Hogy ne maradj le, értesítünk a nap 2-3 legfontosabb cikkéről. Jöhet?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Kihívót kap Mészáros? – Vidéki laphálózatot indít a Szabad Pécs

Ma egy éves a Szabad Pécs, amit egy fontos bejelentéssel ünnepelnek. A Szabad Pécs független hírportálként jelenleg elsősorban Baranya közéleti-politikai híreire, illetve a dél-dunántúli régió eseményeire, programjaira koncentrál, ám már a kezdetek óta az a célja, hogy független vidéki laphálózattá nője ki magát.

“Hiszünk a pártoktól független, szakmailag elkötelezett újságírásban, és abban, hogy erre nagyon nagy szükség van az egész országban, kiváltképpen vidéken, ahol mi is élünk.”

– írják.

Terveik szerint a Szabad Pécs régiós portállá bővül, ezzel párhuzamosan pedig két másik hasonló, több megyét lefedő portált fognak indítani. Emellett szeretnének együttműködni kisebb független újságokkal, portálokkal, bloggerekkel is, hogy minél több helyre eljusson a szavuk.

A mai napon indítják el finanszírozási kampányukat, ami egy hónapig, tehát május 10-éig fog tartani. Folyamatosan publikálni fogják, mennyi pénz érkezik be, amit kizárólag a kitűzött célra fognak felhasználni. Számításaik szerint egy régiós hírportál működési költsége egy évben 30 millió forint, de május elejei kezdéssel laponként 20 millió forintra lesz szükség erre az évre.

Úgy érzik, mára sokszorosan elérkezett az idő, hogy megkezdjék a terjeszkedést, mert nem csak azt bizonyították, hogy bírják az ellenszelet, hanem hogy tulajdonképpen ők az ellenszél.

Tényleg jelentős lépésről van szó, mivel Magyarországon nincs példa még egy független, közösségi finanszírozású laphálózatra, ráadásul a nagyrészt Mészáros Lőrinc és Andy Vajna által felvásárolt vidéki lapok narancssárga ködfelhőjét is képes lehet valamelyest feloszlatni.

Olvass tovább!