Hogy ne maradj le, értesítünk a nap 1-2 legfontosabb cikkéről a Mércén. Jöhet?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Közelednek egymáshoz az ellenzéki pártok, Karácsony ellenzéki kerekasztalt akar

Az LMP hívta tárgyalásra a többi parlamenti frakcióval rendelkező ellenzéki pártot, hogy megegyezzenek, hogyan tudják politikájukat jobban összeegyeztetni. A megbeszélésen, az LMP mellett, a DK, a Jobbik és az MSZP-Párbeszéd képviseltette magát. Mellár Tamás független képviselő, egyetemei teendői miatt nem tudott részt venni.

A találkozó után tartott rövid sajtótájékoztatón Szél Bernadett az LMP társelnöke, elmondta a megbeszélés nagyon konstruktív volt, optimistán tekint a következő tárgyalások elé. Ugyanis az LMP társelnöke azt is elmondta, a találkozón megbeszélték, hogy a pártok továbbfolytatják az egyeztetéseket, egy együttműködés felé.

Kérdésre Szél azt is elmondta, hogy az egyeztetésen, több ötlet felmerült az együttműködés konkrétumaira és szélesítésére is, de nem akart a sajtó előtt a tárgyalások menetéről beszélni.

Karácsony Gergely a Párbeszéd társelnöke, és Tóth Bertalan az MSZP frakcióvezetője még a megbeszélés előtt tartottak sajtótájékoztatót. Karácsony elmondta szerinte nem csupán a pártokat, hanem a civil társadalmat, és az utcán tüntetőket is be kell vonni az egyeztetésbe, így egy ellenzéki kerekasztal felállítását javasolta. Míg Tóth Bertalan arról beszélt ez az ellenzéki kerekasztal feladata nem az lenne, hogy a pártok mondják meg kifelé, mit kell gondolni, hanem pont ellenkezőleg, egy lehetőség, amin keresztül a politikusok tudnak szembesülni a választói igényekkel.

Olvass tovább!