Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Elindul Orbán kisvasútjának bővítése

Ez a cikk több mint 5 éves.

A felcsúti kisvasút meghosszabbításának elindításáról beszélt Tessely Zoltán, Felcsút és környéke fejlesztéséért felelős miniszterelnöki biztos a Fejér Megyei Hírlap hasábjain. Tessely – akinek választási ígéretei között is szerepelt a vonal bővítése – vasárnap ült össze néhány Felcsút környéki település vezetőjével, és közösen átbeszélték a fejlesztési lehetőségeket. Erről a találkozóról számolt be egy cikkben a megyei lap.

A miniszterelnöki biztos a találkozón a térség fejlesztések szükségességét indokolva azt hangsúlyozta, hogy a környék a rendszerváltozás előtti évtizedekben „büntetés alatt” élte mindennapi életét, meglévő értékei éppenséggel negatívumnak számítottak, elmaradtak a fejlesztések. A kastélyok és udvarházak, a háború előtti korszerű agrárgazdaságok pedig hátránynak minősültek, és „a természeti környezet szépségeit sem aknázták ki”.

Tesselyék elsősorban „a helyi lakosságnak kívánnak új perspektívákat adni”,  és a turizmus vérkeringésébe bekapcsolódni a térség felemelésével:

bölcsőde, új általános iskola, a tágabb térség sportrégióvá alakítása és új turisztikai beruházások indítása mellett a tudósítás szerint napirenden van a Vál-völgyi Kisvasút Vértesacsa felé való felújítása is.

Arról nem közölt információt a lap, hogy pontosan mikor indulnak a munkák, milyen forrásból és mennyi pénzből.

Ahogyan arról korábban mi is írtunk, áprilisban négy milliárd forintnyi támogatásban részesült a felcsúti kisvasút és stadion. Igaz, akkor meghosszabbításról nem volt szó, a projekt keretében a Vál-völgyi Kisvasút nyomvonala mentén 2,5 milliárd forintból kialakítandó „egyedi élménypontokra” különítették el a forrást.

(FEOL, via Magyar Narancs)