„Addig megy ez a sztrájkolgatás, amíg a tulajdonos összeszedi a cókmókját és inkább Észak-Afrikában létesít gyárat. Kockázatot vállal a közösség a sztrájkkal. A szakszervezetnek óriási a felelőssége abban, hogy milyen rendszerben nyit frontot a munkaadóval.”
Lázár János teljes kampányüzemmódba kapcsolt, sorra járja a lakossági fórumokat, néha viszont szembe jön vele a valóság is, olyankor pedig nem sokat segít a kormánypropaganda. A minap is ez történt, amikor egy helyi cég szakszervezeti vezetője szembesítette azzal, hogy a munkatörvénykönyv nem dolgozóbarát, ők pedig semmivel sem keresnek többet, mint a béremelés előtt. Ezután intette óva Lázár a szakszervezeteket a fenti mondattal a hvg.hu tanúsága szerint.
Sajnos az a helyzet azonban, hogy Lázár János jelentősen félreérti a sztrájk lényegét.
A dolgozók ugyanis nem „sztrájkolgatnak” csak úgy, úri passzióként, a munkabeszüntetés egy azon kevés eszközök közül, amellyel a munkavállaló az érdekeit érvényesítheti a munkáltatóval szemben. Nyilván ez már egy végletes eszköz, amelyet sok egyeztetés, tárgyalás előz meg, és annyiban természetesen drasztikus is, hogy amíg a dolgozó sztrájkol, a munka sincs elvégezve. De hát pont ez a sztrájk lényege: hogy a munkáltató, ha azt akarja, hogy a munka el legyen végezve, figyelembe kell, hogy vegye a munkavállaló igényeit is.
Ilyen igény lehet például az elvégzett munkáért a tisztességes bér, vagy a megfelelő, biztonságos munkakörülmények biztosítása, netán a pihenőidő megadása – vagyis a dolgozók nem viccből, hanem a jogaikért küzdenek, amikor munkabeszüntetéssel élnek, nyomásgyakorló eszközként.
Tény (bár szomorú), hogy a magyar társadalom kevéssé megértő napjainkban a sztrájkoló munkavállalókkal. Láttuk ezt az önkormányzati dolgozók esetében (akire egyébként szintén Lázár próbált nyomást gyakorolni), az állami fogorvosok esetében, a pedagógusok esetében, és így tovább.
De azt azért ne felejtsük el: a dolgozóknak vannak jogaik, a munkaadóknak pedig kötelességük betartani azokat.
Hogy mást ne mondjuk, ott van például rögvest az Alaptörvény XVI. cikkének 2. bekezdése, ahogy azt például Lázár János kancelláriaminiszternek is illik tudnia:
„Törvényben meghatározottak szerint a munkavállalóknak, valamint szervezeteiknek joguk van ahhoz, hogy a munkaadókkal tárgyalást folytassanak, kollektív szerződést kössenek, érdekeik védelmében együttesen fellépjenek vagy munkabeszüntetést tartsanak.”
Bizony, ez még a kormány által jelentősen (és Szájer József által iPaden) átírt Alaptörvényben is benne foglaltatik.
Ahogy az is benne van, (XVI. cikk, 3. bekezdés), hogy a munkavállalóknak joguk van az egészségüket, a biztonságukat és a méltóságukat tiszteletben tartó munkafeltételekhez. Ha ezek nem teljesülnek, akkor a sztrájktörvény betartása mellett, az Alaptörvény értelmében is joguk van ahhoz, hogy beszüntessék a munkát.
Más kérdés, hogy a sztrájktörvényt viszont már úgy dolgozta meg a kormány, hogy az érdekvédelmi szervezetek számára jelentősen megnehezítette a jogszerű munkabeszüntetés lehetőségét.
De a lényegen ez nem változtat: a sztrájk egy eszköz, amivel a dolgozók a saját érdekeikért küzdhetnek, nem pedig kockázat, amiként Lázár János igyekszik beállítani.
Persze a miniszter szavait nem nehéz amolyan „tudd, hogy értsd” módon, burkolt fenyegetésként értelmezni – ami amúgy is felháborító, emellett viszont érdemes megnézni azt is, mivel is fenyeget pontosan Lázár.
Hogy „a tulajdonos összeszedi a cókmókját és inkább Észak-Afrikában létesít gyárat”, ami már önmagában is beszédes állítás.
Ahogy azt Lázár János is kiválóan tudja, ma Magyarországon a külföldi nagy cégek azért létesítenek telephelyeket, mert olcsó, képzetlen munkaerőt találnak. Így vagyunk berendezkedve, rövid távon kitűnő megoldás ez a munkaerőpiaci statisztikák kozmetikázására, hosszú távon azonban nem fenntartható a rendszer.
Ma, amikor a technológiai fejlődésnek, az automatizációnak köszönhetően világszerte egyre kevésbé lesz szükség erre az olcsó, képzetlen munkaerőre (hisz az általuk végzett munkafolyamatok kitűnően robotizálhatóak), Magyarországon még mindig alacsony színvonalú a szakképzés, kutatás-fejlesztés jóformán nincsen, a szakmunkások pedig ha tehetik, már külföldre vándorolnak, mert máshol jobban megfizetik őket.
Amikor Lázár azzal riogat, hogy a cégek tulajdonosai, ha sztrájkolnak a dolgozók (magyarán magasabb bért követelnek), akkor máshová költöztetik a cégeiket, ahol újra csak kizsákmányolhatják az olcsó munkaerőt, lényegében nem tesz mást, mint beismeri, hogy hazánkban a gazdaságunk jórészt arra épül, hogy a dolgozók alacsony bérezésének lehetőségével csábítunk ide és tartunk itt külföldi cégeket, akik pénzt pumpálnak a magyar gazdaságba.
A kizsákmányolásra épülő gazdasági modell nem újdonság számunkra (sem), az azonban végtelen cinizmusra utal, hogy egy miniszter azzal riogatja a munkavállalókat, hogy ha élnek a jogaikkal, sztrájkolnak, és magasabb bért követelnek, akkor azért vesztik el a munkájukat, mert máshol (Észak-Afrikában!) ugyanolyan alacsony bérért lehet munkavállalókat találni.
Ebben az esetben tényleg csak az a kérdés: Lázár János szerint rendben van az, hogy a magyar dolgozók olyan alacsony bérért dolgoznak, mint amilyennel Észak-Afrikában találkozik az ember?
