Hogy ne maradj le, értesítünk a nap 1-2 legfontosabb cikkéről a Mércén. Jöhet?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

„Biztos, hogy nem gyűlölni jöttél a világra!”

Nagy Szilvia beszéde a Budapest Pride megnyitóján hangzott el, változtatás nélkül adjuk közre:

Fotó: Csoszó Gabriella/FreeDoc

Évről évre a Budapest Pride megnyitók színpadán történeteket mesélünk magunkról, olyan történeteket, amelyek igazak számunkra, és reméljük, hogy összecsengenek mások igazságával. Sokat gondolkodtam, hogy az én történeteim közül melyik az, amelyiket most a legfontosabb lehet elmondanom. Ez a történet arról szól, hogy szerintem hogyan lehet embernek lenni abban az embertelenségben, ami körülvesz minket. Találtam egy idézetet, ami idepasszol, ahogy majd hallani fogjátok. Az idézet Marshall Ganztól való, aki a Harvardon tanít közösségszervezést, és maga is részt vett alulról jövő mozgalmak létrehozásában. Valahogy így szól: „Vezetőnek lenni azt jelenti, hogy vállalod a felelősséget azért, hogy másokat egy közös cél elérésére ösztönzöl, bizonytalan és kétségekkel teli időkben.“

A személyes történetem ott kezdődik, hogy én egy nagyon jó tanuló, jól viselkedő, visszahúzódó kisgyerek voltam. Azt tanultam, hogy tekintettel kell lenni másokra, nem szabad felemelni a hangomat, szót kell fogadni a felnőtteknek. Felnőttként azután nagyon sokáig úgy éltem az életem, hogy mindenben, amit csináltam, a fő szempontom az volt, hogy szeressenek az emberek, hogy jó véleménnyel legyenek rólam. Ne okozzak konfliktust, ne hozzak kellemetlen helyzetbe másokat, ne csináljak problémát. Ez megmutatkozott a munkámban, a társas kapcsolataimban. Egyrészt majd meggebedtem, hogy megmutathassam, ki vagyok, milyen vagyok, mi a mondanivalóm, másrészt rettegtem attól, mit fognak gondolni rólam az emberek, vagy hogy ha kifejezem azt, ami belül van, akkor nem fognak szeretni.

Nem mertem önmagam lenni, és amikor erre végül rájöttem, az végtelenül fájdalmas és szomorú volt. Úgy éltem az életemet, hogy sokszor nem a saját érdekeimet képviseltem, nem álltam ki magamért, az érzéseimért, az igazságomért, mert kedves ismerősök vagy éppen arctalan idegenek ítéletétől rettegtem.

Azt hiszem, nagyon sok embernek sajátja ez a történet, köztük nagy arányban találhatóak – nem egészen véletlenül – nők és LMBTQ-emberek, de magára ismerhet bárki, aki ebben az országban nőtt fel politikai vagy egyéb elnyomásban, kötelező egyféleségben, vagy éppen így szocializálódott szülők gyermeke.

Mit látunk, ha körbenézünk a politikában, a közéletben ma Magyarországon? Én zsarnoki hatalomvágyat, végtelen butaságot, fájó embertelenséget, az alapvető emberi tisztesség most éppen egyre nagyobb hiányát látom. Egymást marcangoló vadállatokká tett sokakat az egyre nagyobb szegénység, a félelem, a gyűlölet. Láttuk a tavaly év végén csúcsosodó #metoo kampánnyal szembeni reakciókban, láttuk az áprilisi országgyűlési választások előtt, alatt és után, láttuk a nevezetes szurikáta-ügy kapcsán, hogy csak néhányat említsek. Szekértáborok, barikádok épültek, és közösségeinken belül is néha egymás ellen fordultunk. Eltűnt a mozgástere a figyelő és értő párbeszédeknek, elfogyott a levegő a bátor kevesek körül. Szabadon garázdálkodik a döntéshozók körében az ostoba, felelőtlen, hozzá nem értő gondolat, és életekkel, sorsokkal úgy játszik, mint üveggolyókkal.

Látható, érezhető, hogy a migránsozás után, a sorosozás-civilezés közé be-be ékelődve már elkezdődött a kormánynak és propagandagépezetének újabb támadása a nők ellen, és a nemi szerepeiket szűknek tartó emberek, köztük az LMBTQ-közösségek ellen. Időutazunk az 50-es évekbe, ha nő vagy, szüljél, ha fiú vagy, ne balettozzál. Csak a jobbos, öngyűlölő buzi a jó buzi, különben is, Alex Soros. Ezek a tudományt, intelligenciát, egymás iránti tiszteletet, emberséget teljesen nélkülöző diskurzusok nem érdemelnek mást, mint köznevetséget, de az ország állapotát tekintve sokkal inkább sírni valóak. Itt tartunk ma. Mondhatnánk, hogy ennél nincs lejjebb, ha nem tudnánk, hogy igenis van.

Az LMBTQ-közösségeknek, és nemcsak nekik, szüksége volna egy mágikus fordulatra. Jó lenne, ha ezt a felénk tornyosuló történetet valaki átírná. Ne erre haladjon tovább ez a mese. Húzzunk itt egy képzeletbeli vonalat, írjuk oda mellé, hogy „ez van most“, és ebből kell építkezni. Hogy csináljuk?

Először is, személyes szinten meg kell értened és át kell érezned a következő mondatokat:

Bármilyen istent imádsz, bármiben hiszel vagy nem hiszel, az biztos, hogy nem gyűlölni jöttél a világra.

Egyedülálló, csodálatos lény vagy, és arra születtél, hogy megvalósítsd önmagad. Bármit mondanak mások, neked az a dolgod, sőt, kötelességed, hogy a lehető legteljesebb önmagad légy, hogy kifejezd azt, aki vagy. Ahogy Oscar Wilde mondta, „Légy önmagad. Mindenki más már foglalt.“ Senki más nem fogja képviselni úgy az érdekeidet, mint te magad, és hasonlóképpen, ha mások kénye kedve szerint élsz, akkor nem élsz igazán. Ajándékozd meg magad a legfantasztikusabb dologgal, amit ember átélhet: önmagad szeretetével. Tudom, miről beszélek, a másik oldalról jövök.

Lásd, már most, mennyire bátor vagy! Szembenéztél önmagaddal, könnyeken, haragon, félelmen, kitaszítottságon, kétségbeesésen át, és mégis itt vagy. Ne hagyd, hogy bárki elvegye a legbelső bizonyosságodat, a hitedet önmagadban, még ha néha nehéz is visszatalálnod hozzá.

Ismerd meg önmagad, keresd meg, miben vagy jó, tanulj az építő jellegű visszajelzésekből. Törekedj arra, hogy a lehető legjobb önmagad légy. Tudd, és emlékeztesd magad, hogy a vak gyűlölet nem rólad szól, hanem a gyűlölködőről. A gyűlölködéssel szembeni haragodat ne irányítsd magadra, de másokra sem. Mindenki keresi az útját, ki így, ki úgy. József Attila szavaival, “Érted haragszom, nem ellened.”

Bármit csinálsz, kérdezd meg magadtól: ezzel hidat építek vagy falat emelek? Közelítek vagy távolítok? Segítem a probléma megoldását vagy hátráltatom? Igen, akkor is, amikor épp posztolni készülsz Facebookon.

Mondd el a történetedet, és találd meg azokat, akik hasonló történeteket mesélnek. Keress egy közösséget, ahova tartozhatsz, ha nem találod, csináld meg és rád fognak találni hozzád hasonlók. Ne csináld egyedül, mert beleroppansz. Oszd meg a tudásodat, ezzel nemcsak másoknak segítesz, hanem magadat is tehermentesíted.

Légy türelmes. Sikerek nem születnek egyik napról a másikra, csak következetes, kitartó építkezéssel. Válassz értékeket, köteleződj el mellettük, de mindig légy kész felülvizsgálni őket. Tanulj meg a saját magad számára vállalható kompromisszumokat kötni, különben csak egy dühös alak leszel és elszigetelődsz másoktól.

Ha olyannal találkozol, akinek a munkája fontos számodra, mondd el neki. Ha megteheted, támogasd anyagilag egy-egy neked kedves civil szervezet munkáját. Ne felejtsd el, hogy akkor tudnak megjelenni a te saját szempontjaid a közösségért való munkában, ha belerakod őket.

És körbeértünk. „Vezetőnek lenni azt jelenti, hogy vállalod a felelősséget azért, hogy másokat egy közös cél elérésére ösztönzöl, bizonytalan és kétségekkel teli időkben.“ Ha készen állsz rá, légy közösségi vezető.

Így lesz mozgalom, ami most még nem az. Ha LMBTQ emberek sokasága közös célokért közösen tesz, ha egyszer majd szót emelnek, spontán tiltakoznak, önszerveződnek olyanok is, akiknek most elképzelésük sincs arról, hogyan foghatnának hozzá.

A Pride idén olyan munkát kezdett el, ami meggyőződésem szerint valódi eszközöket adhat ilyen tenni vágyó emberek kezébe. Képzéseket tartottunk vidéki városokban, és ahogy látni fogjátok az idei Budapest Pride fesztiválhónap alatt, néhány városban már idén megszülettek olyan LMBTQ tematikájú programok, melyeket helyi LMBTQ emberek, jövőbeni közösségi vezetők és csapataik hoztak létre. Ahogy haladunk előre, úgy tanulunk mi magunk is, a visszajelzéseket beépítjük a munkánkba, és jövőre még több városba fogunk eljutni, még több képzést fogunk tartani.

Merünk nagyot álmodni. Ti is merjetek, és adjatok reményt!

A címlapképet Csoszó Gabriella készítette.
Olvass tovább!