Ma 74 éve olyan esemény történt a második világháború legnagyobb náci megsemmisítő táborában, amely jelentőségében csak a varsói gettó ellenállásához mérhető, mégsem beszélünk róla szinte sohasem. Ekkor történt ugyanis a főtáborhoz közeli Birkenau (Brzezinka) melletti megsemmisítő komplexum ún. „cigány családi táborának” lázadása a tábor SS-es őrei ellen.
A magyar tragédia előszele
A Holokauszt történetének ennek az epizódjáról alig tudunk valamit. A tavalyi évfordulóra a cseh roma polgárjogi portál, a Romea.cz fordított le angolra egy, az eseményeket rekonstruálni igyekvő tanulmányt Michal Schusternek, a Theresienstadti Tábormúzeum történészének tollából, amely túlélőket, szemtanúkat is megszólaltatott.
1944. május 14-e éppen csak egy hónappal követi azt az időpontot, amikor az első magyarországi gettót a nácik létrehozták. Az egybeesés nem véletlen. A nácik által megszállt Lengyelország déli részén található Auschwitz a legnagyobb koncentrációs- és megsemmisítő tábor is volt, amelyben a vasúton a németek által megszállt Európából érkező zsidó transzportok döntő részét gázkamrákban gyilkolták meg. Kisebb részük, és például a közép-európai romák nagyobb része pedig a tábor kisegítő foglyaként dolgozott.
Április-május folyamán már körvonalazódott a táborparancsnok, Rudolf Höss számára, hogy a meggyilkolásra ideszállított magyarországi transzportoknak helyet kell csinálni Birkenauban, így a cigánytábornak, amelybe 1943 óta érkeztek foglyok, mennie kell. Az itt akkor tartózkodó 6 500 embert tehát közvetve éppen a magyar holokauszt kezdeti szakasza ítélte halálra.
„Ha akartok valamit, gyertek be!”
A romatábor összekötő tisztje, egy Bonigut nevű írnok, amikor május 14-én tudomást szerzett Höss terveiről, úgy döntött, felveszi a kapcsolatot a tábor politikai ellenállásával, így megkereste Tadeusz Joachimowski lengyel politikai foglyot, hogy elmondja neki, a 6 500 auschwitzi romát május 16-án tervezik elgázosítani, barakkjaikat pedig lerombolni. Joachimowskit arra kérte, megbízható roma barátain keresztül segítsen figyelmeztetni őket a halálos veszélyre. Bonigut elmondta, nem ért egyet az SS-el, és „nem akarja, hogy a cigánytábor lakói birkákként vonuljanak be a vágóhídra”. Azt is elmondta neki, hogy május 16-án, a gyülekezőt jelző gongszó lesz a jelzés amelyre az SS-ek a foglyok kiterelését megkezdik majd, erre kell kellően felkészülni.
Az akció lényegében sikerrel járt. Mikor ugyanis a kijelölt napon egy autóval és számos őrjárattal megérkeztek a németek, hogy kiürítsék a „családi tábort”, a barakkokból a gongszóra senki nem jött elő.
Egy német roma fogoly, Hugo Höllenreiner az édesapjával a barakkokban volt. Emlékei szerint amikor apja az SS kommandó érkezését hallotta éles hangon kikiabált rájuk:
„Nem jövünk ki! Ha akartok valamit, gyertek be!”
Az SS-ek be is mentek, és elkezdték kiparancsolni az embereket a barakkokból. Ők azonban síri csöndben, bilincsekkel, láncokkal, ásókkal, késekkel és kövekkel felfegyverkezve néztek farkasszemet a 60 géppisztolyos SS-el. Sokkal többen voltak.
Miután a helyzettel szembesült, a kommandó parancsnoka a roma barakkparancsnokkal konzultált, majd éles sípszóval megparancsolta az őröknek a tábor elhagyását. Nem kockáztattak, és a tábor haladékot kapott.
A romák fellépése olyan szokatlan volt a parancsnokságnak, hogy erre az esetre semmiféle intézkedési terv, protokoll nem létezett a táborban. Ilyesmi egyszerűen nem fordulhatott elő.
A cigánytábor lakói így továbbra sem kerültek a gázkamrákba, és a magyar zsidók megérkezése után hozzájuk is tömegével kerültek be a foglyok, a hely egyre szűkebb, a helyzet egyre elviselhetetlenebb lett. Végül augusztus 1-én Heinrich Himmler parancsára elkezdődött a munkaképes romák Birkenauból Buchenwaldba és más, nyugatabbra fekvő koncentrációs táborokba szállítása.
Helyben 2897 nő, gyermek és néhány édesapa maradt, akiket augusztus 2-án, a heves ellenállás ellenére végül mégis tömegesen gyilkoltak meg az V-ös Krematóriumnál. Az összes áldozat száma ezen a napon a magyar romákkal együtt körülbelül 21 000 volt. Ez ma már a Roma Porrajmos nemzetközi emléknapja.
A romák májusi példamutatása minden bizonnyal hozzájárult ahhoz, hogy az Auschwitz-Birkenau krematóriumai körül dolgozó Sonderkommandó illegális ellenállása 1944 szeptemberében felkelést robbantott ki a tábor náci őrei ellen. A hónapokon keresztül becsempészett fegyverekkel és lőszerrel több tucat SS-est és egy kápót is ártalmatlanná tettek a IV-es krematóriumnál. A 200 felkelőt a németek végül összeszedték és kivégezték.
