Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Szíriai konfliktus: a világháború még várat magára

Ez a cikk több mint 6 éves.

Donald Trump amerikai elnök magyar idő szerint szombat hajnali beszédében jelentette be, hogy célzott katonai csapásokat rendelt el a szíriai vegyi fegyverekhez köthető létesítmények ellen. „Folyamatban van egy összehangolt művelet a francia és a brit fegyveres erőkkel” – mondta. Eddig ez volt a legnagyobb katonai akció Bassár el-Aszad rezsime ellen.

A csapást rengeteg találgatás, előrejelzés előzte meg, amelyek nem voltak mentesek a legrosszabb várakozásoktól sem: az ENSZ a totális háború veszélyére figyelmeztetett. Ezalatt a csapást végrehajtó szövetségesek a támadást megelőző napokban több alkalommal is utaltak arra, ha megtörténne az akció, jó okkal történne. Az amerikai külügyminisztérium pénteki közlése szerint „nagyon megbízható” bizonyítékok állnak rendelkezésére, miszerint a Dúmában elkövetett vegyifegyver-támadást a szír kormány hajtotta végre. Csütörtökön Emmanuel Macron francia elnök is arról beszélt, hogy bizonyítékaik vannak arra, hogy a szíriai rezsim vetett be vegyi fegyvert a civilek ellen Dúmánál.

Oroszország, az Aszad-rezsim szövetségese, a támadás hírére az ENSZ Biztonsági Tanácsa (BT) rendkívüli ülésének összehívását kezdeményezte szombaton a Szíriát ért amerikai-brit-francia katonai csapás miatt – közölte Vlagyimir Putyin orosz elnök szombatom Moszkvában.”Oroszország a leghatározottabban elítéli a támadást Szíria ellen, ahol orosz katonák segítik a törvényes kormányt a terrorizmus elleni harcban” – mondta. A testület hétfőn tanácskozik.

Az orosz vezető agresszióval és a szíriai humanitárius helyzet súlyosbításával vádolta meg a katonai csapást végrehajtó államokat. Putyin úgy fogalmazott, hogy a katonai csapás indoklásakor az Egyesült Államok ürügyként használta fel a dúmai polgári lakosság ellen elkövetett vegyifegyver-támadást, amely szerinte megrendezett volt. Ugyanakkor a tárca azt is közölte, hogy  az amerikai-brit-francia támadás elhárításában az orosz légvédelem szíriai eszközei nem vettek részt.

Magát a támadást sikeresnek értékelte a Pentagon. Kenneth McKenzie, a vezérkari főnökök egyesített bizottságának igazgatója hangsúlyozta: a csapásmérés elérte célját, csaknem valamennyi célpontot elérte, és bár maradtak még vegyifegyver-kapacitások, a szíriai vegyifegyver-programot sikerült évekre visszavetni. McKenzie altábornagy közölte: a csapásmérés „célzott, átfogó és hatékony” volt, és a Pentagon tudomása szerint a csapásmérésnek nem voltak áldozatai.

Theresa May brit miniszterelnök szerint még tart a brit királyi légierő (RAF) szíriai célpontokra mért hajnali légicsapásainak kiértékelése, a brit kormány azonban „bizodalommal” kijelentheti, hogy a bevetés sikeres volt. May a Downing Streeten tartott szombat délelőtti sajtótájékoztatóján kifejtette: minden értesülést nem fedhet fel, de azt elmondhatja, hogy a múlt heti támadás estéjén több egybehangzó beszámoló szerint a szíriai rezsim helikopterét látták Dúma városa felett, és helyi források szerint egy hordóbombával hajtották végre a vegyi támadást. A brit miniszterelnök hangsúlyozta: a szíriai ellenzéki erőknek nincsenek helikopterei, és hordóbombákat sem használ.

Franciaországban az ellenzék élesen bírálta a szíriai vegyifegyver-létesítmények ellen az amerikai, brit és francia harci gépek által, az ENSZ felhatalmazása nélkül végrehajtott, célzott légicsapásokat. Eközben Jean-Yves Le Drian külügyminiszter felszólította Oroszországot, hogy gyakoroljon nyomást a szíriai rezsimre a politikai válság megoldására.

A támadást megelőző felfokozott hangulathoz képest az elemzők már kevésbé látják valószínűnek, hogy az amerikai-brit-francia beavatkozás kiterjedtebb konfliktust, akár világháborút indítson el. Nagy valószínűség szerint elhúzódó válságra kell ugyan számítani Szíriában, de nincs akkora tétje a háborúnak, hogy abból egy újabb világégés robbanjon ki, és láthatóan a szemben álló felek is el akarják ezt kerülni.

(Forrás:MTI; kiemelt kép: Doug Bell Twitter)