pusztító és hosszútávú. Azok a gyerekek, akiknek a szüleik ügyfeleink fejlődésükben elmaradottak, viselkedési problémáik lettek, és rémálmok gyötrik őket. A későbbiekben is folyamatosan attól rettegnek, hogy a szülőt, vagy a szülőket eltávolítják mellőlük.”

– nyilatkozta Celia Clarke, a BID igazgatója.

A szervezet közlése szerint nem lehet pontosan megmondani, hogy hány gyereket választanak el szüleiktől a brit hatóságok, mivel az angol belügyminisztérium kéréseikre sem hajlandó adatokat szolgáltatni ezekről az esetekről.

Az Egyesült Államok hasonló, de jóval nagyobb volumenű, és kíméletlenebb gyakorlata ellen általános tiltakozások folynak Amerikában és szerte a világban. Trump elnök a tiltakozások hatására azóta visszakozott, és elnöki rendeletben utasította a hatóságokat a nagyobb körültekintésre, ennek pozitív hatása egyelőre azonban még nem biztos.

Forrás: The Guardian, BID