Hogy ne maradj le, értesítünk a nap 1-2 legfontosabb cikkéről a Mércén. Jöhet?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Elmarad a „zsidó Nobel” átadása: a díjazott Natalie Portman nem akar részt venni a ceremónián

A „zsidó Nobelnek” is nevezett Genesis-díj szervezői csütörtökön bejelentették, hogy elmarad a júniusra tervezett díjátadó, miután az idei díjazott, Natalie Portman jelezte, nem kíván részt venni a ceremónián.

Tavaly decemberben a filantróp Morris Kahn megduplázta Portman egymillió dolláros díját. A képen Kahn és Portman mellett Stan Polovets, a díj egyik alapítója. Fotó: JTA

Az alapítvány közleménye szerint Portman képviselője adta tudomásukra, hogy „a közelmúlt izraeli eseményei nagyon elszomorították, és nem érezné magát jól egy Izraelben rendezett publikus eseményen”, illetve azt, „hogy nem tud jó lelkiismerettel készülni a ceremóniára”.

Az izraeli származású Oscar-díjas színésznő 3 éves korában költözött szüleivel az Egyesült Államokba, és később, 2004-ben visszatért, hogy tanulmányokat folytasson Izraelben.

A Genesis-díj egymillió dollárral jutalmazza azokat a kiemelkedő személyiségeket, akik inspirációval szolgálhatnak a következő zsidó generációknak szakmai tevékenységük és a zsidó értékek, illetve a zsidó nép iránti elkötelezettségük révén.

Bár Portman üzenetéből nem derül ki, pontosan mely „közelmúltbeli eseményekre” céloz, de feltehetően az utóbbi hetekben a Gázai övezet és Izrael határán folyó tüntetések elleni fellépésre utalt, amely az elmúlt 4 hétben e cikk írásáig összesen 35 palesztin halálát okozta, a több száz sebesült mellett.

Az izraeli hatóságok szerint indokolt volt az éles lőszerek bevetése a nagyrészt békés tüntetők ellen, mert egyesek a határ biztonságát fenyegették, és Molotov-koktélokat vagy más hasonló offenzív eszközöket használtak. A palesztinok és számos külföldi megfigyelő szerint viszont, az izraeli hadsereg által gyakorolt erőszak aránytalan és indokolatlan volt: többségében olyanokra lőttek, akik nem jelentettek közvetlen veszélyt sem rájuk, sem a határra.

Minderre tehát nem utalt Portman üzenete, de az alapítvány közleménye is rögzíti, hogy tiszteletben tartják az általuk nagyra becsült színésznő jogát arra, hogy ne értsen egyet az izraeli kormány politikájával.

Ugyanakkor szerintük e döntés miatt az alapvetően filantróp esemény nem kívánatos mértékben „politizálódna”, amit ők már öt éve próbálnak elkerülni, ezért döntöttek a díjátadó elmaradása mellett.

A díjat egyébként első ízben, 2013-ban New York egykori polgármestere, Michael Bloomberg kapta, majd a színész Michael Douglas, Itzhak Perlman hegedűművész és Anish Kapoor szobrász részesültek az elismerésben. Az egymillió dollárral járó díjat Mikhail Fridman és egy másik orosz-izraeli üzletember, Stan Polovets alapította; az alapítvány pedig együttműködik az izraeli miniszterelnöki kabinettel és a Jewish Agency for Israellel, írja a JTA portál.

Portman 2015-ben úgy nyilatkozott Benjamin Netanjahu újraválasztása után, hogy az „nagyon, nagyon elszomorítja és felkavarja”, és „szörnyűnek találja a kormányfő rasszista megjegyzéseit”. Ugyanakkor azt is elmondta, hogy nem szeretné rosszul használni az ismertsége miatt rendelkezésére álló médiabefolyást, és nyilvánosan túlzó kritikával illetni Izraelt.

Olvass tovább!