A baloldal kiüresedésének sokak szerint az „egyszerű munkásokat” érintő gazdasági kérdések hanyagolása az oka. Horvátországban egyes civil szervezetek, köztük szakszervezetek összefogva próbálnak erre választ adni. A válasz pedig a termelési folyamat szintjéről, a munka világából jön: a gazdaság demokratizálása, a munkás érdekképviselet újjáélesztése, a szociális és munkajogok védelme, és a koalícióépítés az ezen dolgozó szervezetek között.

Honnan, hova?

Horvátország véres polgárháborúból született, a háborús retorikához szokott, etnicista és tekintélyelvű Horvát Demokratikus Közösség (Hrvatska demokratska zajednica, HDZ) kormányzása alatt ment végbe a gazdasági rendszerváltás is. A piaci liberalizációra és az állami tulajdon privatizálására épülő gazdasági átmenet egy, a külföldi működőtőke bevonzására építő gazdasági modellt eredményezett, ami sok helyen az ipar és a termelés (valamint az abban részt vevők) leépüléséhez vezetett.

A szakszervezetek ennek a folyamatnak próbáltak ellenállni, tevékenységüket a privatizáció következményeinek kezelése határozta meg. A posztszocialista térséghez hasonlóan Horvátországban is erősen csökkent a szakszervezeti tagság, de aránya még mindig magasnak számít az európai átlaghoz viszonyítva (még ha ez döntő mértékben nem is jelent aktív részvételt).

A kis tagságra épülő érdek-, és jogvédő szervezetek, NGO-k, a liberális demokrácia alátámasztását próbálták elérni, ami a háború utáni nacionalista ideológiai sivatagban csak délibábként, kiépült intézmények nélkül létezett. Ez a törekvésük nem, vagy csak nagyon ritkán keresztezte a szakszervezetek munkáját, nem alakult ki együttműködés, a viszonyt inkább a kölcsönös bizalmatlanság jellemezte.

Már a 2000-es évek elején voltak elszórt kísérletek, amik ezt próbálták áthidalni, de csak a 2009-es egyetemfoglalások után jött igazi előrelépés. Az ingyenes egyetemi oktatás, és így a szegényebb diákok számára az egyetemi részvétel veszélybe kerülése – ahogy Magyarországon is – azonnali reakciót váltott ki az egyetemi hallgatókból, így megindult a közös javak feletti rendelkezésért folytatott harc egyik új frontja. A privatizációs hullám keserű tapasztalata után a lehetőség, hogy az egyetemi oktatás kiváltsággá válik, még inkább egy platformra terelte a munkásokat és a diákokat.

Az egyetemfoglalók azonban nem csak erre a kérdésre koncentráltak, napirendre vették a munka világával kapcsolatos kérdéseket is, felvették a kapcsolatot szakszervezetekkel, támogató levelekben és személyes látogatásaikkal biztatták a sztrájkoló munkásokat, és a munkásokkal közösen kiadványt adtak ki szociális és munkajogokról.

Az összefogás gondolata

A Kamensko textilgyárban történt sztrájk során, a leépítések ellen tiltakozva a gyár 20 női munkása éhségsztrájkba kezdett. Miután a diákmozgalom résztvevői értesültek erről, a gyár előtti téren tiltakozó munkásokhoz vonultak, ezzel a média figyelmét is az ügyre irányítva. Végül a diákok, a szakszervezetek és különböző civil szervezetek együtt jelentettek be demonstrációt, a munkások pedig törvényesen folytatták a munkabeszüntetést.

Ez a médiában nagy figyelemhez jutó eset lett az a kezdő lépés, ami az érdekvédő szervezeteket a munkaügyek irányába terelte, és ami rámutatott az ebben rejlő lehetőségekre.

A koalíció építés kiindulópontja az a felismerés lett, hogy a munkajogok is fontos emberi jogok, amiknek védelme elengedhetetlen a társadalmi igazságtalanságok csökkentésének érdekében.

Ezek az első lépések adták meg az ötletet egy olyan szervezet létrehozásához, amelynek feladata a különböző szférák összekapcsolása, a szociális és munkajogok kérdésének beemelése a politikába, és a gazdaság demokratizálásának, a munkás-önigazgatás elméletének terjesztése.

Az alapítás

Alámerülve ezekben a tapasztalatokban, 2012-ben a korábbi diáktüntetés aktív résztvevőinek alapításával létrejött a BRID (Baza za radničku inicijativu i demokratizaciju, magyarul Szervezet a munkahelyi demokráciáért és a munkáskezdeményezésekért).

A BRID egy nagyívű vállalkozás, aminek célja a munka világához tartozó problémák előtérbe helyezése, tematizálása a politikában, úgy, hogy a megoldásba a társadalom minél szélesebb rétegeit is bevonják. Olyan területekkel és kérdésekkel foglalkoznak, mint a szociális és munkajogok, a munkás-önigazgatás, a szövetkezeti mozgalom, vagy a közjavak demokratikus ellenőrzése.

Tevékenységük ezért sokszínű: együtt dolgoznak szakszervezetekkel és érdekvédő szervezetekkel is, ezek összekapcsolásával próbálkoznak, folyóiratot (Rad, azaz Munka), és honlapot (Radnička prava, A munkások jogai) szerkesztenek, szakszervezeti iskolákat szerveznek, akadémiai kutatásokat készítenek, hogy jobban megismerjék a munkaügyi rendszert és az abban rejlő lehetőségeket. Bár az országok közötti különbségek miatt nem lehet teljeskörű összehasonlításokat tenni, érdemes elgondolkodni például a 2012-13-as hallgatói mozgalom, és az éppen a hetekben 5 éves székházfoglalás tanulságain, és a magyar baloldal kihagyott – de nem örökre elszalasztott – lehetőségein.

Mit lehet csinálni?

A már korábban is a munka világával foglalkozó szakszervezetekkel folytatott közös munka fontos feladatuk. Oktatói tevékenységet végeznek, szakszervezeti esti iskoláikban előadásokat tartanak és közösen gondolkodnak olyan, minden munkás életét érintő kérdésekről, mint a munkajogok, gazdaság, demokrácia, bevándorlás, a privatizáció és a közjavak kérdése, stb. Hasonló formában szerveznek kurzusokat csak női szakszervezeti tagoknak, ahol a nők gazdasági részvételét érintő kérdéseket (fizetetlen házimunka, szegénység elnőiesedése) beszélik át a résztvevőkkel.

A tudás terjesztésére nagy szükség van, hogy a munkások magukért is tudjanak tenni, ezzel csökkentve kiszolgáltatottságukat.

Bizonytalan gazdasági helyzetben és az átfogó jövőképek hiányának korában nagyon fontosak lehetnek olyan gondolatok, amik egy gazdasági-társadalmi alternatívát, a gazdaság demokratizálását és a munkástulajdont állítják középpontba.

A BRID a szakszervezetek hálózataira és erőforrásaira építve közvetíti a munkahelyi demokrácia és a szövetkezetiség értékeit, és így nyújt tájékoztatást a munka világának kérdéseiben.

Tevékenységük másik oldala a hálózat- és koalícióépítés. Ez nem csak a horvát baloldali kezdeményezések összekapcsolását jelenti: a meglévő szervezetek módszereinek és témáinak alakítását is próbálják elérni. Ez egyrészről nyomás az NGO-szerű érdekvédő szervezetekre, hogy emeljék be témáik közé a gazdasági-szociális kérdéseket is, másrészről a szakszervezetek felé, hogy lépjenek túl elavult látszatmegoldásaikon.

Ennek az összefogásnak van ereje, ezt igazolja a különböző érdekvédelmi szervezetek közös akciója, a zágrábi közszolgáltatások privatizációja elleni fellépés. Ez a közös politikai akció arra próbált rámutatni, hogy a közjavak feletti demokratikus kontroll elengedhetetlen egy igazságos társadalomban. A rendszerváltáskori privatizáció leckéjére építenek, és ezeket a tanulságokat fordítják át politikai cselekvéssé.

A szakszervezetek és civil szervezetek együttműködésének eredményeként jött létre egy, a nők alárendelt helyzetének gazdasági-társadalmi gyökereire rámutató szervezet. Három szakszervezeti konföderáció és egy tucat, nőket érintő kérdésekkel foglalkozó civil szervezet együtt alapította a Női Front a Szociális és Munkajogokért (Ženska fronta za radna i socijalna prava) nevű egyesületet. Ennek célja, hogy az utóbbi idők nőket különösen hátrányosan érintő nyugdíjazási és munkajogi szabályozások változásait emelje be a közbeszédbe.

A munkaügyek és az emberi jogok összekapcsolása más területeken is működik: a melegek munkahelyi kirekesztése, és az ebből fakadó társadalmi problémák a horvát Pride legfontosabb témái az elmúlt években. Érdemes ezt összevetni a magyar Pride-ot az elmúlt évekbe többé kevésbé domináló Nyitottak vagyunk kampánnyal, ami főként a vállalatok imázsának emelését szolgálja, az ebben rejlő ellentmondásokat vállalva.

Szervezeti felépítés

A szervezetet tíz alapító tag indította, ma huszonhatan vesznek részt a munkában, hárman teljes munkaidőben. Ők a végrehajtó bizottság tagjai is, ami az egyik hivatalos szervezeti egység, a másik pedig a minden tagot magába foglaló nagygyűlés, ez csak egy formális elkülönítés, a szervezetnek nincs fő koordinátora vagy elnöke. A munkacsoportok (terepmunka, média, oktatás, kutatócsoportok, szervezeti infrastruktúra) maguk szervezik meg munkájukat és döntenek ügyeikben. A teljes tagság havonta találkozik közös stratégiai megbeszélésre.

Ezt az egyszerű, bázisdemokratikus szerkezetet egészíti ki a megfigyelők és szimpatizánsok köre, ide nem-kormányzati szervek és szakszervezetek tagjai és diákok tartoznak. Ők részt vehetnek a munkacsoportok tevékenységében, hozzáférnek a kommunikációs csatornákhoz, de nem vesznek részt a szervezetet érintő döntések meghozásában. Így tudják az érdeklődők a széles aktivista spektrum elemeinek munkáját összehangolni, és egybeterelni a BRID munkáját támogató erőfeszítéseket.

A szervezés perspektívái

A szervezet tagjai szakszervezeti alkalmazottként, teljes résztvevőként kutatták a szakszervezetekben rejlő potenciált, és a szervezkedés új módjait. Egy ilyen hármas együttműködés eredménye lett a Központ a Munkás Részvétel Elősegítéséért nevű szervezet. Ez a Regionális Ipari Szakszervezet (Regionalni industrijski sindikat), a Jó Gazdaságért (Za dobru ekonomiju) szövetkezet és a BRID közös munkájának eredménye. Célja a munkás-önigazgatás és a szövetkezetiség elveinek kidolgozása és terjesztése a munkások oktatásán keresztül.

Az elvek, amelyek a BRID munkájának szellemiségét meghatározzák, részben a jugoszláv munkásönigazgatás hagyományából táplálkoznak. Ezek adják az alapjait egy olyan törekvésnek is, aminek célja egy, a közösség erőforrásaira alapuló mozgalom létrehozása.  A munkásmozgalom kifulladására és a munkásmozgalmi célok kiüresedésére adott válasz ez, ami a közös, elengedhetetlen erőforrások feletti demokratikus rendelkezést (a commons kérdéséről Gagyi Ágnes írt hosszabban) kapcsolja össze a gazdaság demokratizálásával. A szolidáris gazdaság logikája köré felépített mozgalmi kísérlet – visszatérve a konkrét gazdasági kérdések konkrét megoldásához – meghatározó lehet a baloldal jövőjében, és a BRID-hez hasonló kezdeményezések ennek előfutárai.

A cikk megírásához Nikola Ptić, a BRID egyik alapítója nyújtott hatalmas segítséget válaszaival, a történeti és horvát belpolitikát érintő részekben pedig Marina Ivandić és Igor Livada, BRID tagok ’Lines of (Dis)Continuity’ című írása.