Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

A világ egyik legjelentősebb tudományos lapja is kiáll a Tudományos Akadémia mellett

Ez a cikk több mint 5 éves.

Ma számoltunk be arról, hogy a visegrádi országok összes tudományos akadémiája nyilatkozatban állt ki a Magyar Tudományos Akadémia autonómiája, és a magyar tudományos kutatás szabadsága mellett. Mindeközben kiderült, hogy a világ talán legjelentősebb tudományos magazinja a Nature is komoly aggodalmaknak adott hangot szerkesztőségi cikkben a magyar kormány MTA költségvetését átalakító döntése miatt.

A cikk röviden vázolja azokat a félelmeket, amelyek az Európai Unióban egyre inkább terjednek a magyar demokrácia állapotával kapcsolatban, de megjegyzi, hogy azért eközben a magyar tudományosság „virágzásnak indult”, nemzetközi színtéren is versenyképes kutatóközpontok épültek ki.

A cikk szerzője ezt a pozitív folyamatot annak a politikának tulajdonítja, hogy mindezidáig a kormányzat a tudományos élettel kapcsolatos döntéseket a tudományos élet szereplőire hagyta. Kiemeli Pálinkás József korábbi MTA-elnök munkásságát, méltatva Pálinkás eredményeit, amelyekkel sikerült a semmiből széleskörű támogatási rendszert létrehozni a tudományos műhelyek támogatására. Mindezt a munkát „példaértékűnek” titulálja a szerző, megjegyezve, hogy ez a folyamat sikeresen visszafordította az addig tapasztalható „agyelszívási folyamatot” a Magyarország tudományos közegében.

Szomorúan állapítja meg a szerző, hogy Pálinkást egy hete Orbán Viktor felmentette a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal éléről.

A cikk részletesen foglalkozik a kormány tavalyi CEU-ellenes kampányával (erről itt írtunk), jelezve, hogy a CEU elvesztése „jelentős visszalépést eredményezne” az ország számára.

A cikk azzal zárja sorait, hogy leszögezi: a kormányzatnak a továbbiakban is érdemei szerint kellene támogatnia a tudományos élet szereplőit, és biztosítania kéne a jó minőségű, hosszú távú kutatások lehetőségét Magyarországon, amelyek előmozdítanák a kormány törekvéseit a tudományos innováció terén.

Forrás: nature.com