Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Betiltották az isztambuli melegfelvonulást, több száz ember mégis részt vett rajta

Ez a cikk több mint 5 éves.

Isztambulban július elsejére tervezték az éves melegfelvonulást. Ugyan a rendőrség a nap folyamán visszavonta a felvonulásra adott engedélyt, már nem tudták megakadályozni: a tiltás ellenére 300-400 ember gyűlt össze a belvárosban, akiket a rendőrség csak többszöri próbálkozásra tudott csak feloszlatni.

A felvonulást eredetileg hat órára tervezték a Taksim térre, azonban a tiltás miatt csak később, és nem a térre, hanem egy ahhoz közeli hátsó utcába gyűltek össze párszázan.

A rendőrség komoly erőkkel azonnal oszlatni kezdte a tömeget, persze ez nem ment egyszerűen: miután az emberek többszöri felszólításra sem voltak hajlandóak elmenni, könnygázt vetettek be.

Komolyabb összecsapás ugyan nem történt, de több mint egy órájába telt a rendőrségnek, hogy megszüntesse az engedély nélküli gyülekezést. Összesen öt embert vettek őrizetbe.

A 16 éve hatalmon lévő iszlamista Recep Tayyip Erdogan maga is többször kijelentette, azon fáradozik, hogy országát és annak lakosságát vallásosabbá tegye. Ez jól látszik az olyan intézkedéseiből is, mint például a hittanórák kötelezővé tétele az általános iskolákban, az egyházi iskolák számának állandó növelése, vagy például, hogy pár éve az állami kollégiumokban dolgozó pszichológusokat imámokra cserélték le. 2015-ben a Vallásügyi Minisztérium egyedül annyi pénzt kapott, mint a külügy és a belügy együttesen.

A társadalmon azonban nem látszik, hogy nagyobb hangsúlyt fektetne az iszlám vallás gyakorlására, mint két vagy három évtizeddel korábban. A törökök alkoholfogyasztása például az utóbbi tizenöt évben nemhogy nem csökkent, hanem majdnem megduplázódott, annak ellenére, hogy Erdogan hatalomra kerülése óta az alkoholos italokra kivetett adók közel 300 százalékkal emelkedtek.

A mai melegfelvonulás pedig ismét egyértelmű jele volt annak, hogy Törökország nem kér a vallási demagógiából. Ugyan kevesen tudják, de anno az Ottomán Birodalom volt az első állam, ami dekriminalizálta a homoszexualitást még 1858-ban, több mint egy évszázaddal megelőzve a legtöbb nyugati államot. Az 1970-es évektől kezdve pedig egyre több melegjogi mozgalom is létrejött az országban, az 1985-ben alapított Radikális Demokrata Zöld Párt megalakulásával pedig már politikai képviseletük is lett.

Fotó: Pride-felvonulás Isztambulban 2018.07.01-én.

Az első melegfelvonulást 1993-ban Isztambulban tartották, ezt azonban a rendőrség még feloszlatta. Ehhez képest a huszadik isztambuli melegfelvonuláson 2013-ban már több mint 100 ezer ember vett részt. Sőt, Ankarában is rendeznek éves szinten felvonulást, de volt már Pride a Közép-Anatóliában található, mindössze 280 ezer lakosú Çorumban, vagy az Isztambulhoz közeli 40 ezres Kocaeliben is.

Az egészben a legérdekesebb pedig az, hogy eddig egyetlen rendezvényt sem kellett kordonok közé zárni, több mint másfél évtizedes iszlamista kormányzás ellenére soha sehol nem jelentek meg ellentüntetők, akik megzavarták volna az eseményt.

A mai török társadalmat mi sem jellemzi jobban, mint a melegfelvonulás: nem ellentüntetők által dobált kövektől kell tartani, hanem a rendőrök által kilőtt könnygázgránátoktól – a magyar helyzet tökéletes ellentéte.